2024. április 19., péntek

Végre felújítják a Zsinagóga homlokzatát

Nenad Ivanišević: Számítások szerint még az idei építési idény alatt elkészülnek a munkálatok

A szabadkai SOS Zsinagóga – a Zsinagóga Felújítására és Helyreállítására Létesített Alapítvány és a World Monuments Fund (WMF) műemlékvédelmi világszervezet együttműködési szerződést ír alá a napokban, amelynek lényege a Zsinagóga homlokzatának felújítása. Mintegy tíz napon belül megkezdődhetnek a Zsinagóga homlokzatának felújító munkálatai, abból a pénzből, amire az alap egy IPA-projektummal  pályázott, és amelyből megkezdhetik a Zsidó Hitközség felé néző homlokzat felújító munkálatait.

– Amint ezek a munkálatok befejeződnek, a polgármester kezdeményezésére a tartományi költségvetésből további segítséget kaptunk, ugyanis 1,8 millió dinárt utaltak át a Zsinagóga felújítására. A World Monuments Fundtól pedig 70 ezer dollárt kapunk. Vagyis ez a pénz, illetve a városi költségvetésből elkülönített 7 millió dinár már elég lesz arra, hogy a felújító munkálatokat elvégezzük már ebben az építési idényben, de legkésőbb a jövő évi építési idény elején – magyarázta Nenad Ivanišević, az SOS Zsinagóga – a Zsinagóga Felújítására és Helyreállítására Létesített Alapítvány elnöke.

Az IPA-projektumon keresztül történő munkálatok elvégzésére három szabadkai vállalat jelentkezett, a kivitelező megválasztása még folyamatban van.
– A nagyobb beruházásról reményeink szerint augusztus 20-áig sikerül kiírni a pályázatot, hogy a munkálatokat folytathassuk. Számításaim szerint két versenypályázatot hirdetünk meg, egyet arra az összegre, amit Amerikából kapunk, vagyis a 75 ezer dollárra, míg a másik pályázat alapján kiválasztott kivitelezőt a városi költségvetésben elkülönített pénzből finanszírozzuk majd – tette hozzá az alapítvány elnöke.