2024. április 20., szombat

Amikor a dohánytermelők ünnepeltek

Miközben elszívjuk napi doboz cigarettánkat, vagy éppen dühöngünk a dohánytermékek árának folyamatos emelése miatt, szinte egyáltalán nem gondolunk azokra a hétköznapi emberekre, akik fáradtságos munkával termelik meg azt az ipari növényt, amelyből napi nikotinrudacskánkat állítják elő. Pedig a dohánypalántákat ki is kell nevelni, s el is kell ültetni, gondozni kell a növényeket, amelyeknek a learatása is fáradtságos munkát igényel, nem beszélve a dohányleveleknek a felfűzéséről, s ezek szárításáról, s a reménykedésről, hogy a dohányfeldolgozók mind jobb árat adjanak a szárított dohányért. Bogarason, a dohánytermesztéséről híres észak-bácskai faluban tegnap ezeknek a szorgos embereknek rendeztek fesztivált, hogy egy nap erejéig is, de kipihenjék munkájuk fáradalmait. Az idén negyedik alkalommal megrendezett Dohány-és gasztrofesztivál már a kora reggeli órákban elkezdődött a főzési tudományukat kipróbálni akaró vagy pedig az egy napot kellemes baráti társaságban eltölteni óhajtó mesterszakács-jelöltek vetélkedésével. A fesztivál hivatalos megnyitóján elsőként Ágó György, a falu helyi közösségének az elnöke, majd pedig Miroslav Vasin, tartományi gazdasági, munkaügyi és nemek egyenjogúságáért felelős titkár üdvözölte az egybegyűlteket a Tartományi Képviselőház és kormány nevében, ezután a fiákeresek felvonulását, illetve szépségversenyét tekinthették meg az egybegyűltek, majd pedig sor került a kézi és gépi dohánytűzőversenyre is. Nem messze a falu focipályájának a színpadjától a régmúlt idők különböző használati tárgyait is megcsodálhatták az érdeklődők. A délutáni órákban pedig a bogarasi Búzavirág népdalkör és citerazenekar szórakoztatta a több száz falubelit és a környező községekből érkező vendégeket.

Nemhivatalos információk szerint a fesztiválon főző rendőröknek sikerült egy körözött személyt is letartóztatniuk.