2024. március 29., péntek

Catania gyászol

A szicíliai városban a tengerbe fulladt hat illegális bevándorlóra emlékeznek

Egynapos gyászt hirdettek mára Cataniában annak a hat illegális bevándorlónak az emlékére, akik a szicíliai nagyvárosnál a hétvégén fulladtak a tengerbe, amikor egy megfeneklett halászhajóról a partra próbáltak úszni. A többségében Egyiptomból és Szíriából érkezett mintegy száztíz társuk szerencsésen túlélte a kalandot, amelynek fő szervezői szervezett bűnbandák lehetnek. Az egyik szíriai túlélő az olasz hatóságoknak elmondta, hogy 1500 eurót fizetett a tengeri útért.

Cataniába még soha nem érkezett egyetlen hajó sem menekültekkel a fedélzetén, s ezért a minapi tragédia megrázta az egész várost. Az illegális menekülők szinte mindig sokkal délebbre érik el Szicília partjait, vagy a Tunéziától alig 113 kilométerre eső Lampedusa szigetecskén kötnek ki. Lampedusát minden évben elárasztják a menekültek. A mintegy ötezer lakosú parányi olasz szigetet július elején Ferenc pápa is felkereste. A római katolikus egyházfő imát is mondott a tengeren meghalt bevándorlókért; tragédiájukra emlékezve pedig koszorút dobott a vízbe.

Csak a múlt héten háromszáznál is többen érkeztek a tengeren illegálisan Olaszországba. A vízi járművek utasainak egy része a politikai válsággal küszködő Egyiptomot és a polgárháború pusztította Szíriát hagyta ott. Olaszországba nyaranta több ezer illegális bevándorló érkezik, elsősorban Afrikából.

Az utóbbi napokban-hetekben rendszeresen jelennek meg hírek arról, hogy – a Földközi-tengeren keresztül – ismét megindulta a menekültek áradata Olaszország, Spanyolország és Málta felé. Többségük Afrikából vagy a Közel-Keletről szeretne partot érni az Európai Unióhoz tartozó három ország valamelyikében.

Arról is egyre többet hallani, hogy az utasok közül sokan a tengerbe vesztek. A tragédiák miatt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a közelmúltban felszólította a tengerjáró hajók tulajdonosait és személyzetét, hogy baj esetén nyújtsanak segítséget a vízben hánykolódó migránsoknak.

A hajótársaságok alighanem komolyan vették a felhívást, aminek máris érzékelhetőek az eredményei: az idén ugyanis a korábbinál kevesebb emberéletet követelt a menekülők tengeri vándorlása. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy a nagy tengerjáró hajók gyakran vettek a fedélzetükre menekülteket, akik szinte mindig túlzsúfolt bárkákon (gumi)csónakokon, olykor lélekvesztőkön igyekeznek eljutni céljukig.

Mindazonáltal a tenger az idén már csaknem száz halálos áldozatot szedett a menekülők között az olasz partoknál. Hivatalos adatok szerint ez azonban sokkal kisebb mértékű veszteség, mint 2012-ben, amikor csak az év első felében csaknem ötszázan vesztek a vízbe azok közül, akik a tengeren akartak illegálisan bejutni Olaszországba. Az UNHCR úgy tudja, hogy tavaly az első félévben 4500-an, az idén (ugyanebben az időszakban) viszont már 8400-an jöttek Afrika irányából illegálisan Olaszországba.

Az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex szerint tavaly az EU-ba igyekvő menekültek csaknem egyharmada érkezett a Földközi-tengeren keresztül. A többi illegális bevándorló továbbra is egy másik útvonalon áramlik Európába. Ők Ázsia irányából érkeznek, és a török–görög határon próbálnak bejutni az unióba, amely egyre hatékonyabban védi külső határait, részben a Frontex helyszíni segítségének köszönhetően. Ennek eredményeként 2012-ben (az előző évhez képest) majdnem a felére, vagyis 141 ezerről 72 ezerre csökkent az EU-ba illegálisan bejutott és regisztrált menekülők száma, akik között a legtöbben afganisztániak voltak. Idén, az első fél évben emelkedett a menedékkérők száma.

Az Ázsia felől áramló migránsok többsége szintén tengeri úton vagy az Évrosz határfolyón próbál meg átjutni a görög oldalra. Akik az Égei-tengeren jönnek, többnyire Leszboszra mennek, ez a görög sziget esik ugyanis a legközelebb Törökország partjaihoz.

Az érintettek egy része és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet azt állítja, hogy a görög rendőrség és a parti őrség gyakran visszaküldi a menekülőket a török felségvizekre. Athén tagadja ezt.

Akiknek mégis sikerül bejutniuk Görögországba, menekülttáborba kerülnek, és másfél évig tarthatják ott őket. Emiatt és a táborokban uralkodó rossz életkörülmények miatt a hét végén Athén közelében fellázadt a menekültek egy csoportja. A táborban kirobbant zavargásokat csak a rohamrendőrség tudta megfékezni.