Az irodalmi munkásság logikus folytatása

Szabó Palócz Attila

2012. december 5., 22:44

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Amikor a ma már távolinak tűnő 1994-ben, az igencsak rövid életű Ambrózia című nemzetközi kulturális, művészeti, politikai és közéleti magazin első, vagyis januári számában – részben a lapot és annak kiadóját, a Symposion Egyesültet támogató alapítvány sugalmazására is – fordítói pályázatot hirdettünk, olyan kiadványokat vettünk fel a kiírás listájára, amelyeket a különféle egyetemeken és főiskolákon tanuló vajdasági magyar hallgatók akkor már évek, esetenként évtizedek óta, rendszeresen használtak tankönyvként, de magyar változat mindaddig még nem készült belőlük. Különböző tantárgyakból ugyanis annak idején még mi is nagyon sokszor, szinte rendszerszerűen használtunk szerb nyelvű szakirodalmat, a képzésben forgatott könyveink egy része ugyanis nem volt elérhető magyarul. Ez a helyzet ismereteim szerint máig sem változott jelentősebb mértékben… A pályázat meghirdetésével tehát, az annak anyagába besorolt kötetek összeválogatásával kicsit segíteni – lendíteni, pozitív irányban (el)mozdítani – is akartunk ezen a helyzeten (s akármilyen fellengzősen hangozzék is ez így most utólag kimondva…), mintegy társadalmilag, a közösség szempontjából fontos szerepet is betöltve. Ha már csinálunk valamit, legalább a hasznunkat vegyék. 

A pályázati kiírásban viszonylag hosszú időt hagytunk a potenciális jelentkezőknek a munkára, egy teljes esztendejük volt annak elvégzésére, hiszen 1994. december 31-ig vártuk volna a fordítások beérkezését. Hangsúlyoznunk és nyomatékosítanunk kell ezt a kétszavas mondatrészt: „vártuk volna” – ugyanis két lapszám megjelenése után elapadt a támogatás, a kezdeti (ezek szerint hamis és hazug?...) buzdítás ellenére gyakorlatilag elpártolt mellőlünk a Soros Alapítvány, nemhogy a pályázatot nem tudtuk méltóképpen lezárni, sem annak az eredményét kihirdetni, de már az Ambrózia márciusi száma sem jelenhetett meg. Egykor betördelt oldalait pauszpapíron még őrzöm valahol… Az adott helyzetben pedig nem volt olyan hadra fogható embere sem a szerkesztőségnek, sem a kiadó szerepében fellépő egyesületnek, aki az adott, háborús tudósításoktól terhelt viszonyok közepette meg tudta volna szervezni, hogy hirdetésekből, reklámokból, külső támogatásokból tartsuk fent, illetve működtessük a magazint.

Akkor kezdtem el én is a Boro Drašković kötetéből, a Paradoks o reditelju (Biblioteka Sterijinog pozorja, Dramaturški spisi, Újvidék, 1988.) egyik fejezetéből vett részlet fordításán dolgozni, amelyikből a múlt héten már prezentáltam sorozatunkban egy rövidebb ízelítőt. A szerző és Branko Gavella (1885–1962), a korszakos jelentőségű horvát színházi rendező beszélgetése az idézett részlet után így folytatódik:

„– Talán akkor most elérkezett a pillanat, hogy elmondja, hogyan látja Ön a horvát színházi örökség történelmi fejlődését.

GAVELLA: Most, anélkül, hogy mélyebben is elmerülnék ennek a problémának a boncolgatásában, azt javaslom, határozzuk meg első időszakként, színházi »ókorunkként« a Nemzeti Színház alapításától Šenoáig terjedő éveket.

– A követező időszak?

GAVELLA: Šenoa és Derenčin korát tekinthetjük a második korszaknak, színházi »középkorunknak«, egészen Miletićig, majd pedig a színház végső kifulladásáig az ő örököseinek vérszegény irányítása alatt, akik Miletić hagyatéka nyomán új eszméket hoztak színházi életünkbe. Ezt a pillanatot még találóbban össze lehetne kötni irodalmunk modern irányzatai győzelmének pillanatával.

– És az újkor?

GAVELLA: A harmadik, az »újkor« Miletić tanítványainak színrelépésével kezdődhetett, és az első világháború végig datálhatjuk. A korszakok közötti szigorúbb és végleges határok meghúzásának lehetőségéről természetesen lemondok.

– Azoknak az adatoknak a jelentőségét hangsúlyozta egyszer, amelyek szerint a horvát színház vajdasági szerb színészeket kölcsönzött. Mit tudna ebből a szerencsés egybeesésből kiemelni?

GAVELLA: Rögtön az elején szeretném itt meghatározni, mint a horvát színház egyik állandó jellemzőjét, hogy nagyon fontosak a rokon nemzetekhez, és a közeli szomszédokhoz kötődő kapcsolatai. A horvát színháznak már megalapításának pillanatában is megvolt a maga sajátos jugoszláv komponense. Ez többnyire őszintébben és elevenebben nyilvánult meg minden »szláv«, »illír«, vagy »jugoszláv« politikai elképzelésénél.

– Minden nagy színház nemzetek felett álló jelentősége különböző történelmi pillanatokban, rendszerint mindig megjósolhatatlanul tereli a vitát és felkorbácsolja a szenvedélyeket.

GAVELLA: A horvát színház nemzetek felettisége soha nem volt politikailag erőltetett.

– Akkor mégis, mi tükröződött benne a leginkább?

GAVELLA: Igazából mindig is kifejezésre jutott benne az egész térség kapcsolata az Alpoktól és a Duna-medencétől az Adriáig és a Marica völgyéig, a kötődések és a területi-szociális egységek közös, végzetes problematikája alapján.

– És a rokon népek színművészeinek együttműködése?

GAVELLA: A horvátok, szerbek és szlovének együttműködését a zágrábi színházban soha nem irányították és nem is támogatták politikai programok, hanem mindig is a közös munka szükségessége került előtérbe a közös gondok leküzdése érdekében, ez pedig nálunk konkrét esetben azt jelentette, hogy ki kellett dolgozni a fő művészeti eszközt, azaz az élő, beszélhető irodalmi nyelvet.

– Mesterem, mi az alapja az Ön rendezői munkásságának?

GAVELLA: Ha tüzetesen szemügyre vennénk rendezői tevékenységemet, azt kellene mondanom, hogy mindig is az irodalmi színház képviselőjének tartottam magam, megpróbáltam rendezőként felfedni minden drámai szövegben a benne rejlő utasításokat, annak színpadi megvalósításával kapcsolatban. A rendezői tevékenységemet tehát az irodalmi munkásságom logikus folytatásának, és egyfajta kiegészítésének tartom.”

Talán azért is fontos – lehet(?) – mindez, mert magyarul sem Gavella gondolatai, sem Drašković írásai nem hozzáférhetőek még ma sem – pedig a kilencvenes évek elején lett volna erre egy kiváló alkalom – , akármilyen fontosak legyenek (lennének… lehetnének…) is számunkra, no meg persze elsősorban a most tanuló, diplomájuk után loholó, igyekvő tehetséges fiatal egyetemisták számára. S talán éppen ezért szerepelt ez a könyv is a lefordítandó kötetek listáján, amikor 1994-ben fordítói pályázatot hirdettünk…


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége