2024. április 20., szombat

Mubarakot kiengedik a börtönből

Huszonöt rendőrt öltek meg a Sínai-félszigeten – Az EU felülvizsgálja kapcsolatait Egyiptommal

Még ezen a héten kiszabadulhat a börtönből Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő, miután az ügyész ejtette a vele szemben felhozott korrupciós vádat. Farid al-Díb, a korábbi elnök ügyvédje hétfőn közölte: Mubarak egyelőre azért marad még őrizetben, mert egy másik korrupciós vád még fennáll vele szemben. Az ügyvéd szerint azonban az is hamarosan meg fog dőlni.

„Már csak egy sima adminisztratív folyamat van hátra, amely nem tarthat tovább 48 óránál. Védencem a hét végén szabad lehet” – fogalmazott Díb.

A német hírügynökség értesülése szerint a szóban forgó ügyben a Mubarak család ingatlanjának építéséhez törvénybe ütköző módon felhasznált állami pénzek képezik a vád alapját. A szabadlábra helyezés hátterében pedig az áll, hogy a bíróság visszautalta az ügyet az ügyészségnek, kérve, hogy a vádemelést további négy személyre terjessze ki.

A 85 éves Mubarakot, aki 1981-től 2011 februárjáig irányította Egyiptomot, belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi „arab tavasz” során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért.

Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezést nyújtott be, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki. Mivel a vádlott már több mint két évet töltött börtönben (Egyiptomban ez a maximális idő az őrizetbe vétel és a jogerős ítélet kimondása között), csakugyan szabadlábra kerülhet, ha elejtik ellene a korrupciós vádakat.

Legalább 25 rendőrt megöltek ismeretlen támadók egy rajtaütésben hétfőn Egyiptomban, a Sínai-félszigeten – közölték a helyi biztonsági szervek. Feltehetően kézi páncéltörő rakétavetőből (RPG) kilőtt gránát talált el két rendőrségi minibuszt a Gázai palesztin övezet határán fekvő Rafah város közelében. A detonációban 25 rendőr életét vesztette, ketten megsebesültek.

Más forrás szerint a támadók megállították a két járművet, a rendőröknek megparancsolták, hogy szálljanak ki, majd a földre fektették és agyonlőtték őket.

A támadást követően az egyiptomi hatóságok lezárták a palesztin területre vezető átjárót Rafahnál.

A Sínai-félsziget északi része a radikális iszlamisták fellegvára. Tavaly augusztusban merénylők 16 rendőrt öltek meg ugyanitt, Rafah közelében egy ellenőrző pont elleni támadásban. A radikális iszlamista ellenállás csak erősödött a körzetben, amióta a hadsereg július 3-án elmozdította a hatalomból Mohamed Murszi elnököt, az iszlamista Muzulmán Testvériség politikusát.

Az elmúlt egy hétben legalább 850 ember, köztük 70 rendőr és katona vesztette életét az iszlamista tiltakozók és a rendfenntartók közötti összecsapásokban Egyiptomban.

Rendkívüli tanácskozást tartanak az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei holnap az egyiptomi fejlemények miatt – közölte hétfő délután az Európai Külügyi Szolgálat és az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata.

A tagállamok magas rangú diplomatái már hétfőn találkoztak, hogy megvitassák és összehangolják az unió és a tagállamok álláspontját és az esetleges lépéseket. Az értekezlet egyik célja volt a rendkívüli külügyminiszteri tanácskozás előkészítése is.

Vasárnap José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke közös közleményt adott ki, amelyben a két politikus elítélte az erőszakot, valamint kijelentette, hogy az EU-nak és a tagállamoknak sürgősen újra kell értékelniük, felül kell vizsgálniuk kapcsolatukat Egyiptommal.

Az egyiptomi zavargások kapcsán a török kormány bírálta az Iszlám Együttműködés Szervezetét (OIC), azt vetve a szervezet főtitkárának szemére, hogy nem foglal állást az arab országban dúló erőszak ellen. Bekir Bozdağ miniszterelnök-helyettes hétfőn kijelentette: Ekmeleddin İhsanoğlunak, az OIC török főtitkárának inkább le kellene mondania, semmint egy tétlen szervezet élén maradnia. Hüseyin Çelik, a Törökországot kormányzó, iszlamista gyökerű AKP párt alelnöke pedig a hétvégén Twitter-bejegyzésében bírálta İhsanoğlut.

A szervezet főtitkára a Hürriyet című újságnak nyilatkozva elmondta: ő maga atrocitásnak és az emberi jogok megsértésének minősíti az Egyiptomban történteket, ám az 57 tagállamot tömörítő OIC-n belül konszenzussal születnek a döntések.

A török kormány támogatásáról biztosította a hadsereg által július elején elűzött Mohamed Murszi egyiptomi elnököt, egyúttal élesen bírálta a katonák beavatkozását, valamint erőszakos fellépésüket Murszi híveivel szemben.

Izrael az egyiptomi katonai vezetés támogatására kéri az Egyesült Államokat és Európát, mivel meglátása szerint vagy a hadsereg uralkodik Egyiptomban, vagy anarchiába süllyed az ország – írta a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lap. A lapnak név nélkül nyilatkozó, magas rangú politikus szerint csak a hadsereg biztosíthatja a központi uralmat, és annak kudarca esetén Szíria, Líbia és Tunézia útján, vagyis az anarchia felé haladna Egyiptom.

Izraelnek a nyugati világ felé küldött üzenete szerint Egyiptomban jelenleg nem a demokrácia, hanem az állam működésének fenntartása a cél. „Akkor beszélhetünk majd a demokratikus folyamatok újraindításáról, ha Egyiptom visszaállt a pályájára” – vélekedett a megszólaltatott illetékes.