Irodalmi párhuzamok

2012. július 25., 23:46

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

039

Már nem érdekel a jövő.

Ülök egy albérleti szobában,

arra a nőre gondolok, aki miatt

elhagytam a másikat, aki szeret.”

Meséltem már arról ugyanezeken az oldalakon, hogy épp én voltam a sofőr, amikor Beszédes Istvánnal, Sinkovits Péterrel és Végh Attilával kisebbfajta költői karavánra, költészetnapi kismaratonra indultunk idén tavasszal, április 9-én (első állomáshelyünkre, Doroszlóra…), s amikor beszélgetésünk teljesen véletlenül olyan irányba kanyarodott, a hátsó ülésen utazó Pista elmondta: Vatai Zoltán barátom meghalt. Nem tudtam róla, engem akkor, ott a volánnál ülve megdöbbentett ez a hír… S mégis, barátomat elbúcsúztattuk már az elmúlt hetekben, becsülettel, nyugodjék hát békében! Mi pedig haladjunk – ahogyan utaztunk is aznap – tovább. Doroszló felé. Ott olvasta fel ugyanis a fent idézett Ez van című versét Végh Attila hírlapos kollégám és barátom, József Attila-díjas költő.

A költemény így folytatódik: „Én is szeretem persze, mégis / eljöttem tőle, mert a másikat, / aki nem szeret, jobban. / Ha jobban szeretném azt, / aki szeret, jobb lenne nekem. / Hogy a másik nem szeret: / tudom, de nem érdekel. / Ha szeretne, jobb lenne nekem, / de a másiknak, aki szeret, rosszabb. / Őt vigasztalja, hogy a másik / nem szeret, engem pedig vigasztal, / hogy ő legalább igen.” A doroszlói tűzoltóknak, no és persze vendéglátónknak, Lennert Tímeának ezúton is köszönjük a meghívást, és a nagyon ízletes vacsorát…

Nem árulok el azzal sem nagy titkot vagy újdonságot – hiszen, aki rendszeresen olvassa a Magyar Szó hétfőnként megjelenő mellékletét, az Üveggolyót, tudhatja rólam –, hogy az utóbbi időben a megszokottnál is többet foglalkozom Laták István (1910–1970) délvidéki magyar költő, prózaíró, publicista életművével, illetve a zentai Történelmi Levéltárban az író családja által letétbe helyezett hagyatékának feltárásával. A levéltári anyaghoz azonban semmi köze sincs annak, hogy a szerző 1929-ben, Szabadkán megjelent Düh című elbeszéléskötetében adta közre Kettőt szeretek című novelláját. Legyen akkor hát ez most egy olyan mellékszál ebben a történetben, amelyet most sebtében megnyitunk, és nyomban el is varrunk helyben. Helyi érzéstelenítés mellett. Ugyanis: „Mi szükség van akkor a / másikra, kérdezhetnénk. / Buta kérdés. Mindig kell egy másik, / aki nem szeret. Ez a dinamizmus. / Az élet nem más, mint az / eltérő szeretésmennyiségek árama. / Néha beáll az egyensúly, valaki / épp annyira szeret, mint én őt. / Ilyenkor halálszag terjeng. / Választhatunk: unalom vagy szenvedés” – olvasta fel Végh Attila kollégám Ez van című versét Doroszlón, én pedig ott ültem mellette, s jutott eszembe Laták István elbeszélése – amit ő minden bizonnyal nem ismerhetett.  Hiszen a kettő, mintha egy tőről fakadna, a kettő akárha azonos volna. Még ha nagyjából nyolcvan év is van a két mű keletkezése között… Kilométereket nem számolunk! Laták így fogalmazta meg prózában ugyanezeket a dilemmákat: „(– Badarság!)

Mondom a vörösnek: szeretem, nevet; mondom a feketének: szeretem, ő is nevet; megőrülök.

(Melyiknek hazudtam? Melyiknek mondtam igazat?)

Belecsókoltam a vörösbe, a düh rázott: egy fekete árny suhant el közöttünk. S csókoltam vad erővel a feketét, s a szemem, az ijedten bujkáló szemem hajvörösségtől, szemszürkeségtől káprázott.” Én pedig nem szeretnék most semmi mást – és valljuk meg, célnak ez éppen szerény –, csak a két, időben és térben egymástól távol eső szerző két, egymástól független művét egymás mellé állítani. Még ha ezzel talán túl is lépem azokat a kereteket (előre is elnézést kérve!), amelyeket a megengedett, szokásos idézetmennyiség jelent egy-egy ilyen sorozatban. „Vak gyűlöletben sokszor imádkoztam: »Ó csak a szívükbe kacaghatnám a gyűlöletemet! Csak tudnám őket úgy szeretni, hogy fájna nekik, hogy minden magamra pazarolt átkom a fejükre szállna!... «

Ott él az egyik a másik csókjában, pedig nem tudják egymást, csak én tudom őket, csak én.

És szomorú vagyok és sápadt…” – tette még hozzá Laták István nagyjából nyolc évtizeddel ezelőtt, majd pedig így folytatta: „Csókommal ámítom őket, csókjaikkal ámítom szívemet és számat.

Hazudok egyiknek, hogy a másikat szerethessem; csókolom egyiket, mikor a másikra gondolok.

(De melyiknek hazudtam?)

Mondom a vörösnek: szeretem, nevet; mondom a feketének: szeretem, ő is nevet.

Miért nevetnek, mikor én szomorú vagyok és csókolok?

Égek a vörösnek égő hajában és százszor is elimádkozom: »szabadíts meg a gonosztól, ámen«.

Átkozott ez a lány! Hajából tűz árad, meredt, szürke szemű, fehér arcában frissvérszín ajkak. Alázatos és hódító. Hideg – és mindig nevet.

A fekete démon szívem körül úgy les, úgy őgyeleg, sötétbelátó, fekete szemekkel a szememen át rábámul a véremre, barnabőrű ujjait a hajamba mártja, kacajából koszorút fon a fülemre s trónol, mint az Ártatlanság.

És nevet, csak nevet.

Kettőt szeretek: egy vöröset, egy feketét…

– – – – – – – – – – – – –

(Miért nevetnek, mikor én szomorú vagyok és csókolok…?)”

Ott ültünk hát a viszonylag kisszámú, de annál értékesebb doroszlói közönség előtt, miközben Végh Attila kollégám versének utolsó versszakához érkezett: „Aztán megunjuk a szenvedést, / és visszaköltözünk ahhoz, aki szeret. / Persze mi még mindig azt a másikat / szeretjük, de most legalább valaki szeret. / Mert azt elfelejtettem mondani, hogy / ha senki sem szeret, az is halálos. / Tehát visszaköltözünk az egyikhez, / leülünk vele a tévé elé, / próbálunk nem gondolni a másikra.”

A végére pedig maradt még a következő négy sora:

Amikor egy szereplő elhallgat,

hallani, ahogy a rökamié alatt

mocorog a zsírpapírba csomagolt érc,

kaparász a poros cimbalom.”

Csak ennyi.

Azt hiszem, soha nem is kell majd jobb bizonyság arra, hogy az irodalom kortól és földrajzi távolságoktól – a közigazgatási határokról nem is beszélve – mindig csupán egy, egyetlenegy, de az oszthatatlan… A párhuzamok pedig akkor is ott vannak, ott rejlenek benne mélyen, ha épp nem szemet szúróak, vagy alkalmasint nem vesszük észre azokat.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége