Fiatal újságírók Tiszaszentmiklóson

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Bánáti Újság nyári újságíró-iskoláját

2012. július 13., 04:00

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A tábor résztvevői neves előadóktól sajátíthatták el az újságírás alapjait (Fotó: Huszák Gábor)

Ma zárul Tiszaszentmiklóson a Bánáti Újság tizenharmadik nyári újságíró-iskolája, amelynek résztvevői hét vajdasági településről – Csantavérről, Csókáról, Hódegyházáról, Horgosról, Pancsováról, Tiszaszentmiklósról és Zentáról –, valamint az erdélyi Brassóból érkeztek a bánáti faluba, ahol öt napon keresztül neves szakemberek irányításával ismerkedhettek meg az újságírás alapjaival.

– Az idei tábor nagyon jó hangulatban zajlott, habár az idén kevesebb visszatérő diákunk volt, és jóval több volt a kezdő, mint a korábbi években – aminek nagyon örültünk –, a fiatalok nagyon gyorsan összebarátkoztak, igazi közösséggé formálódtak. De ami számunkra talán még fontosabb, az az, hogy a munka is rendkívül eredményes volt, a résztvevők érdeklődéssel követték az előadásokat, rendkívül sokat kérdeztek a vendégeinkről, és sikeresen megoldották a kötelező feladataikat is, hiszen a tábor ideje alatt ezúttal is el kellett készíteniük egy-egy interjút és egy-egy jegyzetet, amiket azután közösen elemeztünk – magyarázta Tóth Lívia, a tábor vezetője, a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének szerkesztője. A másik táborvezető, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője hozzátette, úgy érzi, a résztvevők nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, olyanok, akik valóban bepillantást szerettek volna nyerni az újságírás rejtelmeibe: –Minden alkalommal hangsúlyozom, hogy ha a hallgatókból nem is feltétlenül lesz újságíró, rendkívül fontos az, hogy értő újságolvasó, rádióhallgató és tévénéző legyen belőlük. Azt hiszem, hogy egy közösségnek, főként egy kisebbségi közösségnek rendkívül fontos a sajtóhoz való viszonyulása, és itt tulajdonképpen azt tanulták meg a fiatalok, hogyan is juthatnak olyan információkhoz, amelyeket a mindennapi életben is fel tudnak használni. Kimondottan örülök annak, hogy minden évben bebizonyosodik: az erdélyi és a vajdasági hallgatók nagyon hamar összebarátkoznak, könnyen feloldódnak, és sokszor hajnalig tartó beszélgetéseket folytatnak, ráadásul olykor igen komoly témákról is.

Mindezt a fiatalok is megerősítették, hiszen saját bevallásuk szerint amellett, hogy sok újdonságot hallhattak a tábor ideje alatt, rendkívül jól is érezték magukat, köszönhetően egyrészt azoknak a kísérőprogramoknak, amelyekkel a szervezők készültek számukra, másrészt pedig annak a rengeteg jó hangulatú beszélgetésnek, amit egymás között folytattak, megismerve ezáltal nemcsak egymást, hanem egymás régióit is.

– Van ennek egyfajta egzotikuma is, hiszen azok, akik először jönnek, el sem tudják képzelni, hogyan is néz ki Vajdaság, éppen ezért vannak olyan szülők, akik félve engedik el a gyermekeiket. Sajnos az erdélyi fiataloknak nagyon kevés ismeretük van Vajdaságról, de amikor itt vannak, nagyon sok pozitív élményt szereznek, amit azután az otthoniaknak is elmesélnek – emelte ki Ambrus Attila.

A tábor programja kapcsán Tóth Lívia kifejtette, annak összeállításakor elsősorban a kezdő újságírókra gondolnak, azokra a fiatalokra, akikben még csak most született meg a gondolat, hogy szeretnének újságírással foglalkozni: –Az alapvető újságírói műfajokkal foglalkozunk, a hírrel és a tudósítással kezdjük, utána jön az interjú, a jegyzet és a riport. Ez olyan alap, amire később építkezni tudnak majd azok a fiatalok, akik komolyabban is szeretnének majd ezzel foglalkozni. Vannak olyan résztvevők is, akik nem először jöttek el hozzánk, nekik is igyekeztünk újdonságokkal szolgálni, idén például belekóstolhattak a kritikaírás, a fotózás és a műszaki szerkesztés rejtelmeibe is.

