Ősrokonok találkozása

„Az óczeánban kocsonyaszerű tengeri férgek majd élve, majd holtan mint fénylő csillagok jelennek meg. Az ő foszforfényök a végtelen óczeán zöldes tükrét tűztengerré alakítja át.” (Alexander von Humboldt)

2012. január 21., 08:38

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

attila013

Konrád Keller, a zürichi műegyetem tanára a Szuezi-csatorna bejáratánál veszteglő hajó fedélzeti korlátjának támaszkodva hallgatta újdonsült ismerőse, Fryderyk Franciszek Chopin, a zeneszerző zongorajátékát, s a lemenő Nap fényében kémlelte a partot, kereste tekintetével a felületesen ugyan, de mégiscsak ismerős arcokat, utastársaikat, akiket még délután vittek ki egy csónakkal a szárazföldre a matrózok körülnézni, lomhán csak, a semmittevés kedvéért héderezni… Él még az entuziazmus az idegenben! Turistáskodni pedig mindig jólesik…

Nagyon lassan teltek január első napjai. Az új esztendőt hevesen köszöntő publikum csak elnyújtva, időigényesen, vontatottan józanodott…

Időközben pedig sajátságos, bensőséges kapcsolat alakult ki a zeneszerző és a tudósprofesszor között. Lassan, de biztosan szövődött köztük a barátság.

Ahogy Keller úr a sirályokat figyelte – a víz felett repkedő madarakon akadt meg tekintette –, amint azok lecsaptak áldozataikra, elsőre észre sem vette, hogy Chopin1 némán ugyan, de a fejével intett feléje… A szempár a kottára szegeződött, a mozdulat egyértelmű volt, és a zürichi műegyetem tanára máris lapozott. Újabb két kottaoldal tűnt elő a zongorának támasztott, hangkegyekkel teleírt lapokon.

A zeneszerző ujjai könnyedén, s mégis kimérten, mintegy méltósággal siklottak a billentyűkön. Futamai érzékeny összhangra leltek a víz halk hullámzásával, ahogy szégyenlős fodrai a hajó oldalának csapódtak, a madarak neszezésével, az enyhe szellő hangjával, ahogy szerényen és diszkréten a kottapapírt megrecsegtette, megsuhogtatta… Mintha mindezek a hangok, hangfoszlányok (a természet spontaneitásából eredőek és az értően megkomponáltak…) csakis így együtt, elvegyülve, egymást kiegészítve, s helyenként egymást meg-megtörve, s mégis kölcsönös kiegészülést (kielégülést?) ígérve a másiknak, csak így, ebben a szeszélyes formában adnák meg és teljesítenék be a zeneélvezet örök igazságélményét, Keller úr egészen belefeledkezett a hangulatba, gondolatai is ott kavarogtak valahol a hangjegyek és zörejek egymást ingerlő, titokzatos örvényében. Kelletlenül meg is rémült hát, amikor a zongorista, játékát hirtelen megszakítva, felkelt hangszere mellől.

– Folytatva iménti beszélgetésünket… Megmondaná nekem, kérem, hogy Ön szerint mi ösztökélte ősünket arra, hogy vízre szálljon?

– Per… persze. Bizony a tengerparti embernek is jó sok idejébe tellett… Nagyon sokáig nem merte megkockáztatni a vízre szállást. Végül azonban mégis szakított ezzel… Hogy most aztán arra ébredt-e rá, hogy a nagy víz népeket és civilizációkat választ el egymástól, vagy az istenek hívásának engedelmeskedett, már megbocsásson, de azt én minden tudományos eredményünk ellenére, ennyi idő után sem tudhatom. Tény azonban, hogy ősünk megfigyelte az állatok életét, és a számára hasznos tapasztalatokat levonva szállt harcba…

– Harcba?! A természet ereje, a mérhetetlen tenger ellen? Csak én érzek ebben blaszfémiát?!

