Sztrecsényi kalandozások

2012. március 2., 18:34

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

attila019


Sztrecsénynél már jártunk – ha akkor hirtelenjében nem is vettük észre –, hiszen szinte farkasszemet néznek a várromok Óvárral. Mintha csak kerekíteni igyekezne utazásunk történetét a megboldogult apósom gyermekkorából ránk maradt képeslapgyűjtemény véletlenszerűségeinek láncolata. Most a Nyitra folyón csorgunk-csordogálunk le a Vágig, a torkolatig, ahol a két folyam vízhozama egyesül…

Délnyugati irányban elhaladunk Érsekújvár mellett (ide még visszatérünk, előre szólok, s akkor majd evezhetünk is veszettül árral szemben, de most sebtében nem itt akadt dolgunk…), immár a Vág folyásán a Sárkánysziklát keressük. Misztikus látványt nyújt ez a kis révészház a várrom alatt, a szikla tövében, a kikötőnél, a Vág felől nézve. De a képeslapunkon látható felvétel a folyópartról készült, előterében, a jobb alsó sarokban a marhákat terelő parasztemberrel, s a meder csak ott valahol, a fénykép bal szélének középtáján tűnik fel szégyenlősen, persze nem mintha a szégyenkezésre bármi csekély oka is volna.

Nem, a Vág és annak csodálatos völgye egy kiemelt szépség, s mellesleg, ha volna is szégyene, emberi gonoszság, téboly, hitszegés, zsarnokság okozta azt, természeti adottságai messze felette állnak mindennek.

Például a Bosnyák Zsófiával (1609–1644) megesett gyalázatnak is. Wesselényi Ferenc nádor (1605–1667) rövid életű hitvese várúrnő volt a javából, miközben heves vérmérsékletű és szikár termetű férje a törökkel hadakozott. Ő irányította a gazdálkodást, s jótékony híre olyan vidékekre is eljutott, ahová ő maga soha be sem tette a lábát. Életvitele a vágtapolcai uradalomhoz kötötte, így hát messze földeket, távoli birodalmakat, idegen tájakat soha be sem járhatott. Bezzeg a híre ott bolyongott mindenfelé, ahol a Kárpát-medencében a gondviselés került szóba. Állhatatos asszony lévén, amikor férje állítólagos hűtlensége miatt a vár melletti kápolnában fohászkodott, az emlékét őrző legenda szerint látomása volt: Szűz Mária intette arra, hogy bízzon és imádkozzon. Sőt, betegsége okaként is a buzgó imáit és a kápolna rideg-hideg kövét jelölik meg egynémely forrásaink. Sztrecsény várában hunyt el, és előbb itt is helyezték örök nyugalomra. Mígnem aztán később, s akkor már végsőnek vélt nyughelyét igen durván megbolygatták…

Halála után egy szűk emberöltővel, 1698-ban I. Lipót császár parancsára Paul kapitány a várat – amelynek lényegében katonai szerepe nem is volt – puskaporral felrobbantatta. Az uralkodó pedig a vágtapolcai várkastélyt is elkoboztatta, majd a Löwenburg fivéreknek, Johann-nak és Fridrichnek adományozta. Ők vizsgáltatták át – vélhetően a felújítás szándékával – a várromokat is, és ekkor került elő Bosnyák Zsófia épségben megőrződött, sértetlenül mumifikálódott holtteste, amit aztán egy ideig még a helyreállított sztrecsényi várkápolnában őriztek. Később Löwenburg uraság kápolnát építetett a vágtapolcai templom oldalához, s a már életében is szentként tisztelt Zsófia asszony múmiáját 1729-ben ide helyezték át. S teltek-múltak a cseppet sem békés évszázadok, miközben ő itt békében nyugodott.

S ez már legmodernebb kori történelmünk szégyene. Mert aztán 2009-ben jött egy őrült…

Aki rosszakat álmodott.

S kultúrtörténetünk páratlan és felbecsülhetetlen kincse odaveszett.

