2024. március 29., péntek

Újra beruháznak Nagybecskereken

Csaknem kétévi szünet után a napokban három új beruházási szerződést írtak alá Nagybecskereken. Mindhárom beruházó a város Belgrád felőli kijáratánál levő, Délkelet-Écska nevet viselő ipari övezetben szándékozik építkezni, ahol jelenleg 13 ipari létesítmény működik.

(Fotó: Kecskés István)

(Fotó: Kecskés István)

A Gomex kereskedelmi kompánia 4800 négyzetméteres parcellán új áruelosztó központot szándékozik létesíteni, amely elsősorban hús és hústermékek jobb tárolását szolgálja majd. A beruházás értéke 700 ezer és egymillió euró között lesz, az építkezést szeptemberben kezdik.

Az önkormányzat szerződést kötött a Mera kompániával is, amely négyezer négyzetméteres telket vásárolt meg, ahol munkacsarnokot építenek a kőolajiparban és gázkitermelésben használatos mérőműszerek gyártására. A félmillió eurós beruházásnak köszönve 2014 közepétől húsz munkahelyet nyitnak meg.

Az O i M Ingeniering a már meglévő négyezer négyzetméter telek mellé a napokban újabb háromezer négyzetméternyi területet vásárolt meg. Az élelmiszer-ipari, vegyipari és állattenyésztésben használatos berendezéseket gyártó társaság jelenleg 63 személyt foglalkoztat Nagybecskereken. A másfél millió eurós beruházásnak köszönve a jövő év májusától további 25 dolgozót vesznek majd fel.

A nagybecskereki önkormányzatban remélik, hogy további beruházók is érkeznek majd a régió legnagyobb ipari övezetébe. A napokban újabb beruházási szerződés van kilátásban, az önkormányzat pedig szeptembertől további kedvezményeket szándékozik idecsalogatni a befektetőket.

A Délkelet-Écska ipari övezet 120 hektárnyi területen fekszik. Négymillió eurós EU-s támogatásból és egymillió eurós önkormányzati hozzájárulásból lett kiépítve. Lehetőség van az övezet további bővítésére, akár ezerhektárosra is. A kommunális infrastruktúra szempontjából már kiépített, és amellett, hogy a Belgrád felé vezető út közelében fekszik, közel van a Béga folyó és az Écska repülőtér is. A beruházók számára az sem mellékes, hogy az ipari övezet nincs messze Romániától sem Magyarországtól.