2024. április 19., péntek

Két napig ünnepeltek Óbecsén

Az idén hatodik alkalommal szervezett nagyszabású, két napig tartó Szent István-ünnepséget az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör.

A programok pénteken este a Csongrádi Fúvószenekar koncertjével kezdődtek az alsóvárosi plébániatemplom kertjében, majd ebben a templomban került sor a kenyérszenteléssel egybekötött szentmisére is.

A kenyér felvágása előtt a kultúrkör előtti színpadon Szuperák Mária, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja, európai parlamenti asszisztens tartott ünnepi beszédet, aki szerint az összefogás és az egység Szent István-i feladatainak a korát éli a magyarság, míg Knézi Péter, a községi képviselő-testület elnöke azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti építkezés elérte a célját, a magyar nemzet nemcsak szellemi, hanem adminisztratív értelemben is egyesült, Óbecsén pedig egyre többen ünnepelnek ezen a napon, ami azt bizonyítja: tartása lett a magyarságnak. Miután az elnök fölvágta a megszentelt kenyeret, a kultúrkör néptáncosai léptek a színpadra. Később Szabó Dávid és Dancs Annamária jóvoltából operettgála, majd Kökény Attila-koncert következett. A szokásos tűzijáték után ezúttal is a moholi Dutty zenekar muzsikált az éjszakai utcabál táncos lábú közönségének.

A vasárnap délutáni főzőversenyen ötven bogrács alatt égett a tűz, közben élő zene, kézműves foglalkozások és gyermekelőadás szórakoztatta a közönséget. A zsűri szerint a legjobb üszőpörköltet az Agrocentrum csapata főzte, őket a Botra férfikórus követte, míg a harmadik helyen a Városi Színház csapata végzett. Este a kultúrkör társas- és modern tánccsoportjának a tagjai és vendégeik mutatták be produkcióikat, tízkor Oláh Gergő, utána Farkas-Jenser Balázs és zenekara koncertezett.