2024. április 19., péntek

Ünnep a pénzhiány árnyékában

Hétvégén újkenyér-ünnep Zentagunarason – A tanácselnök a falu eredményeiről és terveiről

Szombaton és vasárnap a zentagunarasiak 12. alkalommal fogják megtartani az újkenyér-ünnepét. Az ünneplés jó apropó az összegzésre; Farkas Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke az idei évben elért eredményeikről számolt be lapunknak. Amint megtudtuk tőle, előrelépéseket értek el a közvilágítás terén.

– A közelmúltban közvilágítással láttuk el a JNA utca középső részét, ahol korábban egyáltalán nem volt. A kandeláberek már elkészültek, már csak az engedélyre várunk az Elektrovojvodinától, hogy rákössük őket a villanyhálózatra. A faluban vannak további utcarészek is, ahol több világítótestre lenne szükség. Egy cég 13 utcai lámpával tartozik, de valami miatt nagyon csúszik a leszállítás. Ha ezek egyszer megérkeznek, és felszereljük őket, akkor kb. az egész faluban lesz közvilágítás – mondta el Farkas. A közvilágításon kívül a helyi közösség nagy hangsúlyt fektet az utcák aszfaltozására is, kiderült azonban, hogy ez nem egy sima ügy.

– Az idén is elvégeztük az utcák kátyúzását, és úgy érzem, hogy elég nagy munka áll mögöttünk. Összesen 36 tonna aszfaltot használtunk el kátyúzásra. Ezenkívül elkészítettük a tervet egy utca kiaszfaltozására és egy másik újraaszfaltozására, már a kivitelezővel is aláírtuk a szerződést. Erre célra a topolyai önkormányzat ígért pénzt, de idáig sajnos csak a megítélt összeg 22-23 százalékát utalták át. A helyi közösség ezt az összeget azonnal továbbutalta a kivitelezőnek, és most várjuk a többi pénzt, hogy végre elkezdődhessenek a munkálatok – számolt be a tanácselnök.

A helyi közösség a saját projektumokat és több intézményt, illetve civil szerveztet is támogat. Farkas elmondta, hogy most, lehetőségeikhez mérten, az iskolának próbálnak segíteni, a tornaterem ugyanis nagyon rossz állapotban van. Az anyagi támogatáson kívül abban is segítették az iskolát, hogy pályázatot nyújtson be a tartományi ifjúsági titkársághoz. A tanácselnök arról is beszámolt, hogy egy jelentősebb összeggel támogatták a tájház felújítását. Az ezen folyó munkálatok hamarosan befejeződnek, és meg lehet nyitni a nyilvánosság előtt, mondta, majd hozzáfűzte, hogy az épületet a hagyományápolók csoportja fogja használni.

A helyi közösség idei tervei közt szerepel a színházterem külső felújítása is. A belső részt az önkormányzat fogja tatarozni, s így méltó helyszíne lesz ruszin nemzeti ünnep központi ünnepségnek, amire januárban fog sor kerülni. A tervek kapcsán a tanácselnök arról is beszámolt, hogy a helyi közösségnek sok mindenben meg van kötve a keze.
– A pénzhiány nagyon nagy gondot jelent, főként így, hogy megígért pénzeket sem kapjuk meg. A tavalyi évben sok projektumot pályázati pénzből valósítottunk meg, az idén azonban nem sok ilyen jellegű pályázatot írtak ki, így ebből a forrásból sem tudtunk jelentősebb befektetéseket megvalósítani – nyilatkozta Farkas.
A nehézségek ellenére időt kell szentelni az ünneplésre, kikapcsolódásra, s erre kiváló alkalom lesz a hétvégi újkenyér-ünnep. Szombaton hagyományosan sportnap lesz, valamint a véradók is ekkor fogják megkapni az elismeréseket, este pedig retro diszkó várja a bulizni vágyókat. A korábbi évektől eltérően most nem délután, hanem délelőtt 11 órakor lesz a kenyérszentelő mise, majd fiákeres felvonulást tartanak. A délutáni történések a nyári színpadnál lesznek, a többi között lesz játszóház a gyerekeknek, főzőverseny, kézműves-kiállítás, kultúrműsor, este pedig utcabál és tűzijáték.