2024. április 19., péntek

A polgárok kezdeményezik, az illetékesek ígérik

Vajon üzembe helyezik-e még ezen a nyáron a nagybecskereki szökőkutat?

Kiszáradt szökőkúttal és használhatatlan vízcsapokkal, arzénes vezetékes vízzel és piszkos Bégával várták be az idei nyarat is a nagybecskerekiek. Igaz, polgármesteri rendeletnek köszönve, a város központjában egy tartálykocsi (újvidéki) ivóvíz áll a sétálók rendelkezésére, de ez még a helyzet kozmetikázására sem elég. Ezért a polgárok egy csoportja bejelentette, hogy akciót indít a város főutcáján levő szökőkút és a mellette levő vízcsapok újraindításáért.

Spasoje Tomić, az egyik kezdeményező szerint szégyen, hogy a szökőkút és a csapok ahelyett, hogy a város központjának díszei lennének, inkább csúfítják azt. Minek építették drága pénzért (ötmillió dinárba került a létesítmény), ha évek óta használaton kívül van, pedig a város polgárainak felüdülését szolgálhatná ebben a nyári forróságban. A kezdeményezők szerint, ha a jelenlegi hatalom képtelen a létesítmény újraindítására, akkor ezt legalább nyilvánosan ismerje be, és egy táblára írja ki, hogy ki volt a létesítmény tervezője és kivitelezője.

A tervező Branislav Mitrović belgrádi professzor volt, aki állítólag késve juttatta el a tervet a nagybecskereki Városrendezési Igazgatóságnak, amelynek nem volt ideje az újszerű létesítmény esetleges korrekcióira. Miután pedig 2007 júniusában üzembe helyezték, kiderült, hogy nem is annyira látványos, mint ahogy azt ígérték, de ennél is nagyobb baj, hogy nem volt funkcionális. A víz ugyanis az erre a célra kijelölt lefolyókon túlra csöpögött, és szeles időben meglocsolta a járókelőket is. A kilövellt víz elvezetésével is baj volt. Így aztán nem sokkal üzembe helyezése után víz nélkül maradt a szökőkút. Nem járt eredménnyel Goran Knežević akkori polgármester közbenjárása sem.

A létesítmény karbantartása egyébként két közvállalatra van bízva, és a Városrendezési Igazgatóságban és a Városi Vízművekben most azt hangoztatják, hogy a polgárok kezdeményezése nélkül is hozzáfogtak a probléma megoldásához, és azt ígérik, hogy még ezen a nyáron üzembe helyezik a szökőkutat.