2024. március 29., péntek

„Az elmúlt húsz év legjobb kormánya”

Növelhető a foglalkoztatottság, ehhez azonban fájdalmas reformok szükségesek, elsősorban a közszférában – hangzott el Ivica Dačić és Aleksandar Vučić „kormányszülinapi” sajtótájékoztatóján

Ma egyéves a jelenlegi kormány, Ivica Dačić és Aleksandar Vučić annak két vezetője pedig sajtótájékoztató keretében értékelték az elmúlt időszakot. A két politikus a hangsúlyt arra helyezte, hogy ez a kormány nem hazudott, hanem problémákat oldott meg.

Vučić elmondta, a polgárok felismerték a kormány nagyobb felelősségvállalását, komolyságát és a munkához való hozzáállásukat, ugyanakkor hozzátette, állandó nyomás alatt dolgoztak, és azzal vádolták őket, hogy nem kompetensek.

Mint mondta, a kormányátalakításba azért vágtak bele, mert látható és mérhető eredményeket akarnak elérni.

„Gondoljon bárki bármit erről a kormányról, biztonsággal kimondható két dolog. Egyik, hogy Szerbia megkapta azt, amit korábban elképzelni sem tudott, ez pedig az EU-s tárgyalások kezdete, a másik pedig a korrupció elleni látható harc, amely a politikai akaraton, a rendszerbeli törvényeken, stratégián és akcióterveken alapszik” – mondta a kormány első alelnöke.

A haladó vezér szerint ennek a kormánynak a célja az ország modernizálása és a gazdasági fejlődés elindítása.

Ennek részeiként említette az uniós csatlakozási tárgyalásokat, amelyek új beruházásokat biztosítanak, a joguralmat és a jogállamot, valamint a gazdasági környezet javítását. Ez utóbbi keretében megnyitják a gyors válaszok irodáját és csökkentik a munkanélküliséget.

Vučić elvárásai szerint a munkanélküliek száma egy éven belül 40-50 ezerrel csökkenhet, amihez a polgárok támogatását kérte, elsősorban a közszférában végrehajtandó fájdalmas reformokhoz.

„Ha nem vágunk bele a közvállalatok átalakításába, saját magunkat fogjuk megenni” – figyelmeztetett a kormányalelnök, aki hozzátette, szembesülnünk kell a problémákkal, de szebb jövő vár ránk.

Ivica Dačić kormányfő elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy ő lehet az első kormányfő, aki elmondhatja, sikerült elérni bizonyos eredményeket. Az pedig, hogy ennek ellenére is belevágtak a kormány átalakításába, csak azért, hogy egy éven belül még jobb legyen, azt tanúsítja, hogy ez a kormány Szerbia miatt létezik.

„Ez az első kormány az elmúlt húsz évben, amely a nehéz helyzet, a gazdasági válság és a nyomásgyakorlás ellenére is élvezi a polgárok bizalmát és reményét, hogy jobb lesz” mondta.

Az előttünk álló célok közül megemlítette Szerbia uniós tagságát, a jobb életkörülményeket és, hogy Szerbia az igazságosság társadalma legyen – mindenki egyenlő legyen a törvény előtt, illetve a társadalmi vagyon arányosabb elosztását.

A kormányban végrehajtandó személycserék kapcsán arra a kérdésre, hogy lemond-e a belügyminiszteri tárcáról, Dačić azt mondta, ez nem a legfontosabb kérdés, de nem is tabutéma és a személyi megoldásokról még tárgyalni fognak.

A kormány létszáma kapcsán a kormányfő azt mondta, amennyiben szétválasztanak bizonyos tárcákat, akkor növekedni fog a kabinet tagjainak a száma.

Arra a kérdésre, hogy Aleksandar Vulin lesz-e a védelmi miniszter, Vučić azt mondta, számos találgatás van a közvéleményben, de erről nem is tárgyaltak.

A Koszovóval folytatott tárgyalásokról Vučić elmondta, azok igen nehezek, de ők mindent megtesznek, hogy megoldás szülessen. Dačić szerint a szerbek Koszovón saját jelenlegi dokumentumaikkal szavazhatnak, ugyanakkor lehetséges lesz Koszovón kívül is szavazni. Arról is megállapodás született, hogy a szerbeknek lesz képviselőjük a Központi Választási Bizottságban, ugyanakkor elutasították, hogy a szerb rendőrök, akik a koszovói rendőrség tagjai lesznek a koszovói rendőrség esküjét tegyék le.