2024. április 20., szombat

A szántás legjobbjai

Sikerrel zárult a második gunarasi szántóverseny – Több néző, s több versenyző volt az idén

A gunarasi falunapok rendezvénysorozat keretén belül szombaton másodszor került sor szántóversenyre. Az eseménynek a Mackó-sor volt a helyszíne, s míg tavaly kb. 350-an voltak kíváncsiak rá, az idén már 450–500 látogatója volt. A szántóverseny ötlete már korábban is felmerült, de csak tavaly került sor a megvalósításra, tudtuk meg Király Zoltántól, az eseményt szervező Gunarasi Gazdakör elnökétől.

– Már évekkel ezelőtt felvetődött a szántóverseny ötlete, de egy kicsit féltünk tőle, arra gondoltunk, hogy túl bonyolult lesz a szervezés, nem lesz érdeklődő, stb. Tavaly összegyűjtöttük a bátorságot és belevágtunk. Az esemény jól sikerült és nagyon pozitív visszhangok jutottak vissza hozzánk. Akkor 13 versenyző vett részt a versenyben, és nemcsak Gunarasról, hanem a környező településekről is eljöttek a gazdák. Úgy gondoltuk, hogy hagyományt teremtünk az eseménynek, és az idei falunap keretén belül is megszerveztük – mondta el Király.
A gunarasiak reményei beigazolódtak, és a második szántóversenyen majdnem dupla annyi versenyző vett részt, mint tavaly, s amint említettük, jóval több néző is volt. Egy ilyen rendezvényt nem kis munka megszervezni, a gazdakör elnöke elmondta, hogy nagyon sok türelemre volt szükség hozzá és egy jó csapatra. A verseny szórakoztató jellegű volt és nem a hagyományok szerint zajlott. A versenyzők két kategóriában indultak: kétvasú és három- vagy több vasú eke kategóriákban. A barázdák kinézetét egy három tagú zsűri értékelte, s ez alapján hirdettek eredményt. Az idei évben a kétvasú eke kategóriában Klebecskó Péter gunarasi gazda lett az első, három vagy több vasú kategóriában pedig Nagy Zoltán Oromról.
A verseny mellett sor került munkagép-bemutatóra és termékkiállításra, a szervezők pedig ebéddel is megvendégelték az esemény látogatóit.