A meteorológusok és a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek mérései szerint az idén csupán áprilisban kétszer annyi eső esett, mint tavaly egész évben. Ezt az anyatermészetnek nem volt nehéz teljesítenie, hiszen a 2012. szélsőségesen aszályos év volt, az idei április azonban kis híján egy átlagos év csapadékmennyiségét is űberelte.
Nem egészen egy hónappal ezelőtt a vadgazdálkodással foglalkozók az április végi és május eleji hideg, esős napok miatt panaszkodtak, most viszont már a vízhiány és a kánikula okoz nekik gondot. Az idén is, akárcsak tavaly, a fürjvadászat kezdetén negyven fokot megközelítő hőség és bakarasznyi por fogadja Dianna hódolóit. Harmat nincs – sem reggel, sem este –, és július utolsó hetében nemigen lehetett hallani a fürjkakasok pitypalatyolását még a késő esti órákban sem. Ez nem azt jelenti, hogy nincs fürj, de biztosan jóval kevesebb akad belőle, mint néhány évvel ezelőtt, hogy a vadban és vendégvadászba gazdag hetvenes meg nyolcvanas évekről ne is beszéljünk.
A területet járva a rekkenő hőségben kevés vadat látni. Csak a hajnali órákba és közvetlenül sötétedés előtt mutatkozik néhány szerelmes őz és céltalanul bóklászó tapsifüles. Szürkületben az erdők és elhagyott szállások környékén még lehet hallani az alvófájukra felgallyazó fácánkakasok kakatolását. De csibét nemigen lehet látni, akárcsak kisnyulat sem.
Télen a hótakaró a vadászok nyitott olvasókönyve, nyáron ez a dűlőutak pora. A púderszerű száraz por ugyanúgy rögzíti az arra járó állatok és emberek nyomát, mint a legfinomabb porhó, ezért ha vadat nem is látunk, a nyoma elárulja jelenlétét. Legalábbis annak, aki nem csak néz, hanem lát is, amikor a határt járja.
Csakhogy a por az idén keveset mutat, még a tavalyinál is kevesebbet. Tanúsága szerint a vad most is a víz körül tömörül, ami természetes is. Számos északbácskai területen tavaly – amikor a vízhiány talán még kifejezettebb volt, mint az idén – a vadászok itatókat készítettek az állatállomány vízigényének kielégítése céljából. Mostanra ezeknek az itatóknak már tele kellene lenniük, hiszen a vadnak időre van szüksége, hogy megtalálja, és odaszokjon a medencékhez, vizesgödrökhöz, vályúkhoz. Ugyanez vonatkozik az etetőkre, szórókra is. Az állatok többsége opportunista, szívesen elfogadja a friss vízzel teli itatót és teli etetőt. A vadásznak csak arra kell ügyelnie, hogy ha egyszer elkezdi, akkor nem szabad abbahagyni sem az itatást, sem az etetést, mert az ínséges időben odaszoktatott vad sokkal nehezebben tér vissza a természetes takarmányhoz, mint képzelnénk. Képes napokig kitartani az üres etető mellet, és megeshet – kiváltképp a fiatal egyedekkel –, annyira legyengülnek, hogy vagy a ragadozók vagy betegség áldozatai lesznek.
Itatni pedig feltétlenül kell! Ha naponta, hát akkor naponta fel kell tölteni az itatókat, és ha a vadőr nem győzi, hát külön embereket kell erre a munkára állítani. Ugyanis ha azt akarjuk, hogy az idényben legyen mire vadászni, akkor a még megmaradt állományt valahogy meg kell őrizni, és ha lehet, gyarapítani.
