2024. április 16., kedd

A polgármester tervei

Kishegyes község új polgármestere csapatban gondolkodik

Kishegyesen június vége forró politikai hangulatban telt, a Demokrata Párt, a Szerbiai Szocialista Párt, az Egyesült Szerbiai Régiók és a kisrészvényesek által alkotott hatalmi koalíciót leváltotta a Vajdasági Magyar Szövetség, az SZSZP és a Szerb Haladó Párt által alakított új koalíció. A község új polgármestere Marko Rovčanin (SZSZP) lett, aki korábban a községi képviselő-testület elnöki posztját látta el.
Az új polgármester tervei kapcsán elmondta, hogy a község irányításában nagy szerepe lesz a körülötte kialakuló csapatnak is.

– A polgármester annyira sikeres, amennyire a mögötte álló csapat. Biztos vagyok benne, hogy egyedül nem tudnám mindazt elvégezni, amit együtt. Fiatal emberekből összeállítottunk egy csapatot, amely a pályázatokért és a projektumokért lesz felelős. A községi tanács tagjai hosszú idő után először fognak valós feladatokat kapni, munkájukról pedig be kell számolniuk nekem és a képviselőknek – mondta el a polgármester, majd arról is beszámolt, hogy szeretnék azonos helyzetbe hozni a község mindhárom helyi közösségét, de emellett számos feladat vár még rájuk.
– Mindhárom településen szeretnénk fúratni egy-egy új kutat, emellett figyelembe kell vennünk azt is, hogy Kishegyesen még mindig vannak kiaszfaltozatlan utcák. Emellett be szeretnénk fejezni az ipari parkban megkezdett munkálatokat és tárgyalni fogunk az infrastrukturális és a közlekedésügyi minisztériumokkal, annak érdekében, hogy folytassák a Szabadka–Újvidék útvonal felújítását Topolya és Szenttamás között – hangoztatta Rovčanin, emellett azt is ki hangsúlyozta, hogy minden munkahelyet meg szeretne őrizni a községben.
– Nem szeretnék túl sokat ígérni, de célom, hogy Kishegyes községben egyetlen munkahely sem szűnjön meg. Sajnos, tanúi vagyunk, hogy ma csak az állami intézményeknél, a rendőrségben, az oktatásban, az egészségügyben vagy az önigazgatásban dolgoznak emberek. Megpróbálunk munkát találni számukra, mert enélkül nem lehetséges az előrelépés. Az év végéig meg fog nyílni a Renesansa tésztagyár az ipari zónában, de ezt nem szeretném saját érdememként feltüntetni, hiszen ez egy hosszabb ideje zajló projektum – nyilatkozta a polgármester.
A munkahelyteremtés mellett a fiatalokkal való foglalkozás is prioritást élvez, mondta el Rovčanin, az újszülöttek és az elsős általános iskolás diákok támogatását a jövőben is folytatni fogják, emellett más módon is megpróbálják támogatni a fiatalokat.
A polgármester további tervei között szerepel a bácsfeketehegyi és a kishegyesi piac felújítása, valamint az önkormányzati szolgálatok a hét egy napján délután fogadják az ügyfeleket, hogy azok is hozzájuthassanak a hivatalos dokumentumokhoz, akik délelőtt dolgoznak.