2024. március 29., péntek
SAKK, XVII. ZENTAI CSATA

Nyert a „világválogatott”

Az A, azaz a főversenyen 37, a B versenyen pedig 89, összesen tehát 126 sakkozó részvételével szombaton Zentán megkezdődött az idei, 17. nemzetközi sakkverseny. Ez a tömegesség szempontjából némi visszaesést jelent, a színvonal szempontjából ugyanakkor fejlődést, hisz a főverseny mezőnyében négy nemzetközi nagymestert, hat nemzetközi mestert, öt FIDE-mestert, továbbá egy-egy női nemzetközi mestert és FIDE-mestert is találhatunk. Közülük a fiatal magyarországi nagymestert, Balog Imrét tekinthetjük fő esélyesnek az Élő-pontszám alapján, de megszokhattuk az elmúlt évek folyamán, hogy a papírforma gyakran felborul. A B verseny mezőnyében két FIDE-mester és egy női nemzetközi mester rajtolt, de mindenképpen a fő esélyesek közé kell sorolnunk Slobodan Stošić mesterjelöltet is, aki az elmúlt évek során szinte hagyományosan megnyerte a tornát.

A versenyt hivatalosan Danilo Popov, a Zentai Községi Sportszövetség elnöke nyitotta meg, aki üdvözlőbeszédében köszöntötte valamennyi részvevőt, méltatta a torna jelentőségét Zenta sportélete szempontjából, és biztosította a szervezőket a helyi önkormányzat és a sportszövetség további támogatásáról. A megnyitóünnepségen jelen levőket köszöntötte még Csáki Gáspár, a Zentai Sakk-klub elnöke, Kókai Péter klubtitkár, valamint Zsíros-Jankelić Anikó tartományi képviselő is.

Az első két forduló igazán nagy meglepetést nem hozott, hacsak annyiban nem, hogy a vasárnap délelőtti második fordulót a főverseny fő esélyesei általában gyors, harc nélküli, egymás közötti döntetlenekkel tudták le, így a pillanatnyi élboly kicsit csalóka képet mutat. A szombati első forduló érdekessége, hogy az első öt tábla afféle „Zenta–világválogatott” összecsapást hozott, az első öt kiemelt ugyanis kivétel nélkül zentai ellenfelet kapott. Nos, ez a hipotetikus csapatmérkőzés 5:0-s győzelemmel zárult a kiemeltek javára, de a zentai sakkozók méltó ellenfeleknek bizonyultak, Nagy Attila tornyosi mesterjelöltet pedig akár ki is kiálthatjuk az első forduló tragikus hősének, mert jó esélyeket kínáló állásban kapott ki időtúllépéssel, figyelmetlenségből, Siniša Dražić nagymester ellen.

A két versenyen a szerbiai sakkozókon kívül szlovén, macedón, bosznia-hercegovinai és magyarországi játékosok vesznek részt, az idei torna támogatóinak listája között pedig a helyi önkormányzaton és Vajdaság Autonóm Tartományon kívül ott találhatjuk magát az Európai Uniót is, a verseny ugyanis szerves része annak a másfél éves futamidejű IPA-projektumnak, amelyet a Zentai Sakk-klub a szegedi sakk-klubbal közösen valósít meg. A 64 mezős csaták helyszíne a Royal Szálló moziterme, az egyes fordulók mindennap délután fél 5-kor kezdődnek.

Az A verseny első fordulójának fontosabb eredményei: Vranić–Balog 0:1, Lazić–Simonyi 1:0, Nagy–Dražić 0:1, Nestorović–Ágoston 1:0, Domány–Stanković 0:1, Pregarac–Nađ Heđeši 0:1, Kaszás–Táncsik remi, Farkas–Šakić 1:0.

A második forduló fontosabb eredményei: Balog–Andrijević remi, Nađ Heđeši–Lazić remi, Dražić–Stanojević 1:0, Kosanović–Nestorović remi, Korponai–Leskur 0:1, Duduković–Farkas 1:0, Sente–Dragović remi, Manojlović–Kokeza 1:0, Táncsik–Čiča remi, Vučinić–Kaszás 1:0, Simonyi–Kovács 1:0, Savić–Vranić 0:1, Đuza–Nagy 0:1, Ágoston–Pregarac 0:1, Bejatović–Domány 0:1.

Két forduló után már csak három sakkozónak, Dražićnak, Stankovićnak és Leskurnak van 100%-os teljesítménye, azaz 2 pontja.

A B verseny első fordulójának fontosabb eredményei: Petrović–Popov 0:1, Šćepanović–Fejzić 0:1, Bacsa–Stošić 0:1, Pajzer–Horvat 1:0, Rajsli–Sedlak 0:1, Puhalo–Bartha 1:0, Iličić–Világos 1:0, Farkas I.–Tóth K. 0:1, Polhert–Šoklovački Mila 1:0.

A második forduló fontosabb eredményei: Popov–Csomós 1:0, Stošić–Milivojević 1:0, Bicskei–Živković 0:1, Janjić–Pajzer 0:1, Sedlak–Šoklovački Marija 1:0, Nestorović–Šakić 1:0, Nesovanović–Iličić 0:1, Penjov–Szakács 1:0, Mrzić–Dinić 0:1, Pósa–Puhalo 0:1, Tóth K.–Farkas S. 1:0, Lőrincz–Polhert 0:1.

A mezőnyt itt egy húszas létszámú élboly vezeti, 2-2 ponttal.