2024. április 20., szombat
MOHOL

Falunap a Tisza-parton

Az elkövetkező napokban ünnepel Mohol, miután a helyi közösség szervezésében falunapi ünnepségsorozatot tartanak a Tiszavirág rekreációs központban, ahol művelődési, sport- és kulináris program várja az érdeklődőket.

A Moholi Napok rendezvénysorozat pénteken 15.30-kor felvonulással kezdődik a helyi közösség épülete előtt, ahonnan a Venus Táncklub, a Sambansa-dobosok, a Novak Radonić ME, a civil szervezetek tagjai, valamint a tűzoltók, galambászok és fiákeresek a rekreációs központba vonulnak. Az ünnepségsorozat megnyitója 16.30-kor lesz a sportközpontban, ahol ezt követően művelődési műsor várja az érdeklődőket. Ezen fellépnek a Venus táncosai, a Sambansa dobosai, a Novak Radonić ME néptáncosai, az általános iskola táncos diákja. A helyszínen 20 órától rockestet tartanak, amelyen a Pro Rock, a Zona Katastrofa és a Rock Cirkus zenekarok koncerteznek.

Szombaton 10 órától Moholon motorosfelvonulást rendeznek, majd 17 órától a rekreációs központban a Chardio Pilates aerobikcsoport tart nyílt órát. A Midnight Táncklub 19 órától lép fel, majd a zentai Stevan Sremac ME mutatkozik be. 21 órától népzenei est következik szerb és magyar mulatós zenével.

Vasárnap 15 órától halászléfőző-versenyt tartanak a helyszínen, ahol 19 órától tamburazene várja a vendégeket. Továbbá csütörtöktől vasárnapig sportrendezvényeket is szerveznek a moholi rekreációs központban, ahol többek között lesz utánpótlás- és női labdarúgás, kispályás focitorna, tenisz- és horgászverseny, sárkányrepülő- és íjászbemutató, strandröplabda, valamint úszómaraton a Tiszán.