Fél évtizede még tüntetők fogadták I. János Károly spanyol királyt Marokkóban, a hét elején kezdett háromnapos hivatalos látogatásán azonban – látványos külsőségek között – személyesen és elsőként VI. Mohamed uralkodó fogadta. A hirtelen jött változást, illetve kedvező fordulatot a két ország problémás viszonyában a válság kényszerítette ki.
A Spanyolországot sújtó rengeteg gazdasági és pénzügyi probléma enyhítésében Marokkó már jó ideje különösen fontos szerepet játszik a nem EU-tagországok közül. A korábban kiélezett kétoldalú viszony ellenére az észak-afrikai ország tavaly már egyik kiemelt kereskedelmi partnerévé vált Spanyolországnak.
A gazdaságfejlesztésről és a spanyol–marokkói árucsere növeléséről már 2012 őszén magas szintű (kormányfői) megbeszélést folytatott a két ország. A folyamatot a két uralkodó is igyekszik megerősíteni, elmélyíteni. VI. Mohamed elsősorban ezért hívta meg I. János Károlyt, akinek a kíséretében a legfontosabb miniszterek mellett sok spanyol üzletember, illetve vezető beosztású menedzser is helyet kapott. I. János Károly szerint Spanyolország és Marokkó számára kiváló lehetőség nyílt arra, hogy együtt „kölcsönösen előnyös gazdasági sikereket érjenek el.”
A hivatalos programok nagyobb része tehát a gazdasági együttműködés bővítését szolgálja. A válság, az elhúzódó recesszió és a rekord magas (csaknem 27 százalékos) munkanélküliség miatt sok spanyol állampolgárnak és cégnek már évek óta Marokkó jelenti a kiutat a nehézségekből. Ebben a szomszédos országban ugyanis tíz éve folyamatos és erőteljes a gazdasági növekedés.
Az utóbbi időben rohamosan nő a Marokkóba áttelepülő spanyol állampolgárok száma, akik a munkavállalás és a megélhetés reményében mennek az észak-afrikai államba. Nem hivatalos adatok szerint 4000–5000 spanyol keresi a boldogulását Marokkóban, ahol már mintegy nyolcszáz ibériai cég is megtelepedett.
A gazdasági kapcsolatok élénkülését jelzi, hogy az év elején már csaknem tizenkilencezer spanyol vállalkozás tartott fenn üzleti kapcsolatot kizárólag marokkói cégekkel. Ezáltal – Franciaország mellett – Spanyolország lett a legfontosabb kereskedelmi partnere az afrikai országnak. (Spanyolországban egyébként népes marokkói közösség is él, amelynek a számát 785 ezerre becsülik.)
A válság tehát háttérbe szorította a Marokkó északi, földközi-tengeri részén elterülő két spanyol exklávé, vagyis külterület sorsának a rendezését. (Ezek közé az exklávék közé a 75 000 lakosú Ceuta és a hozzávetőlegesen ugyanannyi helybelit számláló Melilla város, továbbá néhány – többnyire lakatlan – mediterrán szigetecske tartozik.) Marokkó mindkét területet magáénak követeli, ami miatt az utóbbi évtizedekben már több diplomáciai pengeváltásra került sor a két ország között. Ezek az ellentétek többször megmérgezték a kétoldalú viszonyt, illetve együttműködést.
A két exklávét visszakövetelő Rabat azzal érvel, hogy a vitatott területek spanyol ellenőrzése a független marokkói államban a gyarmati múlt szomorú hagyatéka. Madrid pedig arra hivatkozva ragaszkodik a területekhez, hogy azok több mint 350 éve részei a spanyol államnak, ráadásul az ENSZ vonatkozó állásfoglalásában nem Marokkónak, hanem Spanyolországnak ítélte az exklávékat. Igazát bizonyítandó Madrid azt is el szokta mondani, hogy a két várost spanyolok alapították a középkorban, amikor Marokkó még nem is létezett.
