2024. március 29., péntek

Az öreg kaszás és a tengernyi búza

A közelmúltban, a Valkaisoron megtartott aratóünnep alkalmával a fehér bajuszú, hetvenhét éves zentai Kőrösi Ferenccel, az Öreg kakas két tyúkkal aratócsapat kaszásával néhány szóban felelevenítettük, hogy hogyan is folyt annak idején „élesben” a búza kézi betakarítása, a kaszálás.

– Annak idején, fiatal koromban, megvan annak már több mint fél évszázada, hogy aratáskor apámmal és az ő barátjával több lánc búzát is felfogtunk kaszálni. A testvérem szakmát tanult, ő nem jött velünk kaszálni, de mi hárman aratás idején kora hajnaltól késő estig dolgoztunk, hogy a télirevalót, a lisztnek, a kenyérnek valót be tudjuk teremteni. Szerényen éltünk, csak fél lánc saját földünk volt, abból nem lehetett a családot ellátni élelemmel. Árendás és feles földeket is tartott apám, hogy a búza mellett a jószágtartáshoz szükséges kukoricát meg tudjuk termelni.

A búza gazdájával való egyezség után vágtunk bele a munkába, a búzatáblába. Hárman két nap alatt rendbe tettünk egy lánc gabonát, lekaszáltuk, kévébe kötöttük, és keresztbe is raktuk. A gazda bevitte a szérűre, ahova azután jött a cséplőgép, és elcsépelték a kenyérnekvalót. Hajnalban, virradatkor már kint voltunk a búzatáblánál, még harmaton, amíg puha volt a búza szára, megsodortuk a kévekötéshez szükséges számú kötelet, és csak azután, harmat száradtjával lendítettük neki a kifent élű kaszát a gabonának. Négy rendben meg volt egy dűlő hosszú, és azzal három óra előtt végezni kellett, nem sok idő maradt közben pihenésre. Na de hát fiatal voltam, jól bírtam az iramot, nem okozott különösebb gondot tartani a tempót apámmal.

A rész, amiért felfogtunk egy láncot, kétszáz kiló búzát tett ki, ez volt a fizetségünk, amit a cséplés után vihettünk haza. Ez volt a téli tartalék, a gabonát megőröltettük a malomban, a lisztet elvittük a pékhez, és folyamatosan volt kenyere a családnak. Telente anyám is sütötte a kenyeret a banyakemencében, nem is volt annak párja.

Ahhoz, hogy a család lisztje kitartson a következő aratásig, 4-5 lánc búzát is le kellett kaszálni, és kévébe kötni. Az ezért a munkáért kapott búzából a négytagú családunk már kitartott a következő évi termésig. A gazda rendszeresen felügyelte a munkánkat, az eget leste, jön-e a rossz idő, bár akkoriban nem volt annyira szélsőséges az időjárás, mint napjainkban. De azért gyakran a sarkunkban járt a gazda, hogy mihamarabb biztonságban tudja a termést. Nem volt könnyű, de akkoriban ez volt a dolgok rendje, legalábbis nálunk, szegényebbeknél, akik nem rendelkeztek saját földdel.

Később, amikor leszolgáltam a katonaidőt, munkába álltam, dolgoztam a bőrgyárban, a cukorgyárban, három-négy helyen is dolgoztam, de már 15 éve nyugdíjas vagyok. A kis csapatunkkal minden aratóversenyen igyekszünk részt venni, Magyarországra is járunk. Ma sem esik nehezemre megfogni a kaszát, a régi idők emlékére, és addig le sem teszem, míg ki nem esik a kezemből – mondta Feri bácsi. Tíz éve viszi a kaszát a csapatban, és nemcsak viszi, de nyomában serényen dőlnek a rendek, hogy az Öreg kakas két tyúkkal nőtagjai, Jenovác Alexandra és Ságvári Margit alig győzik a markot verni, kötni és keresztbe rakni a búzát.