2024. április 19., péntek

Hatmillió euró a szennyvízhálózatra

Az elkövetkező napokban a Városi Vízművek közvállalat hozzálát a Pirosi út és a nagybani piac közötti szennyvízhálózat felújításához. Az idén ez lesz a legnagyobb méretű felújítás, a tervek szerint a következő év derekán fejezik be. A Városi Vízművekben elmondták, a felújítási munkálatok miatt a város következő részein lehet majd forgalomkorlátozásra számítani: a Jaša Tomić sugárúton, a Pirosi úton, valamint a Kiszácsi, a Branko Radičević, a Bele njive és a Venizelos utcában.

– Egyelőre a munkálatok kivitelezőivel folynak az egyeztetések, a szennyvízhálózat felújítására egyéves a határidő, és a projektum összértéke 6,3 millió dinár. A városi szennyvízhálózat északi részének a felújítását már 30 éve tervezik, de ez idáig nem sikerült megvalósítani – mondták a Városi Vízművekben.
A szennyvízcsatorna felújításához a legnagyobb csöveket Franciaországból szállították, folyami úton. A csövek hosszúsága összesen 3,6 kilométer, egyenkénti súlyuk meghaladja a hat tonnát. A kisebb méretűek vasúton érkeztek Újvidékre – írja a Novine novosadske.

Az említett befektetés mellett, a Városi Vízművek egy új vízgyár megépítését tervezi, amelyet az Európai Befektetési Banktól kapott hitelből kívánnak megvalósítani. A vízgyár építése a tervek szerint őszre kezdődik, miután lebonyolították a megépítéshez szükséges versenypályázatokat.