2024. április 19., péntek

Cézár felkészületlenül lett harmadik

A Nemzeti Vágta vajdasági futamán az első és a harmadik helyen futott be a Magyarkanizsa község két településének színeiben induló Csinibaba és Cézár. A lovak tulajdonosa, Borsos Csaba, Adorján helyi közösségének elnöke és a futam ötletgazdája reménykedett a sikerben, de azt álmában sem gondolta, hogy tarolnak a versenyen.

– Tavaly szeptemberben született meg az ötlet, hogy a Székely Vágta mintájára miért ne lehetne nálunk is egy futamot szervezni. A verseny előtt másfél-két hónappal vásároltam két lovat, Csinibabát és Csillagvirágot, hogy induljanak a versenyen. Nagyon rövid idő volt a felkészülésre, de tudtam, hogy kiváló lovakat vásároltam. A lovasok mindennap kétszer edzették a lovaikat kemény talajon, hogy jobban bírják a futást. Sajnos azonban Csillagvirág, amelyiket a leggyorsabb lónak tartottam, a verseny előtt közvetlenül egy nappal megbetegedett. Mivel pótlovunk nem volt, így egy szinte felkészületlen csődör indult helyette – mondta Borsos Csaba.

Úgy tűnik azonban, a sors akarta, hogy Cézár megmutathassa, mire képes. A tüzes, sötét lipicai keverék csődör Martonos színeiben harmadikként ért célba a versenyen. Ló és lovasa, a huszonöt éves Dudás József már hét éve alkotnak összeszokott párost:

– A Cézár az én lovam, én szoktam futtatni. Hétéves elmúlt, és éppen ennyi ideje vagyunk együtt. Temperamentumos, heves vérmérsékletű, de rám azért hallgat.
József elmondása szerint Cézár nem versenyló, talán ha Csillagvirág nem betegszik meg, sosem derül ki, hogy mire képes.

A budapesti Nemzeti Vágtáig alig nyolc hét van hátra, azonban szerencsétlenségükből tanulva Borsos Csaba úgy döntött, mindhárom lovat felkészítik a versenyre a biztonság kedvéért.
– Még öt hetet maradunk itthon, addig folyamatosan edzünk a lovakkal, a vágta előtt két héttel pedig már Budapesten leszünk, ahová magunkkal visszük mindhárom lovat – nyilatkozta Borsos.