2024. április 19., péntek

A páváskodó világ farktollai

World Press Cartoon

Valami nagyra, világraszólóra gondoltak a luzitánok Sintra városában, amikor kilenc évvel ezelőtt World Press Cartoon (A világ sajtókarikatúrái) néven pályázatot hirdettek, majd a beérkezett munkákból kiállítást rendeztek. Komolyan gondolták, mert nem a legnagyobb mákos rétes, a legnagyobb babgulyás, illetve a világelső pljeskavica járt az eszükben, hanem egy nemesebb, ugyanakkor kényesebb műfaj, a karikatúra.

Bizonyára tudták, a jó karikatúrától is összefut az ember szájában a nyál, de egészen más célból, mint a gasztronómiai költemények láttán. Közismert, és ezt is elárulhatta valaki a derék portugáloknak, hogy a karikatúra gyors műfaj, de egy karikatúrafesztivált nem szabad elkapkodni, mert nem az elsőt nehéz megszervezni, hanem a másodikat és az utána következőket. Ehhez pedig jó hírverés, színvonalas kiállítás, értékes díjak, és nem utolsósorban okos koncepció kell, hogy egy város, egy vidék felismerhető védjegyévé, és nem utolsósorban hasznára is váljon a karikatúra mustra. Sintra nem panaszkodhat, magas fellegvár meredezik a város fölé, kitapintható, turistacsábító múltja van. Bemutatkozásként mégsem focicsapatát, vert csipkéit vagy Vasco de Gama ereklyének számító hamis hajtincsét hordozgatja a világban, hanem a nevéhez kötődő fesztivál karikatúráit. A világ egyik legjobb karikatúraválogatását. Belgrádba is ezzel a névjeggyel érkeztek a luzitánok. Színvonalas, a műfajt megtisztelő kiállításon mutatták be a tavalyi pályázat legsikeresebb munkáit. Ebből a válogatásból adunk ízelítőt mi is. Karikatúrával csak az foglalkozzon, aki elég komolyan nyúl a tollához. Részben saját, részben a páváskodók faroktollához. Az eredmény nem marad el. Vagy kiátkozzák, vagy felmagasztalják.