A kápolna ugyanis az évszázadok során valóságos búcsújáróhellyé változott, nagy tömegekben keresték föl emberek, hívek és tisztelők, leginkább augusztus 15-e, vagyis Nagyboldogasszony napja táján (vélhetően részben a legendabeli látomásával összefüggésben rögzült ez a dátum…), hogy üvegfedelű koporsója mellett tisztelegjenek emléke előtt. Az utóbbi években pedig az a szokásrend alakult ki, hogy aki meg akarta tekinteni a múmiát, annak a közeli cukrászdában kellett elkérnie a templom kulcsait. Így tett hát ez a bizonyos Ľuboš R. is, ez a nímand, ez a kis senki, akinek olyan fontos személyiségi jogai vannak, hogy még a vezetéknevét sem szabad leírni, csak így jelölhetjük, hogy R., aki meggyalázta Bosnyák Zsófia tetemét.

Egyedül érkezett. A koporsót kirángatta a templom udvarára, betörte annak üvegfedelét, a hátizsákjában valami gyúlékony folyadékot hozott magával, amivel Bosnyák Zsófia tetemét lelocsolta, és meggyújtotta. Ott állt a lángoló koporsó mellett, és nézte, hogyan válik a lángok martalékává a múmia, nézte, amíg a rendőrség meg nem érkezett. Nem menekült el, nem próbált tagadni semmit sem. Ő ezt így eltervezte, végigcsinálta, neki ez így jólesett. Talán még büszke is rá. És április elsején történt mindez, mintha csak valami rossz térfa lenne. Favicc. Mint önmagában ez az ember, az elkövető is. „A gyújtogatót a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette” – közölte akkor Jana Balogová, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az akkor harmincegy éves zsolnai férfi nem tanúsított ellenállást…

Bosnyák Zsófia sem.

Hiszen ő nem is tehette… A szentként tisztelt várúrnő évszázadokon át megőrzött földi maradványai percek alatt megsemmisültek. „Nagy a bánat Vágtapolcán. Az idén szerettük volna megünnepelni Bosnyák Zsófia születésének 400. és halálának 365. évfordulóját” – mondta akkor a sajtónak nyilatkozva Justina Kozanková, a helyi önkormányzat munkatársa, miközben a brutális halottgyalázás helyszínén sorra gyülekeztek a kétségbeesett helybeliek. Háromszázhatvanöt esztendő – mintha egy év napjait vettük volna számba. Már elnézést, ha netán jelképet vélnék látni ebben a számban… A szlovák rendőrség pedig a holttest meggyalázása miatt indított eljárást a tettes ellen, amit aztán a zsolnai ügyészség bő két hónappal később meg is szüntetett, mondván, hogy Ľuboš R. beszámíthatatlan volt tettének elkövetése idején.

„A gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban, ezért büntetőjogilag nem vonható felelősségre” – idézte a SITA hírügynökség Milan Cisárik, a zsolnai kerületi ügyészség szóvivőjének szavait. A férfi, aki ezzel ötéves börtönbüntetést úszott meg, s mindezek után már legfeljebb csak kényszergyógykezelés várhatott rá, azt mondta a rendőrségen, hogy Bosnyák Zsófiát az interneten boszorkányként látta egy videóban, és nem tudott aludni miatta… Mondom szépen, hogy felér egy rossz, egy mérhetetlenül gyenge áprilisi tréfával ez a gyalázat.

A koporsóban néhány értékes tárgy épen maradt: egy sárga fémből készült medált, egy karkötőt és egy rózsafüzért tettek utóbb fémdobozba. „Engesztelő szentmise után ma visszahelyezték Bosnyák Zsófia meggyalázott földi maradványait a vágtapolcai templom lorettói kápolnájába. A maradványokat egy üvegurnába tették, és rácsok mögött helyezték el” – írta 2009. április 26-i számában a pozsonyi Új Szó című napilap. „Az eddigieknél szigorúbb beléptetési szabályokat hoztak” – hangsúlyozta a cikk. Hát ezzel, sajnos, mintha egy kicsit elkéstek volna… Azóta a „régióban a szegények istápolása miatt még életében szentként tisztelt egykori sztrecsényi várúrnő felgyújtott maradványainak otthont adó kápolnába a misék előtt és után látogathatnak el a hívek”.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége