2024. március 29., péntek

Jovanka Broz állapota súlyos

Az orvosok küzdenek Tito özvegyének életéért

Pénteken délután szállították kórházba Jovanka Brozt, a néhai Josip Broz Titónak, Jugoszlávia örökös elnökének özvegyét. A sajtóhírek szerint a beteg kórházba szállítása után derült ki, hogy rendkívül rossz egészségi állapotban van, testén nyílt sebek vannak, amelyek már elfertőződtek, s fennáll a vérmérgezés veszélye.

Zlatibor Lončar, a belgrádi Sürgősségi Központ igazgatója elmondta, hogy Jovanka Broz a kórházba szállításakor félig öntudatlan állapotban volt. Két rokona kíséretében jelent meg, s akkor került kórházba, amikor már nem tudta megakadályozni, hogy beszállítsák.

Sajtóhírek szerint a néhai jugoszláv elnök özvegyének mellkasán hatalmas nyílt seb van, ami nem hivatalos kórházi források szerint mellrákra utal. A kórházban dolgozók az újságíróknak elmondták, Jovanka Broz elhanyagolt, elhagyatott egészségi állapota arra utalt, hogy ápolásra szorult volna, de nem volt, aki mellette legyen.

Jovanka Broz az utóbbi évtizedekben a nyilvánosság előtt csak Tito halálának évfordulóján jelent meg egy rövid időre, amíg elhelyezte virágait a síron. Mint ismeretes, Tito halálát követően elszigetelten, úgy is mondhatnánk, valamiféle házi őrizetben élt. Elvették tőle személyes iratait, és megfosztották attól a vagyontól is, amit férjével, az egykori jugoszláv elnökkel közösen szereztek. Az utóbbi években időnként megjelent egy-egy hír arról, hogy rendkívül mostoha körülmények között él egy romos villában. Télen kabátban ült, mert nem volt fűtés az épületben. Jovanka Broz politikai elszigetelését 2006-ban Rasim Ljajić akkor emberi és kisebbségi jogi miniszter szakította meg, aki személyes látogatást tett nála. Ezek után valamelyest javultak életkörülményei, majd ezt követően maga Ivica Dačić belügyminiszter személyesen adta át neki a személyes iratait. Jovanak Broz nem kapott nyugdíjat, és a férje után sem örökölt, mert még mindig nem zárult le a hagyatéki tárgyalás.

Joška Broz, Tito unokája a hír kapcsán, hogy Jovanka Broz válságos állapotban van, elmondta, szeretné meglátogatni Jovankát, amint egy kicsit felépül. Ők ugyanis ott nőttek fel Jovanka közelében, de Tito halála után a mostoha nagymama minden kapcsolatot megszakított a családdal. Tegnap Ivica Dačić miniszterelnök és Rasim Ljajić miniszter is meglátogatta Jugoszlávia egykori first ladyjét.

A világsajtóban a vezető hírek egyike a volt jugoszláv elnök özvegyének egészségi állapota. Szinte valamennyi hír arról szól, hogy elszigetelten és szegénységben élt. Több hírügynökség is foglalkozott azzal, hogy Jovanak Broznak politikai ambíciói voltak, és puccsot tervezett. Ezért már Tito idejében eltávolították a politikai és közéletből, és házi őrizetbe helyezték. Az AFP hírügynökség Jovanka Brozról úgy beszél, mint Titónak, a kommunista diktátornak az özvegyéről.