2024. április 23., kedd

Magyarország újra a csúcson

Nagy a legjobb kapus, Varga Dénes a legjobb játékos – Montenegró első vb-érme – Szerbia emberhátrányban játszotta az egész tornát

Kicsit váratlanul ugyan, de öt év után, új kapitánnyal és jórészt új csapattal, a magyar vízilabda visszatért oda, ahol 2008-ban még a pekingi olimpián állt, a világélmezőny élére. Nehéz volt elképzelni, hogy a három balkáni válogatottal és a címvédő olaszokkal csatázva ez a bravúr elérhető, különösen a csoportban mutatottak után. Pontosabban, amit a barcelonai vb-n a csoportmeccseken láthattunk, a legkevésbé volt elképzelhető, hogy az öt legjobb gárda mezőnyében éppen a magyar és a montenegrói vívja majd a döntőt, s hogy abból a magyar kerül ki győztesként.

A magyarok a csoportban simán kikaptak Szerbiától, Ausztrália ellen pedig egy döntetlent harcoltak ki. Ugyanígy Montenegró a rajton veszített Görögország ellen, így a két nemzeti válogatott szurkolói aligha tekinthettek olyan fokú derűlátással a folytatás elé, mint a szerb, a horvát és az olasz drukkerek. A nyolcaddöntőtől azonban mintha lecserélték volna a csapatokat. Olaszország már nem hasonlított címvédőre, Horvátország óriási szerencsével jutott túl az ausztrálokon és jutott el zsinórban harmadik vb-bronzához, Szerbia pedig nem játszotta a tőle megszokott védelmet, amivel megengedte, hogy Montenegróval egyetlen labdán múljon a meccs, amikor nincs favorit, csak szerencsésebb fél.

A szakma utólag kimondhatja, a magyar csapat megérdemelten lett bajnok. Akkor játszottak a legjobban, amikor kellett, s szinte egy szuszra ütötték ki a kazahokat, a görögöket, a horvátokat és Montenegrót, szerencsésen elkerülve a Szerbia elleni második meccset. A döntőben csak néhány percig tűnt úgy, hogy Magyarország esetleg nem nyer. A szakma azt is megmondta, hogy Varga Dénes a vb legjobb játékosa, Nagy Viktor pedig a legjobb kapus. Rajtuk kívül a vb eszményi csapatában két montenegrói, Mlađan Janović és Aleksandar Ivović, valamint a horvát Sandro Sukno, az olasz Pietro Figlioli és a szerb Duško Pijetlović kapott helyet. A legeredményesebbek pedig Sukno és Ivović 20-20 találattal.

Ha valaki azt gondolná, hogy Szerbia a 7. helynél jobbat érdemelt volna, azonnal nem fogadhatjuk el a véleményét. Nem állítható, hogy az aranyat veszítették el, de dobogón lett volna a helyük, vagy legalábbis a négy legjobb között, a magyarokkal, a montenegróiakkal és a horvátokkal együtt. Csakhogy nem lehetséges egy időben szarvashibákat véteni, és magasan is szárnyalni. Dejan Savić korántsem bizonyult olyan jó újonc kapitánynak, mint Benedek Tibor. Jó edző, különben a C. zvezdával nem nyert volna meg mindent, de most nem ragaszkodott az elveihez. Először is elképzeléseivel elrontotta a szerb játékot, hisz nem volt védelem. Hibázott, amikor Montenegró ellen nem a jobb formában levő kapust, Branislav Mitrovićot játszatta, s e hibáját azzal ismerte el, hogy a későbbi két meccsen Gojko Pijetlović egypercnyi játéklehetőséget sem kapott. Nem tudni, miért nézte el a szerb liga két talán legjobbjának, Andrija Prlainovićnak és Dušan Mandićnak a minimális alatti teljesítményt. Prlainović, az olimpia gólkirálya, a 2012-es év legjobb szerbiai sportolója, aki szavahihető források szerint tavaly élen járt az Udovičić leváltására és Savić kinevezésére irányuló akcióban, 25 percet játszott meccsenként, ugyanakkor összesen öt gólt dobott, és hihetetlen módon egyetlenegyszer állították ki. Mandić csak négy gólt dobott 19 perces átlagos játékidővel, és ezen adatok szerint Szerbia a teljes vb-t emberhátrányban játszotta.

Ami a női tornát illeti, nehéz értékelni, hisz abban a mezőnyben is kialakulóban van egy 7-8 tagú csoport, amelynek tagjai bármikor és bárhol nyerhetnek egymás ellen. Ott azonban még tényleges nyoma sincs egy állandóságnak, s egészen bizonyos, hogy a tavalyi olimpiához viszonyítva csupán azért akadt egy csapat, amely ott is, itt is érmes tudott lenni, mert a spanyol válogatott hazai környezetben játszott. Alighanem nincs medence a világon, ahol még egyszer ledolgoznának háromgólos hátrányt a magyarokkal szemben, mint ahogyan ezúttal tették. Csupán ez a nagy otthoni spanyol hajrá akadályozta meg, hogy Magyarország teljes sikert arasson, s elnyerje mindkét aranyérmet. Az állandóság hiányáról szól az adat, hogy a címvédő most lemaradt, hogy az olimpiai bajnok sem tudott dobogóra állni, hogy Spanyolország első vb-érmével bajnok is lett, és hogy Ausztrália 15 év után tudott éremszerző lenni.