2024. április 19., péntek

A haladók négy, a szocialisták egy embert menesztenek

Az első öt név: Aleksandar Vučić, Goran Knežević, Alisa Marić, Bratislav Petković és Milutin Mrkonjić - Most már csak a Szerbia Egyesült Régiói javaslatai hiányoznak a kormánybeli személycse

A Szerbiai Szocialista Párt elnöksége és a Szerb Haladó Párt főbizottsága is ülést tartott pénteken, hogy fontolóra vegyék a kormány átalakítására vonatkozó javaslatokat. A szocialisták Milutin Mrkonjić közlekedésügyi miniszter távozását javasolják, elfogadva a tárcavezető saját menesztésére tett indítványát. A haladók négy miniszterüknek intenek búcsút: Aleksandar Vučić pártelnök lemond védelmi miniszteri tisztségéről, elfogadták Goran Knežević mezőgazdasági miniszter borítékolt lemondását is, de Alisa Marić sport-, illetve Bratislav Petković művelődési tárcavezető is távozni fog.

A szocialisták elnökségi ülésének egésze zárt ajtók mögött folyt, míg a haladók főbizottsági ülésének elején ott lehettek a média képviselői is. Aleksandar Vučić pártelnök beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy az elmúlt húsz év alatt most fordult elő első alkalommal, hogy az ország irányítása nem a mágnások kezében van, hanem azokéban, akiknek a polgárok a választások során bizalmat szavaztak. Mint mondta, ez az SZHP első sikereként könyvelhető el.

– Összesen öt győzelmet arattunk az elmúlt egy év során. Az országot most nem a mágnások, hanem a választásokon megválasztott személyek vezetik. A második sikert a korrupcióellenes harc jelenti, a harmadikat pedig a csatlakozási tárgyalások megnyitása. A negyedik és ötödik siker az országról alkotott nemzetközi kép megváltoztatása, illetve magának az állam tisztességének a visszaállítása – értékelte Vučić.

Mint mondta, vitathatatlan, hogy az utóbbi két sikerhez Vojislav Koštunica, Boris Tadić is hozzájárultak a saját tevékenységükkel, s nekik is köszönhető az, hogy nincsenek leszámolások a politikai ellenlábasokkal szemben.

Vučić áldozatkészségre szólította fel a párt tagjait, egyben kifejezte abbeli szándékát is, hogy véget vessen azon politikusok jólétének, akik túlságosan hozzászoktak a hatalomhoz az elmúlt időszakban. Olyan újabb letartóztatások lehetőségét is előrevetítette, melyek célpontjai éppen a haladó párt tisztségviselői lesznek. A rekonstrukcióról szólva kifejtette, hogy elsőként „saját magát fogja átalakítani”, úgy véli ugyanis, hogy nem tudja egyforma elszántsággal és minőségi munkával ellátni mindkét funkcióját, s nem akar egyszerre védelmi miniszter és kormányfő-helyettes is lenni. Javaslatot tett arra is, hogy a főbizottság fogadja el Goran Knežević mezőgazdasági miniszter borítékolt lemondását. Az SZHP még Alisa Marić sport-, illetve Bratislav Petković művelődési miniszter távozására is javaslatot tett. Az esetleges rendkívüli választások kiírását beszédében Vučić felesleges luxusnak és meg nem engedhető munkakiesésnek nevezte.

