2024. március 29., péntek

Elengedhetetlen a közszféra és a magánvállalkozók együttműködése

Kopaonikon megtartották a közép-európai síközpontok első találkozóját

Az elmúlt hétvégén Kopaonikon első alkalommal találkoztak a közép-európai síközpontok vezetői, hogy megvitassák az idegenforgalmi ágazat fejlesztésével kapcsolatos témákat.

A 13 országból 130 küldött részvételével megrendezett nemzetközi találkozó elsődleges célja egy, a fejlődéshez elengedhetetlen közös platform kialakítása volt, de az ágazatban dolgozók képzésével és ezen idegenforgalmi úti célok népszerűsítésével kapcsolatos kérdéseket is megvitatták az összejövetel résztvevői.

A közép-európai síközpontok vezetői első találkozójának második napján (MoReSCE) az egész éven keresztül tartó hegyvidéki turizmus legégetőbb kérdéseit vitatták meg a jelenlévők. A Szerbiában és a világon is egyre népszerűbb üdülési lehetőségek kapcsán Dejan Ljevnaić, a Szerbiai Síközpontok igazgatója kiemelte, hogy országunkban is mind nagyobb lendülettel dolgoznak a nyári üdülési lehetőségek fejlesztésén, ezáltal egyrészt a téli sportok és az egészséges életmód népszerűsítésén kívül gazdaságilag fejlesztik a síközpontok közelében lévő önkormányzatokat is. Az egész évben nyitva tartó üdülőknek köszönhetően ugyanis új munkahelyek nyílhatnak, s egyben a kisiparosok is alkalmat kaphatnak vállalkozásuk fejlesztésére. A találkozón jelen volt Damjan Pintar, az Európai Síközpontok Szövetségének elnöke is, aki a szlovéniai üdülési lehetőségeket ecsetelte, s egyben ismertette a fejlett európai országok tapasztalatait is.

Pintar szerint egyébként Szerbiának adottak a fejlődéshez szükséges kapacitásai, viszont ehhez ezen a téren is fel kell vennie a kapcsolatot a régió országaival.

William S. Infante, az ENSZ szerbiai állandó koordinátora a jelenlévőknek azt hangsúlyozta, hogy a kormányra kifejezetten fontos szerep hárul a hegyi üdülőközpontok fejlesztése terén, s egyben örömét fejezte ki, hogy ezt a szerb kormány is kezdi belátni. Egyébként az ENSZ szerbiai koordinátora szerint a fejlődés kulcsa a kormányzati szervek, a civil szféra és a magánvállalkozók együttműködésében rejlik.