2024. április 19., péntek

Iratkozás ma és holnap

A tanulók kétharmada iratkozhat be az elsőként megjelölt középiskolába

Az általános iskolákban tegnap közzétették a középiskolába indulók végleges beosztását. A tanulók mintegy 65 százaléka iratkozhat be abba a középiskolába, amelyet elsőként tüntetett fel.

Zoran Kostić, a Köztársasági Iratkozási Bizottság elnöke elmondta, jobb eredményekről van szó, mint tavaly, annak ellenére, hogy idén nem vették figyelembe a kisérettségin elért eredményeket. Tavaly a tanulók 60 százaléka iratkozhatott be abba a középiskolába, amelyet elsőként jelölt meg, közölte Kostić. Hozzátette, a nyolcadikos tanulók 86 százalékát sorolták be a kívánságlista első három lehetősége szerint megjelölt középiskolába.

A tanulók ma és holnap iratkozhatnak be a megjelölt tanintézményekbe. Mintegy 1100 diák helyét a második körben jelölik meg, ugyanis ezek a diákok nem töltötték ki megfelelőn a listákat, vagy irreális kívánságokat jelöltek meg. Ők holnap reggel 8 és délután 3 óra között adhatják át új kívánságlistáikat. Kostić szavai szerint nagyon sok üres hely maradt még a középiskolákban.

Azok a tanulók, akik júniusban nem írták meg a kisérettségijüket, augusztus folyamán tehetik meg azt, annak ellenére, hogy a júniusi eredményeket megsemmisítették.