Augusztus 20-a alkalmából Orbán Viktor magyar miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetését adományozta több anyaországi és külhoni személyiségnek. A kitüntetettek között volt Dulka Andor, az ürményházi Dositej Obradović Általános Iskola kihelyezett tagozatának történelemtanára, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének aktív tagja, aki a dél-bánáti szórványban élő magyar nemzeti közösség identitásának megőrzését szolgáló művelődésszervezői és oktató-nevelői munkásságáért részesült ebben az elismerésben.
Beodrán (Novo Miloševo) született, 1952-ben. Az általános iskola négy osztályát szülőfalujában, a felső osztályokat a nagybecskereki Messingerben (Sonja Marinković ÁI) fejezte, majd a nagybecskereki II. Gimnáziumban érettségizett. A hetvenes évek közepén politikai meghurcolás áldozata lett. Azzal is vádolták, amit soha ki nem mondott, de ő mégis vállalta az ellene felhozottakat, mert mint mondja, azok nyilvánvaló igazságok voltak a kisebbségi magyarság kárára. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar történelem szakán diplomázott. Zentán és Verbászon tanított, majd 1995-ben pedagógus feleségével és négy gyermekével Ürményházára költözött, ahol akkor indult újra a nyolcosztályos általános iskola.
A VMDK alapító tagja, 1996. szeptemberéig tanácstag. Azóta politikai feladatot nem vállalt. Szervezője az Apáczai Nyári Akadémia keretében a Kárpát-medencei történelem- és magyartanárok továbbképzésének. A bánáti szórványkollégiumok támogatására újjáélesztette a Bánáti Magyar Iskolaalapot. A szórványmagyarságért való kiállásáért az Eötvös-díj, az Aracs-díj, a Teleki Pál Érdemérem, augusztus 20-a óta pedig a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésének is a viselője.
Mint mondja, akárcsak a korábbi elismerések, a legutóbbi sem csak neki szól, hanem mindazoknak, akik vele együtt dolgoztak és dolgoznak, mint Kalapis Stojan atya, Nagy Margit, Gizella nővér és sokan mások. Az elismerés után pedig nincs pont, hanem kettőspont. Vagyis az élet nem állt meg, nincs vége semminek, tovább kell dolgozni. Lehetőleg még jobban, mint eddig.
Nem könnyű ma tanárnak lenni, a szórványban pedig nyilván ennél is nehezebb, hiszen pluszfeladatok is vannak.
– Fontos, hogy egy közösségben az oktatásban dolgozók és az egyházi személyek jól együttműködjenek. Mindenkinek a maga területén arra kell törekednie, hogy többet nyújtson az átlagnál, foglalkozásokban, programokban és általában az intellektuális kínálatban. Mert egy városban máshol is megtalálják ezeket a tevékenységeket, hisz ott van zeneiskola, van balett, sokféle sportolási lehetőség. Sajnos a falvak néha csak a problémák terén jutnak el oda, ahova a város. Például már ott is megjelent a drog. Viszont olyan tevékenységeknek, amelyek lekötnék a fiatalokat, levezetnék az energiát, mint például a sportolás, néptánc, amely egyben közösségépítő is, ezeknek a hiányában vagyunk. Ennek több oka lehet: nincs megfelelő végzettségű szakember, pénzhiányra is lehet hivatkozni. Ez utóbbit azonban nem tartom hitelesnek, mert a két világháborút nézve láthatjuk, hogy akkor kiváló amatőr tevékenység folyt az egész térségben. A tanári kar értékteremtő közösség kell, hogy legyen egy szórványközösségben. Nagyon fontos, hogy ki mennyit tud vállalni, anyagiakban is, időben is, fáradságban is, hogy mit tud ötletben fölkínálni, vagy mi az, amit lát a környezetében. Az is fontos, hogy milyen környezetben él. Nagy szerep jut a családra is. Persze egy kisebbségi értelmiségi csak akkor tud teljesíteni egy adott környezetben, ha igény van arra, amit fölkínál, meg ha vannak munkatársai is.
