A játék amellett, hogy „csodaszép és csoda jó,” sokoldalú eszköztárt biztosít, amely révén megjeleníthető, megérthető az élet. Mi teszi kifejezővé, hitelessé a játékot? Ha rímekben kacagtatjuk a közönséget, és kacagunk önmagunkon, ha az állati létformákat imitáljuk, ha gépies beszédet hozunk létre, ha a zene ütemére testünk a szellem szószólójává magasztosul, vagy ha csak mindennapi helyzeteket jelenítünk meg, s mind e fölött a középkori zene misztériuma szólal meg? A fogékony fiatal alkotó az említett eszközöket és érzelmi kreativitását felhasználva és fejlesztve örömmel játszik, s közben, ahogy tükröt tart maga és mások elé, felveszi a maszkot, hogy megfejtse a titkokat. Játszik és közben „keményen dolgozik” – ahogy a hatodik MadT-tábor meghívója hirdeti, – most éppen három jeles alkotó: „Pozsgai, Csáth és Shakespeare szövegein és önmagán”.
A munka eredményét a záró rendezvényen együtt élvezte színész, tanár, szülő és minden szerencsés néző, aki jelen volt július 13-án, szombaton este a zentai Művelődési Ház kiállítási és színháztermében. A leplezetlen érdeklődés jelezte, hogy a „lenni vagy nem lenni” kérdése mindig izgat bennünket, akár Arany János, akár Nádasdy Ádám fordításában, akár a magunk alkotta jelenetekben szólal meg.
Az amatőr és diákszínjátszók, rendezők műhelymunka-találkozóján a 46 résztvevő tevékenysége hat csoportban folyt, olyan jeles szakemberek vezetésével, mint Mezei Kinga színművész és rendező, Solténszky Tibor dramaturg, Fort Kriszta beszédtanár, Kiss Anikó rendező-koreográfus szakos hallgató, Mezei Zoltán színművész, Sereglei András színész-drámatanár, Kálló Béla színművész és Telečki Boris pszichológus. S hogy milyen eredményesen, azt a szűnni nem akaró taps és a jókedvű ováció egyaránt hirdette.
