2024. április 18., csütörtök

Hölgyeim és Uraim!

Pálfi György magyar filmrendező filmje nyitja az augusztus végi, újvidéki 6. Cinema City Filmfesztivált

Három évig dolgozott Final Cut – Hölgyeim és Uraim című különleges filmjén Pálfi György magyar filmrendező. A művet hamarosan az a megtiszteltetés éri, hogy a 6. Cinema City Filmfesztivál nyitóalkotása lesz Újvidéken. A rendező nevéhez fűződik a Hukkle vagy a Taxidermia, melyekkel nemzetközi porondon is felkeltette az érdeklődést. Legújabb alkotása egy montázsfilm, 450 klasszikus filmből összevágva, saját színészgárda nélkül. Pálfi szerint oktatófilm, mely igyekszik felölelni a mozgókép kultúráját 1895-től napjainkig, és egyidejűleg egyfajta kritika is a hatalom felé a művészet és az alkotók megfelelő anyagi támogatásának elmaradása miatt. A film az idei Cannes-i Filmfesztiválon túlnyomórészt pozitív kritikát kapott.

A sovány és bizonytalan támogatás ellenére a Cinema Cityt az idén is megrendezik, augusztus 26-ától szeptember 1-jéig 130 alkotást tűznek műsorra, melyeket 11 válogatásba soroltak be. Ezúttal is a város különféle pontjait alakítják át „mozivá”, filmvetítések lesznek a Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában, a Vajdasági Múzeumban, a Matica srpska Képtárában, a Művészeti Akadémián, az Arena Cineplexben, a SKC Fabrikában, a The End kávéházban, valamint két nyílttéri vetítőhelyen, ahol népszerű 3D-s filmeket tűznek majd műsorra. A 3D-s filmek nyílttéri vetítése az idei fesztivál egyik különlegessége lesz. A belépőjegy egészen hozzáférhető, 150 dináros áron lesz beszerezhető, csupán a 3D-s vetítések kerülnek majd 350 dinárba.

A fesztivál legnagyobb érdeklődést kiváltó válogatása általában a hazai filmé, feltehetőleg így lesz az idén is. Az új hazai filmeket szerzőik is elkísérik Újvidékre, remélhetőleg sikerül nézőközelbe kerülniük. Az Exit Point válogatás, melyben a nagynevű filmfesztiválokon (Berlin, Rotterdam, Sundance, Cannes, Toronto, Locarno...) jól szereplő filmekből mutatnak be, ugyancsak a közönség kedvencei közé tartozik. Az idén egy újítással rukkolnak elő a szervezők, Fresh Danube Films elnevezéssel a Duna menti régió filmalkotóinak új műveiből adnak válogatást. A szelekciót a hollandiai Európai Kulturális Alap is támogatja, a projektum partnerei pedig a Crossing Europe (Linz, Ausztria), DORF Fesztivál (Vinkovci, Horvátország) és a belgrádi Slobodna Zona, vagyis Szabad Övezet Fesztivál, célja a Duna menti filmintézetek jobb megismerése, együttműködésük elmélyítése. A válogatás keretében megnézhetjük a Sonja i bik című horvát komédiát Vlatko Vorkapić rendezésében, továbbá a Pismo ćaći című ugyancsak horvát filmet, mely tavaly a Pulai Filmfesztivál győztes alkotása volt. Rendezője, Damir Čučić a Cinema City idei vendége lesz. Ezenkívül két remek debütáló filmet láthatunk Ausztriából. A szerbiai filmek közül műsorra tűzik az S/Kidanje című Kosta Đorđević-féle filmet, továbbá a Gde je Nađa? című ígéretes alkotást, melynek forgatókönyvét és rendezését egy sor fiatal tehetség vállalta, közöttük Székely Áron, Raško Milatović, Miloš Milovanović, Nemanja Vojnović, Petar Ristovski, Tea Lukač, Marko Đorđević, Luka Popadić. Az Up To 10 000 Bucks válogatásban az olcsó költségvetésű filmek közül láthatunk, a Hungry Days ciklusban pedig az első- vagy másodfilmes alkotók műveivel találkozhatnak a filmkedvelők. És ez persze nem minden. Mert ismét megszervezik a Cinema City Campust, ahol neves előadók oktatnak, tisztelegnek Eran Riklis izraeli rendező munkássága előtt – Újvidékre várják a művészt –, ezenkívül külön blokkban adnak válogatást az újabb és sikeresebb rövid-, és dokumentumfilmek közül. És még ez sem minden.