2024. április 16., kedd
Der Spiegel

Hiányzik a kompromisszum kultúrája

Adam Michnik szerint az Orbán Viktor-féle nemzeti együttműködés rendszere a demokrácia olyan formája, amelyet Norman Davies brit történész a kannibálok kormányzásának nevezett

Európa nem hagyhatja szó nélkül a magyarországi folyamatokat, és szükség esetén szankciókat kell alkalmaznia – mondta Adam Michnik, az egykori lengyel demokratikus ellenzék meghatározó alakja, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap alapító főszerkesztője a Der Spiegel című német hírmagazin vasárnapi számában megjelent interjúban.

A lengyel újságírót a háromoldalas interjúban arról kérdezték, hogy miért jellemzi a kelet-európai térség politikai életét lövészárokharc és gyűlölet több mint húsz évvel a demokratikus átalakulás után, Michnik egyebek mellett azt mondta: „Hiányzik a politikai kultúra, a kompromisszum kultúrája.”

Azzal kapcsolatban, vajon jellemző-e az autoriter politikustípus a térségre, Michnik kifejtette: vannak politikusok, akik a rendszerváltással létrehozott rendszerhez képest „másfajta állam” kialakítására törekednek. Ezek közé a politikusok közé tartozik Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor. „Ők lopakodó államcsínyt akarnak” – vélte. Mindkét politikusnak autoriter elképzelése van az államról, a demokrácia csupán külsőség számukra – mondta Michnik.

A magyarországi folyamatok oka a mély csalódottság az országot gazdaságilag romlásba döntő (...) szociáldemokratákban – véli Michnik, aki szerint az Orbán Viktor-féle nemzeti együttműködés rendszere a demokrácia olyan formája, amelyet Norman Davies brit történész a kannibálok kormányzásának nevezett. Ebben a rendszerben a demokratikus választások után a győztes párt felfalja a veszteseket, a demokratikus intézményeket pedig kiiktatják vagy megszállják. Nyugaton a demokratikus intézmények mélyebben gyökereznek, ezért ott a demokrácia meg tudja védeni magát, de nálunk még két évtizeddel a kommunizmus vége után is minden törékeny és ingatag – mondta Adam Michnik. (Forrás: MTI)