2024. március 28., csütörtök

Nem intézkedéscsomag – teljes vízió

A jövő héten készül el Lazar Krstić minisztériumának munkaterv-javaslata

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések: valóban a niši származású, az egyesült államokbeli Yale Egyetemen diplomázott Lazar Krstić veszi át a kormány átalakítását követően Mlađan Dinkićtől, a kormányból kizárt Szerbia Egyesült Régiói párt vezetőjétől az állami pénzügyek irányítását. Végleges döntését a Szerbiában tartózkodó Krstić szerda este hozta meg. A közszolgálati tévének adott nyilatkozatában azt mondta, hogy széleskörű politikai támogatásra számít az általa tervezett gazdasági intézkedésekhez, amit egyébként feltételként támasztott a tisztség elvállalásával kapcsolatban folytatott egyeztetések során is.

– Voltaképp nem csupán tervezett intézkedésekről, hanem egy teljes vízióról van szó. Arról beszélünk, hogyan fest majd Szerbia öt év múlva. Arról: mit tehetünk meg, hol a helyünk – fogalmazott a leendő pénzügyminiszter.

Közölte, hogy az Aleksandar Vučić kormányfőhelyettessel folytatott beszélgetés során felismerte azt a komoly hozzáállást, mely változtatni kíván az elmúlt évek negatív tapasztalatán. Bejelentette, hogy minisztériumának munkaterv-javaslatát a jövő hét folyamán készítik el, melynek keretében felülvizsgálják az eddigiekben javasolt gazdasági intézkedéseket.

Mint ismeretes, augusztus 26-ára hívták össze a szerb parlament azon ülését, melyen módosítani fogják a minisztériumokról szóló törvényt, és kijelölik a kormány új tagjait. Krstić is ekkor léphet tehát új tisztségébe. A leendő pénzügyminiszter a Yale-en matematika, közgazdaság, politológia és etika szakokon diplomázott, később pedig a Baker & McKenzie nemzetközi jogi szaktanácsadással foglalkozó cég munkatársaként dolgozott.

ÁTMÁSOLT PROGRAMCÉLOK

A SZER csütörtökön úgy értékelte, hogy az új pénzügyminiszter Dinkić politikáját kívánja folytatni, mert az eddig kiszivárgott programcéljainak mindegyike már legalább két hónapja a gazdasági- és pénzügyminisztérium honlapján szerepel. A párt közleményében az olvasható, hogy a Krstić által felvetett intézkedések ugyanazok, amelyeket korábban a SZER elnöke is javasolt, s melyeket a kormány jóvá is hagyott. „Ez az egyedüli helyes és járható út, az a politika, mely a nemzeti érdekeket szolgálja. A Dinkić által bevezetett zérótolerancia az adófizetést megkerülőkkel szemben máris szemmel látható eredményeket hozott.” A pártközlemény arra is emlékeztet, hogy a tavalyihoz képest az idén egynegyedével fog csökkenni a költségvetési hiány.

A KORMÁNYFŐ CSAKIS DAČIĆ LEHET

Ez Ivica Dačić kormánya, s ha nem ő lesz a miniszterelnök, az azt jelenti, hogy választások lesznek – közölte csütörtökön Slavica Ðukić-Dejanović, a Szerbiai Szocialista Párt alelnöke, egészségügyi miniszter.

– Dačić és Vučić a miniszterelnöki funkcióról is beszélgettek. Vučićnak mély meggyőződése, hogy Dačićnak kell vezetnie a kormányt, az államfőtől kapott hozá mandátumot – húzta alá.

Arra a megjegyzésre reagálva, mely szerint a nyilvánosság szerint már most is Vučić vezeti a kormányt, sőt még a belügyminisztériumot is, Ðukić-Dejanović kifejtette, azzal tud egyetérteni, hogy Dačić és Vučić közösen vezetik a kormányt.

– A jelen pillanatban Vučić a legnépszerűbb politikus Szerbiában. Ő vezeti az ország legerősebb pártját. A realitástól való eltekintésnek számítana, ha Dačić napi konzultációk nélkül, teljesen önállóan hozná meg a döntéseket – fejtette ki.

Dačić egy olyan politika mellett foglalt állást, melyben megosztja a döntésekkel járó felelősséget egy olyan személlyel, aki népszerű, akiben kellőképpen megbíznak a polgárok – értékelte az SZSZP alelnöke. Hozzátette: ebből kifolyólag csakis pozitív lehet Szerbia számára az, hogy ketten vezetik a kormányt.

Az újságírók arról is kérdezték Ðukić-Dejanovićot, mennyiben látja a párt kárát annak, hogy magas rangú tisztségviselőket fosztottak meg a kormányon belül betöltött funkcióiktól a rekonstrukció során. Válaszában közölte, hogy ez nem csupán az SZSZP-n belül történt meg, hiszen az SZHP alelnöke, Goran Knežević is funkció nélkül maradt. Hozzátette, hogy a tisztségek új elosztásáról még folynak a megbeszélések, s kizárólag Dačićon és Vučićon múlik, hogy miként vonják össze vagy választják majd szét a minisztériumokat.

ÚJ ERŐVISZONYOK

Rasim Ljajić kormányalelnök, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt vezetője szerint a SZER távozását követően a kormánykoalíción belül új erőviszonyok alakultak ki, s az lenne a logikus, ha pártja is részesülne a hatalomgyakorlás egy részében. Mint mondta: egyértelmű, hogy a SZER által betöltött tisztségek többségét a haladók és a szocialisták osztják majd szét maguk között, ám logikus lenne, ha a megbeszélések témáját képezné az is, milyen új tisztséghez juthat az SZSZDP.