2024. március 28., csütörtök

Vérfürdő Kairóban

A Muzulmán Testvériség felkelésre szólított fel – Polgárháború fenyeget Egyiptomban

„A forradalmat elrablók" elleni felkelésre buzdította hétfő az egyiptomi Muzulmán Testvériség az ország népét, miután reggel a Köztársasági Gárda tagjai a mozgalom tüntető hívei közé lőttek annál a laktanyánál, ahol a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva. Az iszlamista mozgalom felszólította a nemzetközi közösséget és szervezeteket, valamint „a világ minden szabad emberét", hogy avatkozzon közbe, hogy megakadályozzanak „egy újabb tömegmészárlást, egy újabb Szíria kialakulását".

A Muzulmán Testvériség szerint legalább 35-en haltak meg, amikor katonák és rendőrök éles lőszerrel tüzet nyitottak a gárda főhadiszállásának számító laktanya előtt ülősztrájkot folytató – éppen imádkozó – tüntetőkre. Elképzelhető, hogy az áldozatok száma emelkedni fog – tette hozzá egy közleményében a mozgalom.

Egészségügyi források szerint 51-en vesztették életüket, és több mint 300-an megsebesültek reggel a laktanyánál, mindannyian az iszlamista Murszi hívei.

A hadsereg reggel közölte, hogy „felfegyverzett terroristák" megrohamozták a gárda kairói székhelyét. „Hajnalban egy felfegyverzett terroristacsoport megpróbálta elfoglalni a Köztársasági Gárda épületét, megtámadtak katonákat és rendőröket, egynek a halálát okozták, és megsebesítettek több sorkötelest, akik közül hat válságos állapotban van" – olvasható a hadsereg közleményében, amelyet az al-Ahram című állami napilap ismertetett. A jelentésekből nem egyértelmű, hogy a mészárlás volt-e előbb vagy az ostrom.

A liberális Mohamed el-Baradei elítélte a tömegmészárlást, és kijelentette, hogy az ország lakosainak sürgősen meg kell békélnie egymással. „Az erőszak nem (lehet) eszköz senkinek a részéről, azt szigorúan el kell ítélni. Azonnali független és átlátható vizsgálatot követelek. Egyiptomnak sürgős megbékélésre van szüksége" – írta Twitter-profilján.

Hamdín Szabáhi, a legjelentősebb baloldali ellenzéki párt, a Népi Áramlat vezetője, volt államfőjelölt a Reutersnek kijelentette, hogy azonnal meg kell alakulnia egy átmeneti kormánynak a veszélyes politikai űr kitöltésére.

Az an-Núr szalafista párt szóvivője közölte, hogy pártja kivonul a kormányalakítási tárgyalásokról, a Köztársasági Gárda hétfő reggeli kairói „vérengzése" miatt. Az an-Núr már vasárnap este éles ellentétbe került az új kormány alakításáról tárgyaló többi erővel, mert elutasította, hogy Ziad Baháeddínt, a számvevőszék volt vezetőjét jelöljék ideiglenes kormányfőnek. A párt kifogásolta, hogy Baháeddín ugyanabból a pártból való, mint az előző jelölt, Mohamed el-Baradei, akinek a jelölését az an-Núr korábban szintén megvétózta.

Rövid távon valószínűleg fokozódik az erőszak Egyiptomban, de az iszlamisták és világiak közötti ellentét nem fog polgárháborúba torkollni – idézett egy egyiptomi biztonságpolitikai szakértőt a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Egyiptom vezető muzulmán tekintélye a polgárháború veszélyére hívta fel a figyelmet, és bejelentette, hogy elzárkózik a világtól mindaddig, amíg a vérontást be nem szüntetik. Ahmed at-Tajjib imám, az al-Azhar egyetem sejkje a televízióban olvasta fel a nemzethez intézett nyilatkozatát, amely szerint „mindenkinek vállalnia kell a feladatát a vérontás beszüntetése érdekében ahelyett, hogy polgárháborúba rángatná bele az országot". Az imám azt kérte, hogy engedjék szabadon az összes politikai foglyot, két napon belül hozzanak létre „nemzeti megbékélési bizottságot", és haladéktalanul indítsanak vizsgálatot a hétfő reggeli lövöldözés körülményeinek tisztázására.

A hatalomból a múlt héten eltávolított Mohamed Murszi elnök hívei szerint a katonák minden ok nélkül tüzet nyitottak az imádkozó tömegre a Köztársasági Gárda laktanyájánál, míg a hadsereg azt állítja, hogy „felfegyverzett terroristák" megrohamozták a létesítményt.

A hétfő reggeli vérontást Törökország és a Hamász palesztin mozgalom elítélte, Nagy-Britannia és Németország kivizsgálást kért, Katar mély nyugtalanságának adott hangot, Jemenben pedig több ezren tüntettek a fővárosban Mohamed Murszi mellett. A vizsgálatot Adli Manszúr ideiglenes államfő már elrendelte.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke délután közleményt adott ki, amelyben a szaporodó halálos összecsapásokat riasztónak és megrázónak nevezi. Az EP-elnök szerint a hatóságoknak és a politikai szereplőknek egyaránt felelősen kell viselkedniük, és véget kell vetniük az erőszaknak. Schulz egyértelműen elítéli az erőszak alkalmazását a tiltakozó civil lakossággal szemben.