2024. március 28., csütörtök

Gyümölcsöző együttműködés az idősek házi ellátása terén

Közös cél az emberek jólétének megteremtése – A kishegyesi tapasztalatokról

Az utóbbi öt évben, amióta a kishegyesi községben működik, az idősek házi ellátása nagyon jó együttműködés alakult ki Kishegyes község, a szabadkai püspökség Caritas szervezete és a kishegyesi Nők Fóruma között, és ennek az együttműködésnek láthatóak az eredményei – mondta többi között Marko Rovčanin kishegyesi polgármester azon a találkozón, amelyen a polgármester ft. Dobai István a Caritas vezetője, és Zsidai Erzsébet, a kishegyesi Nők Fórumának elnöke együttműködési szerződést írtak alá az idősek és mozgássérültek ápolásának fenntartásáról.

A szerződés alapján a Munka- és Szociális Védelmi Minisztérium 1,4 millió dinárt ad a szolgáltatás működtetésére, a község pedig ezt az összeget a maga részéről 960 ezer dinárral toldja meg. Az ünnepélyes aláírás alkalmából ft. Dobai István elmondta, hogy a községnek és a Caritasnak közös célja a polgárok jólétének megteremtése, s ezt ezúttal szerződéssel is megerősítik. Az eddigi együttműködés kétségtelenül gyümölcsöző volt, s ezért is tekinthetünk bizalommal a jövő felé. Lukács Klára, a Községi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja kiemelte, hogy a Caritas és a Nők Fóruma a község segítségével öt évvel ezelőtt kezdte meg az idős emberek és mozgássérültek házi ápolását, s azóta a pénzt a szolgálat működtetésére többnyire pályázatok útján szerzik be. Zsidai Erzsébet köszönetet mondott a Caritas képviselőinek, akik annak idején felajánlották segítségüket a szolgálat megszervezésében, és a községnek is, mert minden időben a szolgálat segítségére volt.