2024. április 19., péntek

Megújulás az évfordulóra

A bácskossuthfalvi református templom hamarosan fennállásának 200. évfordulóját ünnepli

A bácskossuthfalvi református templom 1972 óta hivatalosan is műemlék, ami egyrészt előny, mert nem lehet kontár módon változtatni rajta, másrészt hátrány, mert csakis az eredeti formában lehet felújítani, ami komoly költségekkel jár. A bácskossuthfalvi református közösségben néhány éve megfogalmazódott az igény, hogy felújítsák a templomot, mondta el Móricz Árpád bácskossuthfalvi lelkész.

– Legalább 5 éve eltökéltük, hogy nekivágunk a templom restaurálásának. Először a szükséges tervdokumentáció elkészítésére pályáztunk, amit  megnyertük, ennek a kidolgozása is sok ezer euróba került. A szabadkai Műemlékvédelmi Intézet 2010-ben elkészítette a tervet, s ezzel már fordulhattunk támogatásért a felújításhoz. Azóta több helyen is pályáztunk, Magyarországon a Bethlen Gábor Alapítványtól, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházügyi államtitkárságától kaptunk egy kis támogatást, amiből meg tudtuk vásárolni a tetőcserepet a templomra – mondta el Móricz.
A templomfelújítás története új fejezethez ért a közelmúltban, amikor a bácskossuthfalvi református közösség felvette a kapcsolatot Bratislav Petković művelődési miniszterrel. A miniszter nyitottnak bizonyult az együttműködésre, s a közelmúltban a sajtó nyilvánosságának bevonása nélkül Bácskossuthfalvára látogatott.

– A miniszter biztosított bennünket arról, hogy minisztériuma mindent megtesz a bácskossuthfalvi templom felújításának támogatásáért. Első lépésként ellátogatott hozzánk, aminek nagyon örültünk, mert ő volt az első szerbiai miniszter a falunkban. Következő lépésként ő fogadott bennünket Belgrádban a minisztériumban, és arról tárgyaltunk, hogy milyen mértékű támogatásra számíthatunk, s azt milyen módon realizálhatjuk. Jelen pillanatban a szükséges dokumentációt készítjük elő – számolt be a lelkész, majd azt is elmondta, hogy az idén a tetőt szeretnék lecserélni, az ehhez szükséges cserép már a rendelkezésükre áll. A felújítást fázisokban fogják végrehajtani, és 2015-re szeretnék befejezni teljes mértékben. Ez a dátum nem véletlen, árulta el Móricz, ugyanis akkor lesz 200 éves a templom. A megfelelő támogatás esetén 2 év alatt valóban elkészülhetnek a restaurálással, állítja a lelkész. A tető cseréjét követően a tornyot szeretnék felújítani, majd következhet a külső festés és a beltér restaurációja. Móricz elmondása szerint igyekeznek mindent az eredeti formába visszaállítani, és szeretnék a templom körüli parkot is rendezni. Ebben egy állami védelem alatt álló, több mint 200 éves kocsányos tölgy is található.