2024. április 18., csütörtök

Néptáncot és népzenét tanultak

Adán befejeződött az idei Vadvirág-tábor, amelyben Tisza menti és magyarországi fiatalok vettek részt

Vasárnap este Adán látványos gálaműsorral zárult a 19. Vadvirág népzenei- és néptánctábor, amelyet július 8. és 15. között tartottak meg a helyi lóversenypályán a Vadvirág Hagyományápoló Kör szervezésében. A táborlakók, akik a Tisza mentéről és az anyaországból érkeztek, a gálaműsoron bemutatták mindazt, amit az elmúlt egy hét során elsajátítottak a magyar néptánc és népzene gazdag kincsestárából.

– Rendkívül jól sikerült az idei tábor, mivel az időjárás is kedvezett, nem volt olyan hőség, mint tavaly, bár néhány nap esett az eső is, de ez a tábor hangulatát nem befolyásolta – magyarázta Varga Imola szervező. – A táborlakók létszáma 80 fő körül alakult az oktatókkal és a zenészekkel együtt. A legfiatalabb résztvevő négyéves volt, a legidősebb táncosok a húszas-harmincas éveikben járnak, a többséget viszont a tizenéves fiatalok alkották. Az idősebbek gömöri és magyarbődi táncokat tanulhattak a felvidéki Dobsa Tamástól és Dobsa Fodor Mónikától. A kisebbek rábaközi táncokat tanultak a temerini Lukács Imre táncoktatótól és párjától, Lukács Sárától. A helyszínen a talpalávalót napközben és este is a Fokos népzenei együttes szolgáltatta Keszég Ákos népzenésszel kiegészülve. A táborban 9 és 12 óra között zajlottak a néptáncpróbák, majd 14 órától kézműves-foglalkozás és népzeneoktatás folyt. A kézműves-foglalkozáson a résztvevők kipróbálhatták a nemezelést, a gölöncsérséget és a gyöngyfűzést. A nemezelést a zentai Sturc Katarina vezette, a gölöncsérmunkát az adai Orcsik Csaba, a gyöngyfűzést pedig a topolyai Borsodi Ákos. A táborlakók a helyszínen lovagolhattak is, amihez Bognár Valentin biztosította a lovat. Továbbá Koós Dezsőnek köszönhetően kipróbálhatták az íjászatot is. A népzeneoktatás során a gyerekek tanulhattak tamburamuzsikát, ami újdonság volt a táborban. A tamburaoktatást Varga Gergő vezette, Keszég Ákos vonós hangszeren tanított népzenét, jómagam pedig furulyamuzsikát oktattam – mondta Varga Imola.

A Vadvirág-táborban minden este külön programot szerveztek a táborlakók, illetve a nagyközönség számára is. Kedden a magyarországi Ludányi Horváth Attila a Szent Korona-tanról tartott előadást, szerdán a Baraparty koncertezett, csütörtökön rendezték meg a Tisza menti hagyományőrzők estjét, amelyen szajáni zenész, tornyosi tamburazenekar és a törökfalui Apró Klára népdalénekes, valamint az adai asszonykórus tagjai mutatkoztak be. Továbbá pénteken a felvidéki Kuttyomfitty társulat mutatott be interaktív népmesét a betyárok életéről, szombaton pedig Ki mit tud?-ot rendeztek a táborlakók részvételével, majd tábortüzet gyújtottak, és felcsíki, illetve moldvai táncházat tartottak.