2022. szeptember 28., szerda

Mentik az iskolát; megmentik-e a tanyavilágot?

Ahova mindig későn érkezett a fejlődés – Mind több fiatal Adahatáron – Negyed század múltán új tanya épül

Nem volt ott semmi, mégis minden volt. Erről a „semmiről és mindenről” mesélt a háborús kilencvenes évek adahatári ifjúsági táborainak egyik, most Budapesten élő résztvevője fiának, s mert a szöveg fölkerült egy közösségi oldalra, az egykori táborszervezők úgy gondolták, érdemes volna „összehozni” egy kis emlék- és hangulatidézésre a hajdani táborozók legalább egy csoportját, mert mind a kétezernyi fiatalt úgysem lehetne, akik a kilencvenes években és az új évezred elején tanyáról, faluból és városból eljöttek vagy eljártak ide, a szántóföldeken szétterülő tanyavilágba.

– Az átkos és értelmetlen háborúnak legalább volt egy kis közösségi haszna is, különben aligha jutott volna eszükbe a fiataloknak, hogy a városi, háború hozta sötét hangulatból a tanyavilágban keressék a felüdülést – jegyzem meg Bűn Józseffel, a hajdani „nagytábor” vezetőjével beszélgetve a tanyaiskola udvarán, bár nem igazán azzal a céllal érkeztem, hogy a „milyen szép volt”-okról társalogjunk, hanem inkább arról, hogy merre fordult azóta a tanyavilág sorsa. És van-e jövője; a lassacskán elhalt táboroknak pedig hasznos hozadéka Adahatár számára?

Bűn József szívügyének érzi a tanyacsoport sorsát, hiszen innen származik. Nem véletlen tehát, hogy éppen Adahatárt választották bő két évtizeddel ezelőtt táborhelyül, ahova a komfortnak még árnyéka sem nagyon vetődött. Meg nyilván az sem véletlen, hogy huszonöt évvel ezelőtt akkor épült meg végre az ide vezető aszfaltút, amikor ő volt Zentán a községi elnök. Mostanság folyamatosan a százharminc évvel ezelőtt épült iskolát igyekeznek megóvni az enyészettől, mert hasonló tanyaiskola messze földön nem található. Igaz, tíz esztendeje nincs már benne tanítás, mert kevés a gyerek, pedig egykor száz diák is járt ide egy-egy tanévben. Régebben többször is beszélgettünk az iskola tanyamentő szerepéről Sőregi Tusa Teréz, vagy miként általában hívták, Jolika tanító nénivel, aki áldozatos munkát végzett itt negyven esztendőn át – ha ő nem is érezte áldozatnak. A háború után, 1948-ban a most jórészt kihasználatlanul álló Szövetkezeti Otthon építésére jött Adahatárra ifjúsági brigáddal, és megszerette a helybelieket, ezért „kint maradt”. Rendelkezésére állt az iskolában a tanítói lakás, s időnként hazament Zentára. Megtörtént, hogy egy téli hétvégét követően, hétfőn – jobb híján – gyalogosan vágott neki a munkahelyére vezető, tizenvalahány kilométeres útnak, és amikor a gyerekek messziről meglátták a határban, elébe mentek az iskolától utat taposni a tanító néninek a hóban. Maga sem viszonyult másként diákjaihoz: négy évtized során nem hiányzott az iskolából, és jócskán meg is toldotta a nyugdíjba vonuláshoz szükséges szolgálati éveit: tartott tőle, hogyha felhagy a munkával, gyorsan lakat kerül az iskolára. Bizonyos, hogy fontos szerepet vállalt az iskola és tanyavilág mentésében, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Mindenesetre mintegy ötven lakott tanya maradt még a környéken, száznál több lakossal.

