2024. március 29., péntek

Fácánutánpótlás másként

Akadnak vadásztársaságok és egyesületek, amelyek a fácán vadászatát nem kizárólag a természetes szaporulatra, meg a drága pénzért pár hetesen vásárolt csibékre alapozzák. Észak-Bácskában több olyan vadászegyesület működik, amely vezetői, úgy tűnik, megtalálták azt a formulát, amelynek segítségével biztosítani tudják a bő fácánállományt, munkát is adnak néhány embernek, és még bevételt is adnak az egyesületüknek.

Nem valami egetrengetőről van szó, nem kellett semmi újat kitalálniuk, csupán azoknak a hajdani magyar nemeseknek a gyakorlatát kellett elővenni, akik maguk nevelték azt a fácántöbbletet, amely a terület teljes lefedettségéhez szükséges volt.

Mai példaként kell említeni Njego­ševo, Gunaras, Pobeda és Svetićevo vadászait tömörítő Galamb társaságot, amely a topolyai Pannónia egyesület keretében gazdálkodik. Három voliérában 150 tyúkot és 20–25 kakast tart törzsállományként már 6-7 éve. Ez az állomány évente átlagban 3000–3500 tojást biztosít, amelyekből átlagos 60–65 százalékos kelési arány mellett 2000–3000 csirkével gyarapodnak. Mivel nincs saját keltetőjük, a tojásokat egy erre szakosodott telepre viszik vámkeltetésre, ugyanis csibével fizetnek a szolgáltatásért. A megmaradt csibék egy részét eladják, de a területre így is elegendő fácán kerül ki.

A másik példa a bajsai Fácán vadásztársaság, amely szintén az említett egyesület keretein belül működik. Ők jóval kisebb törzsállománnyal gazdálkodnak, mivel kisebb terülük van erre a célra. A vadászotthon udvarában 83 tyúk élvezi 9 kakas társaságát. De nem mindennapi vörösmellű, gyűrűs nyakú, mezítlábas kakasról van szó, hanem válogatott kékesfekete mellű, krémszínű-szürkéssárga szárnyú, úgynevezett angolfácán udvarolgat nekik. Átlagban 40 tojást gyűjtenek be tyúkonként, tehát átlagban 2000–2500 tojáshoz jutnak idényenként. A kelési arányuk 69 és 72 százalék között mozog, ami az itteni körülményekhez képest nagyon is jónak számít az. A bajsaiaknak azonba van egy óriási előnyük a környező területekkel szemben, a Telecskai-dombok nyugati nyúlványai ugyanis tagolt erdős, bokros pagonyokat biztosítanak, ami ideális élőhelye madarunknak, így a fácánok elvándorlása nem fenyeget. Állandóan újabb remízeket telepítenek, a fák és bokrok közé takarmánycirkot vetnek, ami nemcsak táplálékot ad, hanem egyúttal búvóhely is. Az élőhely fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanis bokros, erdős csenderesek nélkül ilyen munkába nem érdemes belefogni.