KETTÉOSZTANI DINKIĆ MINISZTÉRIUMÁT

Az SZSZP elnöksége Milutin Mrkonjić közlekedésügyi miniszter leváltására tett javaslatot, s közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy koalíciós partnereiktől is hasonló önfeláldozást várnak el. Külön kiemelték, hogy támogatják Ivica Dačić kormányfő és Aleksandar Vučić kormányfő-helyettes azon álláspontját, mely szerint – a kormány harmadik tagjaként – a Szerbia Egyesült Régióinak is döntést kell hoznia a személycserékről. A Mlađan Dinkić vezette minisztérium kettéosztása mellett szálltak síkra, mivel a „legnagyobb hangsúlyt a jövőben éppen a gazdasági ügyekre és pénzügyekre kell az országnak fektetnie”, s mindkét kérdésnek megfelelő figyelmet is tudni kell szentelni majd – áll a közleményben. Az SZSZP álláspontja szerint a koalíciós megállapodás módosítására lesz szükség, amennyiben nem járnak sikerrel a kabinet mély átalakítását szorgalmazó intézkedések. A pártközlemény teljes támogatásáról biztosítja a kormány rekonstrukcióját és kitér az elmúlt egy év sikereire is – a csatlakozási tárgyalások megnyitására, a Belgrád és Pristina közötti megállapodásra és a korrupcióellenes harc eredményeire is.

PÁRTONKÉNT EGY MINISZTER

A Szerbia Egyesült Régiói kollégiuma szombaton ülésezik, vasárnap pedig az elnökség hozza majd meg a kormányátalakításra vonatkozó végleges döntést. Marko Selaković, a SZER sajtófelelőse azt közölte, hogy lényegi átalakítást szorgalmaznak, mely magába foglalná a miniszterek számának csökkentését, mely a jelenlegi 19 kormánytag és 17 miniszteri hely helyett legfeljebb 15 pozíciót tenne lehetővé. Egy ilyen megoldással, magyarázta, mindhárom kormánypártnak le kellene mondania egy miniszteri megbízatásról, aminek végeredményeként egy kevésbé költséges és hatékonyabban dolgozó kormányt kaphatna az állam. Egy ilyen vezetőség az eddiginél jóval gyorsabban tudná rendezni a felgyülemlett problémákat – értékelte Selaković. Mint mondta, a pártvezetők csütörtöki egyeztetése során Mlađan Dinkić, a SZER elnöke javaslatot tett arra is, hogy az ország fejlődése szempontjából kulcsfontosságúnak számító minisztériumokban minél magasabb színvonalú csapatmunkát valósítsanak meg a hatalmi koalíció minden egyes tagjának részvételével. Dinkić, a sajtófelelős magyarázata szerint, elsősorban a gazdasági és pénzügyi tárcára, a közlekedési, építési, foglalkoztatás ügyi és európai integrációs kérdésekkel foglalkozó minisztériumokra gondolt. A pártelnök ugyanakkor nem tett konkrét javaslatot arra vonatkozólag, hogy melyik tárcákat szüntessék meg a kormány szűkítése során.

A PÁRTKÖNYVECSKE AZ EGYEDÜLI FELTÉTEL

A várakozások szerint az előttünk álló hétvégén szinte minden részletre fény fog derülni a kormányátalakítással kapcsolatban. Szombaton Ivica Dačić és Aleksandar Vučić tartanak közös sajtótájékoztatót a kormány fennállásának egyéves évfordulója alkalmából. Az elemzők szerint az átalakítás lényegi vonásai erre a sajtótájékoztatóra már kikristályosodhatnak. A kormány sajtófelelőse, de a SZER képviselője sem tudta azonban megmondani, miért nem vesz részt ezen Mlađan Dinkić.

Vladimir Goati, a Transzparens Szerbia elnöke nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a bejelentések ellenére csupán kozmetikai változásokon essen át végül a kormány. Egy ilyen végkifejlet azonban szerinte kellemetlen helyzetbe hozná a legnagyobb hatalmi pártot, melynek elnöke mindvégig a mély átalakítás híve volt. Az alapos változások ugyanakkor Goati szerint a kisebb koalíciós partnereknek kedveznek kevésbé, mert vezetőiknek szembesülniük kell majd a funkció nélkül maradt, ám párton belül jelentős tekintélynek örvendő személyek elégedetlenségével. Ilyen helyzetben gyakran előfordul, hogy az elégedetlenség szakadáshoz vezet a párton belül – tette hozzá. Goati bírálta a jelenlegi vezetést, mert folytatta az eddigi gyakorlatot, s a legfontosabb pozíciókat továbbra is professzionális elvárások nélkül, pártalapon töltötte fel.