2024. április 19., péntek
VIZES VB, BARCELONA

Negyeddöntőben a szerbek és a magyarok

Az elődöntőért: Szerbia–Montenegró és Magyarország–Görögország – A magyar lányok ma Hollandiával mérkőznek – Hosszú Katinka a legjobb idővel döntős 200 m vegyesen

Szerbia válogatottja könnyű, 13:5 (2:1, 5:1, 3:1, 3:2) arányú győzelmet aratott Románia fölött a barcelonai vizes vb vízilabdatornájának nyolcaddöntőjében, így a negyeddöntőben Montenegróval a tavalyi Eb döntőjének visszavágója lesz műsoron. Románia az első negyedben jobb volt, mint a csoportmeccseken, ám a harmadik szerb találat után már világossá vált, hogy csak az eredmény aránya maradt kérdéses. A szerb góldobók: Udovičić, Filipović, D. Pijetlović, Ćuk, Nikić 2-2, Mandić, Aleksić és Rađen 1-1.

A magyar válogatott 16:7 (2:4, 7:1, 6:1, 1:1) arányban legyőzte Kazahsztánt, és a negyeddöntőben a görögökkel mérkőzik. A kazahok ellen meccs sokkoló módon indult, hisz a rivális mind a négy dobása a hálóban kötött ki. A második negyedtől azonban helyükre billentek a dolgok, szorgalmasan „gyártott” a magyar támadás, így a holnapi mérkőzés előtt immár fokozottabb lehet a derűlátás. A magyar góldobók: Madaras, Szívós, Varga Dániel, Hosnyánszky, Bátori 2-2, Gór-Nagy, Vámos, Decker Á., Varga Dénes, Bedő és Hárai 1-1.

Hosszú Katinka tempózik (Fotó: MTI)

Hosszú Katinka tempózik (Fotó: MTI)

Montenegró két ötös sorozattal könnyen múlta felül Kanadát, a görögök pedig 4:4 után zsinórban nyolcat dobtak a lelkesen küzdő dél-afrikaiaknak. Az olimpiai bajnok Horvátországnak éppenséggel semmi gondja nem volt az új-zélandiakkal, a spanyolok pedig keményen megküzdöttek, hogy elkerüljék a teljes leégést, és végül nyertek is a 7:6-nál még meglepetéssel fenyegető USA ellen.

A magyar női vízilabda-válogatottnak erős riválisa lesz ma a vb-n. A negyeddöntőben Hollandia következik, amely ugyan az utóbbi esztendőkben nem sok sikert jegyzett a nemzetközi porondon, de azért még mindig tekintélyes játékerőt képvisel. A két csapat tavaly az Eb-n a csoportban játszott, s a magyarok 9:8-ra nyertek. Hollandia a vb-ken legutóbb 1998-ban nyert érmet, a legutóbbi két bajnokságon a negyeddöntőben esett ki, 2008-ban viszont olimpiai bajnok volt, Magyarországot akkor az elődöntőben győzte le 8:7-re. A két válogatott különböző utat járt meg a szombati nyolcaddöntőben. Magyarország kezdeti óvatosság és 4:2-es vezetés után zsinórban négyet dobott a brit lányoknak, ami elég is volt a sikerhez, Hollandia pedig Kínával rangadózott, és csak egy góllal jutott tovább. A britek elleni magyar gólszerzők: Bujka 5, Kisteleki 4, Antal, Szűcs, Miskolczi, Keszthelyi és Tóth 1-1.

Szoros volt még a görög–olasz mérkőzés, amit a világbajnok hosszabbítás után nyert meg, a többi meccs pedig gólzáporos győzelemmel zárult, így Ausztrália és Oroszország húsznál is több góllal kísérték ki a klasszissal gyöngébb riválisokat.

A női vízilabdatorna negyeddöntőjének mai párosítása: Oroszország–Kanada (15.30), Ausztrália–Görögország (17.00), Magyarország–Hollandia (20.15), USA–Spanyolország (21.45).

Megkezdődtek az úszóversenyek, s az első napon a három szerbiai közül egy sem jutott a döntőbe vagy elődöntőbe. Ivan Lenđer 23,58 másodperccel a 17. eredményt úszta 50 pillangón, s csak 5 századdal maradt le az elődöntőről. Velimir Stjepanović 3:51,90-nel a 18. lett 400 m gyorson, de országos csúccsal sem jutott volna tovább. Szilágyi Csaba 100 pillangón 1:01,78 perccel a mezőny 36. idejét jegyezte, míg az elődöntőhöz 1:00,44 kellett. A medencében az első úszóvilágbajnok a kétszeres olimpiai bajnok kínai Szun Jang lett, aki 3:41,59 perces eredményével több mint három másodpercet vert a japán Haginóra és az amerikai Jaegerre. A magyarok közül Verrasztó Evelyn 12. lett 100 m pillangón, Kis Gergő 16. 400 m gyorson, Pulai Bence 34. 50 m pillangón, Jakabos Zsuzsa a 8. (2:11,31), Hosszú Katinka pedig a legjobb (2:08,59) idővel jutott a 200 vegyes mai döntőjébe, míg Kapás Boglárka 400 m gyorson 4:05,90 perccel ötödik lett. E számban a 16 éves amerikai Katie Ledecky győzött remek 3:59,82-vel a spanyol Melanie Costa Schmid és az új-zélandi Lauren Boyle előtt.

Eredmények, férfi vízilabda, 3. forduló, A csoport: Görögország–Spanyolország 8:7, Montenegró–Új-Zéland 23:1, B csoport: Horvátország–Dél-Afrika 19:0, USA–Kanada 8:7, nyolcaddöntő: Görögország–Dél-Afrika 13:5, Montenegró–Kanada 12:4, Horvátország–Új-Zéland 21:4, Spanyolország–USA 10:6, Szerbia–Románia 13:5, Magyarország–Kazahsztán 16:7, Olaszország–Kína és Ausztrália–Németország – esti meccsek, női vízilabda, nyolcaddöntő: Oroszország–Dél-Afrika 22:3, Hollandia–Kína 11:10, Ausztrália–Üzbegisztán 25:2, Spanyolország–Új-Zéland 18:6, USA–Brazília 14:3, Kanada–Kazahsztán 14:8, Magyarország–Nagy-Britannia 14:5, Görögország–Olaszország 13:12. Műugrás, férfiak, 3 m: 1. He Csong (Kína) 544,95, 2. Jevgenyij Kuznyecov (Oroszország) 508,00, 3. Yahel Castillo (Mexikó) 496,30, nők, 3 m: 1. He Zsi (Kína) 383,4, 2. Vang Han (Kína) 356,25, 3. Pamela Ware (Kanada) 350,25. Műúszás, csapat, szabadprogram: 1. Oroszország 97,4, 2. Spanyolország 94,23, 3. Ukrajna 93,64, szabadkombináció: 1. Oroszország 97,06, 2. Spanyolország 94,62, 3. Ukrajna 93,35. Nyílt vízi úszás, férfiak, 25 km: 1. Thomas Lurz (Németország) 4:47:27,0, 2. Brian Ryckeman (Belgium) 4:47:27,4, 3. Jevgenyij Dracsev (Oroszország) 4:47:28,1, … 13. Gyurta Gergely 4:49:03,9, nők, 25 km: 1. Martina Grimaldi (Olaszország) 5:07:19,7, 2. Angela Maurer (Németország) 5:07:19,8, 3. Eva Mariel Fabian (USA) 5:07:20,4.

Nyitókép: Hosszú Katinka tempózik (Fotó: MTI)