2024. március 28., csütörtök

Bíznak a dátumban

Szerbiával nem lehet játszani és megalázni sem lehet – mondta a szerb kormányfőhelyettes

Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes a B92 RTV Utisak nedelje (A hét benyomása) című műsorában ismét arról beszélt, hogy a rendkívüli választások megtartása nem lenne kedvező az országra nézve. A kormány átalakítására valamikor júliusban kerül sor, tette hozzá Vučić, mondván, hogy a szerb kormány igyekszik mindent megtenni az ország érdekében.

– Sem nyugaton, sem keleten nem mondtam senkinek, hogy Szerbiában biztosan nem lesznek rendkívüli választások. Ugyanakkor azt sem mondtam, hogy szeretnénk megtartani a rendkívüli választásokat. Jelenleg nem létezik határozat a rendkívüli választások kiírásáról – fejtette ki a kormányfőhelyettes.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány átalakítása után pontosan melyik minisztereket cserélik le, vagy melyik tárcákat vonják össze, esetleg választják szét, már hetek óta folynak a találgatások. Arról is hallhattunk, hogy a Mlađan Dinkić vezette pénzügyi és gazdasági minisztériumot szétválasztják, és Dinkić a jövőben csak a pénzügyi szektort irányítja majd. Vučić ehhez kapcsolódóan kifejtette, hogy ezt csak egy új választások megtartása után, vagy a koalíciós megállapodás módosítása után lehetne végrehajtani, vagyis ennek a forgatókönyvnek a megtörténtére nincsen sok esély. Tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, akárki is kerül Dinkić helyére holnap, vagy néhány év múlva, biztosan nem lesz egyszerű helyzetben, mondta Vučić.

A kormány átalakításával kapcsolatban a kormányfőhelyettes elárulta, hogy a Szerb Haladó Párt legalább 10 minisztériumi államtitkárát, helyettesét és tanácsadóját tervezi lecserélni. A kormány átalakítása sokkal komolyabb feladat annál, hogy kimerüljön néhány miniszter leváltásában, véli Vučić, aki még hozzátette, hogy a témával június 28. után kezdenek el komolyabban foglalkozni, azután, hogy kiderült: Szerbia megtudja-e a konkrét dátumot, amikor megnyithatja a tagfelvételi tárgyalásokat az Európai Unióval.

– Szerbia egyetlen olyan dolgot sem ígért meg, amelyet ne teljesített volna. Brüsszelben is elmondtam, hogy Szerbiával nem lehet játszani és megalázni sem lehet. Komoly partnerek vagyunk. Hiszem, hogy június 28-án egy konkrét dátumot tűznek ki Szerbia vonatkozásában – részletezte Vučić.

Ivica Dačić szerb miniszterelnök a dátumról nyilatkozva hétfőn kifejtette, hogy nagy csalódás lenne, ha az EU a decemberi uniós csúcson ismét visszatérne a tagfelvételi tárgyalások megnyitásának témájára. Dačić értesülései szerint az EU illetékesei azt szeretnék, ha a pénteki EU-csúcson az a megfogalmazás szerepelne a vonatkozó határozatban, hogy az EU legkésőbb idén decemberben tűzi ki Szerbia számára a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát. A német Bundestag azonban még nem biztos, hogy támogatja ezt az elképzelést, tette hozzá Dačić.

Az Európai Unió Tanácsának hétfőn kezdődő kétnapos tanácskozása előtt Carl Bildt svéd külügyminiszter abbéli reményét fejezte ki, hogy az EU külügyminiszterei konkrét dátummal fogják javasolni az Európai Tanácsnak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Szerbiával. Az EU-nak felelősséggel kell viseltetnie a Nyugat-Balkán országaival szemben és elismeréssel kell adóznia ezen országok munkája előtt, hangsúlyozta Bildt.

Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter szerint Szerbiának idén év végén kellene megkezdenie a tárgyalásokat.

Guido Westerwelle, Németország diplomáciai vezetője már kevésbé nyíltan nyilatkozott, amikor kifejtette: „Szerbia és Koszovó valóban igyekeznek végrehajtani a politikai szinten meghozott döntéseket és őszintén kívánom, hogy ezt nyíltan is elismerhessem.”

Miroslav Lajčák, Szlovákia külügyminisztere bízik benne, hogy a Miniszterek Tanácsa pozitív döntést hoz Szerbia vonatkozásában.

Az EU külügyminiszterei kedden határozhatnak arról, hogy javasolják-e az unió állam- és kormányfőinek a tagfelvételi tárgyalások megnyitását Szerbiával. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy a külügyminiszterek nem fogalmaznak meg egyértelmű állásfoglalást és a döntést az Európai Tanácsra bízzák.