2024. április 16., kedd
CENTAR–TÓPART HELYI KÖZÖSSÉG

Terv van, pénz nincs

A zentai Centar–Tópart helyi közösség területén idén sajnos nem lehet nagy beruházásokra számítani. Kosiczky András, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy a tavaly lejárt helyi járulékból csak pár százezer dinárjuk maradt, a köztársaságtól pályázat útján kért pénzről pedig egyelőre nincs információjuk:

– Nagy érvágás, hogy 2012-ben megszűnt a helyi járulék, és habár sokan ellenezték az adózásnak ezt a módját, el kell mondani, hogy a tíz év alatt befolyt pénz 96%-át beruházásokra költöttük a helyi közösség területén. Prioritás mindvégig a csatornaépítés volt, de sajnos így sem tudtuk befejezni, és ez nagy szívfájdalmunk. Megmaradt az Ács József utca, az Árpád utcának a Kosztolányi Dezső utcától a benzinkútig, valamint a Kosztolányi Dezsőtől az Ács József utcáig terjedő szakasza. Ez sem maradt volna ki, ha a mezőgazdasággal foglalkozók is mind fizették volna a helyi járulékot. Akkor 8-9 millió dinárral több pénz folyt volna be tíz év alatt a kasszába, és az elég lett volna a fent említett szakaszok csatornázására. A helyi járulékból erre az évre mindössze pár százezer dinárunk maradt, ezt néhány objektumnak a csatornahálózatra való rákötésére költjük. Nagyobb munkálat az idén a csatornázásból kimaradt szakaszok csatornázása, valamint aszfaltozás lenne, de nem valószínű, hogy kapunk rá pénzt. A köztársaságnál az önkormányzattal közösen pályáztunk rá, de ez idáig semmilyen visszajelzést nem kaptunk, és mivel már július vége van, elég borúlátó vagyok. A két pályázat egyébként 16,5 millió dinár lenne, és ebből 7 milliót a község fedezne a költségvetésből.
Kosiczky elmondta, hogy idén is megünneplik a helyi közösség napját. A kétnapos ünnepséget augusztus utolsó hétvégéjén, 30-án és 31-én tartják:
– A helyi közösség napját mindig adományokból fizetjük, ez most is így lesz. Augusztus 30-án, pénteken a civil szervezetek együttműködésével a gyerekeknek bábfesztivállal kedveskedünk, a felnőtteknek meg amatőr színházi előadással. Szombaton bemutatkoznak a civil szervezetek, este pedig utcabál lesz egy kiváló zenekar közreműködésével. A rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk.