2021. szeptember 26., vasárnap

Kinek amiatt, kinek avégett

Már megint egy olyan témakörben próbálunk belekotnyeleskedni, amihez meglehetősen kevés sütnivalónk van.
Ki hogyan gazdálkodik azzal a felbecsülhetetlen kinccsel, amit az édesszüleitől kapott?
Mert hiába vannak írott és íratlan törvények, ha azokra fütyülnek azok, akiknek azokat be kéne tartaniuk.

De majd éppen a nyelvi törvényeket és szabályokat tartanánk be; sokszor azokat se, amelyek elkövetésük miatt vagy végett súlyos büntetések róhatók ki. Sokszor több milliós sikkasztás, tolvajlás miatt vagy végett se születnek meg a várható szankciók. Valaki, egy áldott, szelíd természetűnek ismert fiatalember valami miatt vagy végett felkapta a vizet és konyhakéssel rohant szerelme szívének, de a bűntény után úgy nyoma veszett, hogy bottal üthették azt. Néha még tőle, talpig becsületes kormányfők is elvesztik a fejüket, óriási károkat okozva választópolgáraiknak, mégis megússzák valahogy, mert hát még ők is csak emberek, ugye.
Ki vonhatja hát felelősségre azt az ártatlan, aranyos gombatermelőt, aki terményének reklámozása közben tudatlanságából kifolyólag, vagy éppen amiatt, esetleg avégett, lelkes mondandójában nem a legmegfelelőbb helyre illeszti a két szóban forgó közül az egyiket? Példának okáért, amikor rásüti a kora tavaszi fagyra, amely fagy teljesen letarolta almafáinak virágait, hogy evégett nem lett egy maroknyi termése se, s evégett maradt üres a marka, meg a családi kassza is.
Persze egy gyümölcsésznek nem az az elsődleges feladata, hogy két szeme legyen anyanyelve tisztaságára, eme örökölt szavak helyes alkalmazására, hanem hogy minél több és szebb, kiváló minőségű termést dobjon a piacra. De mit tehet szegény, hogy ha a fagy katasztrofális pusztítása végett ezt nem tehette meg?
A népszerű rádióriporternek, az ennivaló tévé-szpíkernek, vagy a belevaló jegyzetírónak viszont az anyanyelve, amelyet munkája végzése miatt vagy végett használ, nem csupán a meztelen eszköze, de mindennapi kenyere is, a nyelve vagy a tolla néha mégis megbotlik, olykor már-már nem is csak néha.
És akkor ugyanezen közszolgálatosok okézésáról nem is szóltunk. Illetve igen, de hiába. Immár nem csupán a költők, esztéták, papok és miniszterek okéznak, de a fogatlan, kilencven hétéves falusi Ilus néni is, sőt az egész világ. Mongóliától az Atlanti-óceánig. Mit lehet itt tenni? Semmit. A legkisebb gondunk is nagyobb ennél.
Azért mégis engedtessék meg szeretett jegyzetírójuknak egy halk, visszafogott, mérsékelt megjegyzést a fentiekhez. Illetve egy szelíd javaslat.
Éspedig: olykor talán mégse ártana a köznyelvet bitorlók – lett légyenek azok paprikatermelők, közjogvédők, avagy posztmodern galamb-röppentők –, tehát a közhöz szólók fülét meghúzni s orrát kissé megcsavarni, ha langyos hanyagsággal viseltetnek immár nem túl nagy becsben tartott hagyatékunk iránt. Vagy azzal szemben? Mert ez a szemben iránt is egymással szemben kezdi létjogosultságát kicsikarni magának, akárcsak ez a miatt-végett.
Ami, talán, végül is nem valami ízlés kérdése, mint mondjuk a tanga.
S végezetül, hogy az illetékesek is fölfogják fenti eszmefuttatásunk szüzséjét: alulírott szülei annak idején valószínűleg AMIATT íratták iskolába, mert butácskának találtak, s AVÉGETT, hogy megokosodjék.