2024. március 28., csütörtök
SAKK, XVII. ZENTAI CSATA

Véget ért a meglepetések versenye

A főversenyt Siniša Dražić, a B versenyt Momčilo Živković nyerte

Ha csak az első forduló előtti rajtlista első tíz helyezettjét vesszük figyelembe, vagy a benevezett nagymesterek és nemzetközi mesterek számát, akkor az idei zentai sakkfesztivál erősebb volt, mint a tavalyi. Ha a részvevők számát, akkor némi visszaesés tapasztalható. A kettő összegzése a legtömörebben tehát talán ez lehetne: az ország egyik legnépszerűbb és legnagyobb hagyománnyal rendelkező nyílt sakkversenye tartja a színvonalát.

A legnagyobb meglepetés negatív előjelű, és mivel egyértelműen ez a legnagyobb, ezzel kell kezdenünk. Arra aligha számított valaki is – és nyilván legkevésbé maga az érintett –, hogy a tavalyi torna holtversenyes első helyezettje és az idei verseny első számú kiemeltje, a fiatal Balog Imre magyarországi nagymester idén vérszegény teljesítménnyel (és tegyük hozzá: vérszegény játékkal), 9-ből szerzett 5 pontjával még a díjazottak közé sem kerül be. Sokan sokféleképpen próbálták magyarázni ezt, egyes információk szerint a gond az volt, hogy Balog már eleve kimerülten érkezett erre a versenyre.

A legnagyobb pozitív meglepetés a szintén fiatal Nikola Duduković második helye, aki nála nagyobb nemzetközi minősítésű és magasabban rangsorolt sakkozók sorát győzte le, vagy tartotta velük az egyensúlyt, így előkelő helyezése váratlan, de megérdemelt.

Ami viszont – a mutatott játék alapján – egyáltalán nem meglepetés, az az idei tornagyőztes kiléte. Siniša Dražić rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a vereségnek még csak a szele sem érintette a kilenc forduló során, az embernek az volt az érzése, ha több kellett volna az első hely megszerzésére, arra is képes lett volna.

A meglepetések sorához tegyük még hozzá a legkellemesebb zentai meglepetést: a fiatal Korponai Ákos életében először indult a főversenyen, az előzetes rangsorban „fölényesen” az utolsó helyről indult, ehhez képest az egész mezőnyben ő a harmadik, akinek a legtöbb Élő-pontot sikerült szereznie.

A verseny, a 8. forduló: Dragović–Dražić remi, Stanković–Nestorović remi, Kosanović–Lazić 1:0, Duduković–Balog 1:0, Nađ Heđeši–Leskur 1:0, Radusinović–Farkas T. remi, Simonyi–Desnica 0:1. 9. forduló: Dražić–Nađ Heđeši remi, Kosanović–Dragović remi, Desnica–Nestorović 0:1, Stanković–Duduković remi, Balog–Radusinović remi, Lazić–Ćića 1:0, Farkas T.–Táncsik remi, Leskur–Simonyi remi, Domány–Andijević 1:0, Stanojević–Suc 1:0. A végeredmény: Dražić 7, Duduković, Kosanović, Nestorović 6,5, Nađ Heđeši, Dragović 6, Lazić 5,5, Stanković, Radusinović, Desnica, Balog, Vučinić, Farkas T., Stanojević, Domány, Táncsik 5 pont stb.

A népesebb B verseny Momčilo Živković megérdemelt győzelmével ért véget, akinek az eddigi sokszoros B-győztes Slobodan Stošićot, valamint az első kiemelt Stevan Popov FIDE-mestert maga mögé utasítva sikerült elsőként átszakítani a célszalagot.

B verseny, a 8. forduló: Živković–Popov remi, Stosić–Šćepanović 1:0, Sedlak–Dinić 1:0, Petrović–Pajzer 0:1, Davidović–Puhalo 0:1, Penjov–Sarnyai 1:0, Dikić–Milanović 1:0, Bernáth–Šoklovački Ma. 1:0, Nestorović–Žarković remi, Cvetanović–Polhert 1:0, Ružičić–Šakić S. 1:0. 9. forduló: Popov–Stosić remi, Šćepanović–Živković 0:1, Pajzer–Penjov remi, Puhalo–Sedlak remi, Bernáth–Dikić 1:0, Dinić–Cvetanović remi, Nešovanović–Ružičić remi, Riđicki–Nestorović 0:1, Milanović–Posa 1:0, Sarnyai–Petrović 0:1. A végeredmény: Živković 7,5, Stosić, Popov 7, Puhalo, Pajzer, Sedlak, Penjov, Bernáth 6,5 pont stb.

Az A versenyen az első 10, a B versenyen az első 15 helyezett részesült pénzdíjban. Az A verseny különdíjasai: a legjobb zentai versenyző Nagy Attila, a legjobb hölgyversenyző Domány Zsófia, a legjobb ifjúsági versenyző Gojko Vučinić. A B verseny különdíjasai: a legjobb időskori versenyző Miroslav Nesovanović, a legjobb zentai Farkas Sándor, a legjobb ifjúsági Miloš Žarković és a legjobb hölgyversenyző Jasmina Milivojević.

A díjakat Csáki Gáspár klubelnök adta át, az idei győztes Siniša Dražić rövid felszólalásában elmondta, eredetileg pihenési szándékkal jött Zentára, de mivel ez a „pihenés” 70 ezer dinárt hozott neki, így igazán jól érezte magát a versenyen, egyben biztosította a szervezőket, hogy a Vajdasági Sakkszövetség a jövőben is támogatja lehetőségeihez mérten a rendezvényt.