2024. március 28., csütörtök

Mintha vetették volna a parlagfüvet

Szabadkán a legnagyobb mennyiségben a mezőgazdasági területen nő ez az agresszív, allergén gyomnövény

Szabadkán, ami a zöld felületek karbantartását illeti, az elmúlt öt-hat évben javult a helyzet, hiszen azonkívül, hogy az önkormányzat programokon keresztül szervezetten végzi a parlagfű irtását, a polgárok többsége is lelkiismeretesen eleget tesz a kaszálási kötelezettségének. Mint azt Kószó Árpád kommunális felügyelő elmondta, bár egyre inkább javul a helyzet, mégis gondok jelentkeznek az elhagyatott házak és telkek esetében, és a parlagfű gyakori jelenség a mezőgazdasági területeken is.

– A város területén minden évben megszervezzük a közterületeken a parlagfű irtását, rendszeres kaszálását. Mégpedig az önkormányzat külön szerződést köt minden évben a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalattal a különféle gyomnövények, elsősorban a parlagfű kaszálásának elvégzésről. Ez az akció minden év júniusában kezdődik és szeptember végéig tart, ebben az időszakban három alkalommal végzik el a kaszálást. Ez nagyjából elég is, hogy megakadályozzuk a parlagfű virágzását – mutatott rá Kószó Árpád.

– Ami a lakott területeket illeti, kisebb mennyiségben, de ott is jelen van a parlagfű, és egyáltalán nem mindegy, hogy az a terület, ahol jelentkezik, milyen közel van hozzánk. Mi a lakott területen, a polgárok bejelentése alapján megyünk ki terepszemlét tartani, és ez után szólítjuk fel a tulajdonosokat az elhagyatott terület lekaszálására. Amennyiben sikerül a területek tulajdonosaival felvenni a kapcsolatot, az esetek 99 százalékában eleget tesznek a felszólításnak, és a meghatározott határidőn belül lekaszálják a területet. A gond akkor merül fel, amikor nem tudjuk felvenni a kapcsolatot a házak vagy telkek tulajdonosaival, mert például a tulajdonosok elköltöztek (amivel egyre gyakrabban találkozunk), vagy az ingatlan peres eljárás alatt áll, illetve nem zárult le a hagyatéki tárgyalás – részletezte a kommunális felügyelő. Elmondta, elsődleges céljuk a terület rendezése és nem a büntetések kiosztása, de ha a tulajdonosok nem tesznek eleget a felszólításnak, szabálysértési eljárás indul ellenük. Vállalatok esetében akár 100 ezer dináros büntetést is kiróhatnak, a felelős személy pedig további 5–25 ezer dináros büntetést kaphat. A vállalkozókat is 25 ezer dináros büntetéssel sújtják, csakúgy, mint a magánszemélyeket. Az idén erre még nem volt példa, ellenben tavaly több büntetésről is döntést hozott a szabálysértési bíróság.

– Ugyan nem a kommunális felügyelőség hatásköre, külön gondot jelentenek azonban a mezőgazdasági területek, aratás után ugyanis minden alkalommal megjelenik a parlagfű, olyan nagy mennyiségben, mintha vetették volna. És éppen azért, mert nagy felületekről van szó, igazából ezek a területek jelentik számunkra a legnagyobb problémát. Nincs sok parlagon hagyott terület, és igazából nem is itt nő nagyobb mennyiségben a parlagfű, hanem a megmunkált területeken, méghozzá aratás után. A gazdák ezekben az esetekben elsősorban a vegyszeres kezelést alkalmazzák a kiirtására – magyarázta Kószó Árpád.

Mint elmondta, évről évre csökken a bejelentések száma. A múlt évben több mint 300 bejelentés érkezett, amely a területek lekaszálására és a parlagfű jelenlétére vonatkozott, az idén pedig már most látszik, hogy kevesebb bejelentést kapnak majd. Habár, ahogy arra a felügyelő felhívta a figyelmet, a parlagfű virágzása még csak most kezdődik igazán, vagyis a legtöbb bejelentéssel az elkövetkező időszakban számolhatnak.

– Ebben az évben már érkeztek bejelentések, a zömük viszont nem a parlagfűről szól, hanem a gondozatlan, gazos területekről. Ebben az esetben is ugyanaz az eljárás, mint a parlagfű esetében. Mindenki köteles az ingatlanát, a saját területét gondozni, valamint a háza előtt lekaszálni a füvet. Egyedül a lakótömbök esetében a köztisztasági vállalat végzi a zöld területek karbantartását, függetlenül a parlagfűtől – mondta.
Bár a környezetvédelmi területekről is kapnak bejelentéseket, és az erdős területeken is megjelenik a parlagfű, az ritkán jelent gondot.

PARLAGFŰŐRJÁRAT
Számoljuk fel együtt a parlagfűvel borított területeket, ezzel is segítve a felügyelőség munkáját. Ha ilyen területet lát, fotózza le, és küldje el nekünk a fényképet a maszo@magyarszo.com e-mail címre. A fotó mellé írja oda a pontos címet, hogy hol található a kérdéses parlagfűmező.