Egyre nagyobb hullámokat kavar az olasz belpolitikában a Silvio Berlusconira nemrég adócsalásért jogerősen kirótt börtönbüntetés. A volt kormányfő támogatói és jobbközép pártja, a Szabadság Népe (PdL), amely a nagykoalíció egyik fontos pillére, tiltakozik, tüntet, és előrehozott választást követel. A nagy zűrzavarban az ártatlanságát szajkózó Berlusconi igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ő továbbra is támogatja a baloldali Demokrata Párt (PD) és a jobboldali PdL alkotta nagykoalíció fenntartását.
Bár a politikai stabilitás fenntartása különösen fontos lenne Olaszországban, a pénzpiacok nyugtalanok a kormányt ért legutóbbi támadások és az azzal járó bizonytalanság miatt. Olaszországnak ugyanis nyugalomra és a Mario Monti vezette korábbi, szakértői kormány által megkezdett szerkezeti reformok végrehajtására van szüksége ahhoz, hogy kilábaljon a recesszióból, lefaragja óriási államadósságát, csökkentse a magas munkanélküliséget, hogy gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
A tavalyi bizonytalanság után a külföld és a nemzetközi pénzpiacok elsősorban azt remélik az év elején tartott előrehozott parlamenti választás után áprilisban megalakult, Enrico Letta vezette olasz kormánytól, hogy eltökélten, sikeresen és eredményesen küzdjön a válság, valamint a megannyi társadalmi, pénzügyi és egyéb gond ellen. Ha nem ez történik, annak komoly következményei lehetnek az országban és az Európai Unióban is, amely a válság miatt szintén kemény kihívásokkal találta magát szemben, és egyelőre semmi jele annak, hogy gyorsan kilábal a recesszióból.
Olaszország a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága és az euróövezet harmadik legjelentősebb tagállama. Ezért belső nehézségei nagyon erőteljes hatással vannak mind az uniós, mind a világgazdaságra.
Az EU-t és a nemzetközi piacokat vélhetően az nyugtatná meg, ha a Letta-kormány zavartalanul működhetne és hatékony intézkedésekkel (további szerkezeti reformokkal) folytathatná a harcot a válság ellen, illetve programjának megvalósítását. A kormányfői megbízatás elvállalásakor Letta ugyanis fontos célként a szegénység és a – jelenleg már 12,5 százalékos, rekordmagas – munkanélküliség okozta vészhelyzet megoldását, valamint az olasz politika hitelének visszaszerzését jelölte meg.
A stabil kormány jelenleg nélkülözhetetlen Rómában, hiszen gazdasági szakértők úgy vélik, hogy Olaszországban (ahogyan az euróövezet többi problémás déli perifériaállamában, azaz Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban) egészen 2015 végéig zsugorodni fog a gazdaság. Az olasz gazdaság 2007 és 2013 között 8,5 százalékkal csökkent. Ez példátlan recessziónak számít az országban az elmúlt bő hatvan évben. Optimista előrejelzések szerint az olasz hazai össztermék (GDP) az idén 1,8 százalékkal csökken, miközben az ország adóssága emelkedni fog.
Olaszország GDP-arányos államadóssága már így is 130 százalék körüli. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak mintegy kétezer milliárd euró adósságot kell(ene) törlesztenie. A görögöké után ez a második legmagasabb GDP-arányos államadósság ez egész unióban.
A Mario Monti vezette előző kormány megbízatásának idején – 2011 novembere és 2012 decembere között – ugyan sok hibát elkövetett, de olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely az országot kivezette a közvetlen veszélyzónából. A Monti-kormány megszorító intézkedéseinek ára azonban drámaian magas lett: a munkanélküliek tábora – 35 éve nem tapasztalt mértékben – már hárommillióra nőtt (ebből 700 ezren 25 év alatti fiatalok), a fogyasztás és az életszínvonal drasztikusan visszaesett, vállalatok tízezrei mentek csődbe (ami miatt sok cégtulajdonos az öngyilkosságba menekült), folytatódik a gazdasági visszaesés és a lakosság széles rétegeinek leszakadása. Ennek következményeként az utóbbi két évben megkétszereződött a súlyosan hátrányos helyzetű olaszok száma.
A válság kezelésére meghirdetett takarékossági politika Olaszországban már sok tiltakozást váltott ki, amelyek az utóbbi hónapokban csendesedni látszottak. Az utóbbi időben azonban – elsősorban a Berlusconi-per miatt – ismét tömegek jelentek meg az utcákon. Úgy tűnik azonban, hogy a politikai jellegű demonstrációkat hamarosan szociális és gazdasági indíttatású megmozdulások is kiegészíthetik, hiszen az euróövezet déli tagállamai, közöttük Olaszország is, mindaddig kénytelenek lesznek közkiadásaikat csökkenteni, a hitelezést visszaszorítani, az árakat pedig rögzíteni, amíg ismét versenyképessé nem válnak. Sok közgazdász és piaci elemző szerint a válságkezelésnek ez a módja még legalább tíz évet fog igénybe venni.
Ha valamelyik uniós déli válságállam lerövidítené ezt az időtartamot, az eddiginél szigorúbb (költségvetési megszorító) intézkedésekkel és átfogó reformokkal talán megtehetné. Ehhez azonban politikai elszántság és szilárd kormány is szükségeltetik.
Berlusconi talán sejti ezt, de híveit nem igazán érdekli a távolabbi jövő. Ők mindent fel akarnak forgatni vezérükért, miközben sok gazdasági elemző szerint Olaszország hat hónapon belül akár mentőhitelért is folyamodhat az EU-hoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF). Ha ez valóban bekövetkezik – ezt sok szakértő nem tartja valószínűnek –, Olaszország lehet a hatodik uniós tagállam, amelyet külső hitelből kell majd kimenteni a válságból.
A Berlusconi-pártiak erre még nem gondolnak. Arra még kevésbé, hogy a zűrzavar mélyítésével az eurózóna perifériájáról a központ felé is kiterjedhet a recesszió, aminek a végén megint csak ők (és más országok állampolgárai) fogják meginni a levét.