Ambrus Attila szerint az iskola olyan gyakorlati ismeretekkel gazdagítja a résztvevőket, amelynek birtokában azután nagyon jól tudnak dolgozni, példaként azokat az erdélyi fiatalokat említette, akik a táborban szerzett tapasztalataiknak köszönhetően ma már sikeres diákújságot szerkesztenek: –Nyolc évvel ezelőtt, amikor innen hazafelé tartottunk, akkor született meg a diáklap elindításának a gondolata, amely azóta a Brassói Lapok mellékleteként nyolcezer példányban jelenik meg, és négy megye magyarjaihoz jut el, hét év után pedig megkapta a Kárpát-medence legjobb diáklapja kitüntetést, amit idén második alkalommal is kiérdemelt. Mindez azt bizonyítja, hogy az a típusú oktatás, amely itt folyik, rendkívül eredményes, és szerteágazó ismeretekkel ruházza fel a fiatalokat.

Az egyik legrutinosabb táborlakó, a brassói Ambrus Melinda nyolcadszor vett részt az újságíró-iskolában, és – ahogyan fogalmazott – mint minden évben, idén is rendkívül jól érezte magát Tiszaszentmiklóson: –Úgy érzem, mindig hallok itt olyan újdonságokat, amiket a későbbiek során hasznosítani tudok majd. A műszaki szerkesztésről szóló előadás például rendkívüli módon felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ezen a területen korábban még soha nem tudtam kipróbálni magam, de most úgy érzem, kedvet kaptam hozzá, és lehet, hogy az újságkészítésnek ebbe az oldalába is belekóstolok majd.

Melindával ellentétben a pancsovai Kerekes Emília először volt a nyári újságíró-iskola hallgatója, ennek ellenére ő is nagyon pozitív élményekkel tér haza: –Sok új dolgot hallottam, hiszen az előadások nagyon tartalmasak voltak. A pancsovai televízió magyar szerkesztőségének a tagja vagyok, ezért logikusnak tűnt számomra, hogy részt vegyek a képzésen annak érdekében, hogy a jövőben minél jobb minőségben tudjuk majd végezni a magyar nyelvű műsor készítését. Örültem annak, hogy tapasztalt újságírók tartották az előadásokat, akiktől bátran kérdezhettünk is, hiszen nagyon szívesen megosztották velünk a gondolataikat és az élményeiket is.

A csókai Szenes Márk szintén első ízben vett részt a tiszaszentmiklósi táborban, és – mint mondta – annyira jók a benyomásai, hogy mindenképpen szeretne jövőre is visszatérni az újságíró-iskolába: –Azért tartom fontosnak ezt a tábort, mert itt az iskolások is rendkívül sok olyan új dolgot megtanulhatnak, amelyeknek az elsajátítására az iskolában sajnos nincs lehetőségük. Nagyon örülök annak, hogy megtanulhattam például azt, hogyan kell híreket szerkeszteni, interjút készíteni, jegyzetet írni és hasonló érdekes dolgokat. A tábor programja igen tartalmas volt, hiszen az előadások mellett számomra nagyon érdekesek voltak a kísérőprogramok is, éppen ezért úgy érzem, jövőre is vissza fogok térni Tiszaszentmiklósra.

Ami a jövőt illeti, tizenhárom év után nyilvánvalóan nem könnyű új lehetőségeket teremteni a résztvevők számára, a szervezők azonban tele vannak újabbnál újabb elképzelésekkel, szeretnék például, ha külön-külön csoportban foglalkozhatnának a kezdőkkel és a haladókkal, szeretnének nyitni az elektronikus média és az internetes újságírás felé, az egyik legfontosabb céljuk ugyanakkor az, hogy az újságíró-iskolát az egész Kárpát-medencére kiterjesszék, ezzel is alátámasztva annak az összetartozásnak a fontosságát, amelyet minden évben megtapasztalhatnak azok, akik részt vesznek a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénnyé nyilvánított tiszaszentmiklósi nyári újságíró-iskolában.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége