2024. április 19., péntek

Jutalom a legjobbaknak

A Vajdasági Magyar Szövetség júliusban hirdette meg nyári fogalmazásíró-versenyét amelyen a 6., 7. és 8. osztályt befejezett diákok vehettek részt. A fogalmazásíró-pályázat témája: Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a volt.

A beérkezett pályaműveket háromtagú zsűri, egy történelem és két magyar szakos tanár értékelte, olyan szakemberek, akik nem tanítják a jelentkezőket. A VMSZ temerini községi szervezetének irodájában megtartott díjkiosztó ünnepségen Csőke Csaba, a községi szervezet elnöke üdvözölte a legjobb fogalmazásírókat, és elmondta, hogy szükségét érezték egy ilyen verseny megtartására, annál is inkább mert a nyári szünidő alkalmas arra, hogy a gyerekekben ilyen módon is megmaradjon a tanulás folyamata. A téma adott volt, mert a magyar államalapítás korából kívántak meríteni. Szeretnék, ha a nyári fogalmazásíró-verseny hagyományossá válna, minden évben más témára írnának a gyerekek.
Simunovity Rozália magyar szakos tanárnő, a zsűri elnöke egyebek között elmondta, függetlenül attól, hogy első alkalommal és nyáron hirdették meg a pályázatot jó visszhangja volt. A beérkezett pályaművek értékelésekor szempont volt az is, hogy a fogalmazás a történelmi események felsorolása mellett a szerző egyéni véleményét is tartalmazza.
A legjobb fogalmazást Nagy Laura 8. osztályt végzett tanuló írta, 2. helyezett Nacsa Adél 6. osztályt fejezett és 3. Skamla Zita ugyancsak 6. osztályt fejezett diáklány lett. A könyvcsomag mellett pénzjutalom is járt a legjobbaknak.