– Mi jellemzi ma a dél-bánáti szórványt?
– Mint a többi szórványvidéket: az, hogy leépülési szakaszban van. Két okból: a negatív népszaporulat, másrészt az elvándorlás miatt. Az elvándorlásnak gazdasági okai vannak: nincs munka. Ilyen helyzetben nem is annyira jó szolgálatot tesz a visszahonosítás, mert sokan beindítják a visszahonosítási folyamatot, és máris puhatolóznak a nyugati munkahelyek után. Ezt se tudjuk elítélni, hisz nem szeret senki éhen halni, vagy nem szeretné látni a gyerekét, hogy éhezik. De mikor arról beszélünk, hogy mi a föladata a szórványban élő embereknek, akik a közösségért szeretnének tenni, látjuk, hogy bizonyos jelenségek, amelyekről nem gondoltuk, hogy milyen mellékhozadéka lesz, teljesen új föladat elé állítja a közösséget. A kettős állampolgárság fölvétele előtt nem gondoltunk arra a lehetőségre, hogy ez majd tovább gyöngítheti a magyarságot. Ebből a szempontból a szórványban dolgozó tanár nem sokat bír tenni. Ígérhet új iskolát, ígérhetünk magas szintű oktatást, a gazdasági igény, a munkahely, a megélhetés fölülírja a nemzeti érzést, a lokálpatriotizmust. Ez a legújabb kihívás, és itt nincs eszközünk. Amire továbbra is törekedni kell, az, hogy az iskolában minél jobb legyen a tanítási színvonal, az iskoláink jól fölszereltek legyenek, jól fölkészült tanáraink legyenek, és többet nyújtson a magyar iskola. Másrészt úgy látszik, a Szülőföldön Magyarul támogatás már nem eléggé meggyőző ahhoz, hogy valaki magyar iskolát válasszon.
– Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a bánáti szórványkollégiumok működését segítő Bánáti Magyar Iskolaalap újraindítása a maga nemében egyedülálló kezdeményezés, hiszen megpróbálja visszahozni az önszerveződést, amely a második világháború után megszűnt.
– A Bánáti Magyar Iskolaalap jó esély arra, hogy a magyarság bebizonyítsa azt, képes önellátóvá tenni a kollégiumait. Hogy följavítsa az önbecsülését azáltal, hogy ez a mozgalom a két világháború között innen indult, sikeres volt, kár lenne veszni hagyni ezt a sok tapasztalatot. A legkisebb faluban is tudják ezeket a technikákat, hogy hogyan kell begyűjteni, hogyan kell egy-egy adott támogatást teljes egészében lebonyolítani. Tóbán például kukoricatöréskor kiállítottak egy pótkocsit a falu szélére, és mindenki, aki jött haza a határból, beöntött néhány kosár kukoricát arra a pótkocsira. Vannak dolgok, amiben a kisközösségek előbbre járnak, mint a nagypolitika. Mert a nagypolitikának a logikája az, hogy a kapott anyagiakat leosztja. De ezek teljes egészében határon túli támogatások. Nem mi teremtettük meg. Akkor lenne ez sokkal hitelesebb, ha ennek egy részét mi termelnénk meg, vagy gyűjtenénk be. Mert régen elmúltak a kilencvenes évek, másrészt Európában sem könnyű a helyzet. Tudnunk kell, hogy a pénzért, ami ide jön, máshol is keményen megdolgoznak. Vannak szegényebb térségek is azokban az országokban, ahonnan a támogatás jön. Ha az önbecsülésünket szeretnénk helyre tenni, az itteni magyarságnak elsősorban önmagáért kellene tenni. Az önmagáért való tevés pedig nem csak abból áll, hogy külföldre megírom a pályázatot, ez egy mód, járható út, más is így teszi, de jó példa lenne a fiatalok számára, ha mi is hozzá tudnánk tenni valamit – mondja Dulka Andor.
