2024. április 20., szombat
VIZES VB, BARCELONA

Mindkét magyar csapat döntős

A lányok ma visszavágnának a spanyoloknak az olimpiáért – Kis híján meglepetés a horvát–ausztrálon – Új világcsúcs női 1500 méteren

Mindét magyar vízilabda-válogatott elődöntős lett a barcelonai vizes vb-n. Miután a lányok könnyen nyertek Hollandia ellen, a férficsapat csak az első félidőben bajlódott a görögökkel, akikről a nagyszünet után kiderült, hogy nem is olyan szívósak, mint feltételezni lehetett volna. A 11. percben még 2:2 volt az állás, a végéig azonban már a 7:1-es részeredmény mutatta a valós erőviszonyt. A magyar góldobók: Hosnyánszky, Varga Dénes, Bedő 2-2, Madaras, Vámos és Decker Ádám 1-1.

Vámos Márton és Konsztantinosz Murikisz a magyar–görögön (Fotó: MTI)

Vámos Márton és Konsztantinosz Murikisz a magyar–görögön (Fotó: MTI)

A negyeddöntő folytatásában meglepetés volt kialakulóban, hiszen az utolsó negyed elején Ausztrália két góllal vezetett a regnáló olimpiai bajnok Horvátország ellen. A sakktáblások azonban kiegyenlítettek (5:5), de sorsuk így sem volt a kezükben, mert az utolsó pillanatokban emberelőnyös helyzetből kapufán csattant az ausztrálok lövése, így hosszabbítás következett. Az ausztrálok ebben a részben sem voltak hajlandók kitűzni a fehér zászlót, s a horvátok végül csak kínkeserves, 7:6-os győzelmet szereztek. Általános megállapítás, hogy a horvátoknak ez a játék nem lesz elég az önbizalmat nyert magyarokkal szemben, de ez már legyen az ő gondjuk!

A női vízilabdatorna az éremcsatákig jutott, a tavalyi olimpiai elődöntőhöz képest pedig csak az az eltérés, hogy az aranyérmes amerikai lányok helyett az oroszok szorítottak maguknak helyet a legjobb négy között. Az elődöntőben, ugyanúgy, mint Londonban, spanyol–magyar rangadót játszanak. Egy éve a mostani házigazdák nyertek 10:9-re, ez az elődöntő pedig a legjobb vb-eredményük, hisz korábban kétszer, 2007-ben és 2009-ben, a negyeddöntőig jutottak. A magyar lányoknak a ma esti győzelem a második vb-döntőt jelentené, 2005-ben ugyanis Montrealban az aranyig meg sem álltak. Hétfőn este Hollandia nem jelentett gondot Merész András lányainak. A kezdeti 0:1 után zsinórban hetet dobtak, 9:3 után ugyan lazítva 9:7-et engedélyeztek, de az utolsó két percben még két találattal kiharcolták a sima győzelmet. A góldobók: Keszthelyi 4, Antal 2, Kisteleki, Szűcs, Miskolczi, Bujka és Menczinger 1-1.

Az úszóversenyek délelőtti selejtezőjében ismét Hosszú Katinka remekelt, aki egyéni legjobbal és Mutina Ágnes országos csúcsát megközelítő eredménnyel másodikként jutott a 200 m gyors esti elődöntőjébe. Elődöntős lett a 9. eredményt úszott Biczó Bence is 200 m pillangón, míg Kis Gergő kiábrándítóan teljesített, hisz a bronzérmet védő magyar eredménye a 800 m selejtezőjében csak a 22. helyre volt jó. Velimir Stjepanović második elődöntőjét jegyezte Barcelonában, de ismét jócskán elmaradt egyéni csúcsától, és csak 15.-ként jutott a 200 m pillangó elődöntőjébe. Érdekes, hogy a számot az olimpiai futam évfordulójának rendezték meg, s a londoni selejtezőben a tegnap reggel csak 1:47,34-et úszó Stjepanović 1:54,99-es országos csúcsot állított fel. Szerepelt tegnap Szilágyi Csaba is, ám a 27,80 másodperce az 50 mell selejtezőjében csak a 25. helyhez volt elegendő.

A döntők aztán a 200 méteres férfi gyorssal kezdődtek, s azzal a kisebb meglepetéssel, hogy az amerikai Ryan Lochte még a dobogóra sem fért rá. Nagy előnnyel nyert az olimpiai győztes francia Yannick Agnel, őt követte az amerikai Conor Dwyer és az orosz Danila Izotov. A női 100 méteres háton sem volt meglepetés, mert a riválisok ezúttal sem tudták megszorítani az amerikai Missy Franklint, aki kényelmes győzelemmel lett világbajnok. A magyarok csak egyetlen futamban, a női 1500 méterben voltak érdekeltek Kapás Boglárka révén, aki 8 másodpercet javítva Risztov Éva rekordján, magyar csúccsal (16:06,89) jutott be a fináléba. A nem olimpiai számban a címvédő dán Lotte Friis és az amerikai Katie Ledecky végig bőven a világcsúcson belül úszott, a hajrában a fiatalabb amerikai még tudott erősíteni, és új világrekordja (15:36,53) 6 másodperccel jobb a réginél. Kapás nem tudta megismételni legjobbját, de le a kalappal előtte, hiszen 400-on 5. lett, itt 7., a fő száma viszont a 800 méter. A 100 m férfi háton a főesélyes amerikai Matt Grevers nyert, megszerezve ezzel harmadik világbajnoki címét, női 100 m mellen pedig a szám friss világcsúcstartója, a litván úszósport első világbajnoka, Ruta Meilutyté csapott be elsőként.

A női vízilabdatorna elődöntőjében, ma: Oroszország–Ausztrália (20.15), Spanyolország–Magyarország (21.45).