– Nemrégen hallottam, hogy valahol egy hasonló iskolának a helyét emléktáblával jelölték meg, mert megszűnése után ismerték föl értékét. Mi ezt szeretnénk megelőzni, vagyis megmenteni az iskolát – mondja Bűn József. – Itt nincs se templom, se temető, vallási összejövetelekre is szolgál az épület, meg a fiataloknak rendezvényekre. Húsz-harminc év múltán kialakult egy fiatalokból álló csoport, elsősorban ők igyekeznek menteni az iskolát, s a Zentai Gazdakör segíti őket. Két éve beázott az épület, akkor szervezték meg az első jótékonysági bankettot: megjavították a tetőt; a falat – mert védelem alatt áll az épület – sárral betapasztották; most, augusztus 28-án már a harmadik bankettot szervezik, mert további munkákra van szükség, ki kell például cserélni a csatornát. Jó volna, ha kicsit közüggyé válna az iskolamentés, hiszen mostanság sok szó esik a tanyai és a faluturizmusról, ilyen meggondolásból is meg kellene őriznünk értékeinket.

Sárvári Norbert egyike az Adahatáron tevékenykedő, társadalmi munkát is vállaló fiataloknak. Őt a sajátosan alakuló tanyai életről kérdeztem: amikor már sokan elköltöztek, elkészült az aszfaltút; amikor bezárt az iskola, megnőtt a tanyai fiatalok száma, miközben korábban a városban kerestek munkát…

– A szüleim azért nem vállaltak több gyereket, mert tudták, hogy körülményes lesz az iskoláztatás – meséli. – Én a négy osztályt itt végeztem el, Zentán a másik négyet, Kanizsán a mezőgazdasági középiskolát. Részben kényszerből tértem vissza, mert a városban nincs munkalehetőség, különben pedig aki akar, itt is meg tud élni. Ez már nem az a kemencés tanyavilág, amilyen volt régen. Nem is nagyon jó az, hogy a technikai vívmányok elkényelmesítenek bennünket: én sem megyek át a barátomhoz hóban a másik tanyára, amikor Facebookon egyszerűbb letárgyalni a dolgokat. Persze, ha összejövünk dolgozni, akkor egyben szórakozunk is. Féltünk attól, hogy ez a kincset érő iskola összedől, ezért született az ötlet, hogy próbálkozzunk bankett útján pénzhez jutni: magánszemélyek és cégek adományait tombolán kisorsoljuk, és a pénzt az iskolára fordítjuk. Emellett, mint a lakodalomban, „menyecsketáncot” is szervezünk álmenyecskével, így gyűjtünk adományokat. Általában háromszázan eljönnek a bankettre. Természetesen gyakran mi is eljárunk másfelé szórakozni.

Több mint negyed évszázada nem épült tanya Adahatáron, de lehet, hogy beszélgetésünk óta már munkához láttak a kőművesek: Bilicki Lászlóéknál építenek a fiataloknak, Bilicki Amandának és Sós Árpádnak.

Árpád főiskolát fejezett be, és azt mondja, hogy ő nem Zentához, vagyis a városhoz kötődik, hanem a mezőgazdasághoz, ezzel pedig tanyán lehet foglalkozni. Amanda, aki a főiskola befejezése előtt áll, azt sajnálja, hogy a tanyavilágba a fejlődés régebben mindig jókora késéssel jutott el, így volt ez az árammal és az úttal is, s a következmények nem maradtak el. Talán csak a legújabb műszaki vívmányok esetében lett gyors a fölzárkózás.

Bilicki László igencsak „tanyapárti”:

– Aki intenzív mezőgazdasággal akar foglalkozni, annak a tanya felel meg igazán. A földet nem lehet elvinni, a napi utazás pedig nagy időveszteséggel meg költséggel járna, és a nagy gépekkel a közlekedés is körülményes – magyarázza. – Szükség esetén viszont nem okoz gondot beutazni autóval a városba, Zenta tizenkilenc kilométerre van mindössze. Nyugaton ez jelentéktelen távolság, sokkal messzebbre is utaznak munkahelyre naponta az emberek. Az sem okoz már gondot, hogy bezárt az iskola, érthető, hogy öt-hat gyerekért nem nyithatnak iskolát, de megoldotta az önkormányzat az utaztatásukat. Mindenesetre biztató, hogy mostanában növekszik a fiatalok száma Adahatáron.

És hogy milyen lesz az új tanya? Szavai szerint ez már modern épület lesz, központi fűtéssel és minden mással, ami egy korszerű tanyától „elvárható”.