– Figyeljen csak! Előbb rájött arra, hogy a fa fennmarad a víz felszínén, sőt, még kisebb-nagyobb terhet is elbír anélkül, hogy elsüllyedne. Ezeket a fadarabokat ősünk összerótta hát – és máris felfedezte, feltalálta a tutajt. Szaladhatott volna azonmód a szabadalmi hivatalba, ha létezett volna akkoriban már ilyesmi… Amikor pedig a fatörzset kivájta, már csónakja is volt. Kezdetben még a kezével evezett, de időközben mindvégig egy, a kezéhez hasonlatos eszközön, valami szerszámféleségen törte a fejét… Kitalálta, megalkotta hát az evezőt! Nemcsak hidegen, de igencsak erősen is fújtak azok a szelek, befogta hát őket a vitorlájába…

– Éretem! Tehát halászattal kezdett foglalkozni… Fantasztikus, hogy mindez így elmondva, így megfogalmazva mennyire egyszerűnek tűnik, s mégis mily csodálatos nagyszerűség rejlik benne… Evolúciós nagyszerűség, ha megengedi kedves barátom… – szólt, rajongását cseppet sem titkolva Chopin, miközben karját Keller2 vállára tette, és együtt indultak a hajóorr felé.

– Igen, és a halászból kisvártatva hajóssá fejlődött! Majd pedig, ahogy érintkezésbe lépett a tengerentúli emberekkel, immár adott volt számára a lehetőség arra is, hogy a tudását is kicserélje. Ismeretiért, mintegy váltópénzként, mások tapasztalatait, szokásait, hagyományait is megkapta cserében… Mindez nagyon képlékenyen illusztrálható, és tudományosan is bizonyítható a Földközi-tenger példáján, amelynek partjain a műveltség már rég magas fokra emelkedett…

– Ha jól értelmezem a szavait, akkor ezzel lényegében azt akarta mondani, hogy azok a népek fejlődtek gyorsabban, nagyobb lendülettel, amelyek érintkeztek a vízzel.

– Lényegében igen. Ön, kedves barátom, mérnöki pontossággal értelmezi a szavaimat. Bárcsak mások is, legalább fele ennyire értenének! Hiszen vessünk csak egy pillantást Britanniára… De ha ez példának nem volna elég, akkor akár Japánt is javasolhatom, amely, ugye, jóval fejlettebb, mint ősrokona, Kína. És akkor még a maláj szigetvilágról említést sem tettem…

– És amint Kolumbusz Kristóf átkelt az Atlanti-óceánon, máris biztosította Európának a tengerek feletti uralmat!

– Látom, s bevallom, őszintén örülök annak, hogy sikerült felcsigáznom az érdeklődését. Éppen ezért sajnálom is, hogy most magára kell hagynom, kedves barátom, de egy ifjú hölgynél ígérkeztem el… És jut eszembe: a hajó klubhelyiségében ma este egy kínai árnyjátékos szerepel. Kérem, jöjjön el, és a kisasszonynak is bemutatom majd. Ha pedig időnk és hangulatunk engedi, s ha Önt is érdekli még a téma, a most félbehagyott beszélgetést is folytathatjuk majd.

– Menjen csak nyugodtan, én ott leszek.

– Az esti viszontlátásra, kedves barátom!

– Viszontlátásra!

A tudós határozott mozdulataiból mindezek után Chopin már alig láthatott, észlelhetett bármit is, Keller ugyanis céltudatosan, szempillantás alatt tűnt el a fedélzetről. A zeneszerző a gyémántgyűrűjén is megcsillanó tompa lámpafényben – amelynek immár a lemenő Nap utolsó visszamaradt sugara is átadta a helyét –, mintha csak céltalanul tenné, de kiballagott még a hajóorrig. Neki nem volt sürgős, halaszthatatlan dolga. S visszafelé indulva is csak a bóklászás látszatát keltve, elnyújtott léptekkel haladt, miközben úgy kémlelte a hajót körülvevő sötétséget, mintha pillantásával, tekintetével még elérhetné (s mintha még ott sejtené…) a mögötte megbúvó mérhetetlenséget…




1 „A cár 1825. május 13-án Varsóba utazott, hogy megnyissa a lengyel országgyűlést (Szejm). Miután hallotta a »csodálatos« Chopint játszani, az uralkodó fellépett a színpadra és egy gyémántgyűrűt adott ajándékba a fiatal művésznek. Egy évvel később Chopint felvették a varsói Konzervatóriumba. Az iskola alapítója és első igazgatója, Józef Elsner zeneszerző lett Chopin zeneelmélet-tanára. Nem is találhatott volna jobb tanárt, Elsner, bár ragaszkodott a hagyományos képzéshez, maga is romantikus hajlamú zeneszerző volt, és felismerte, hogy a fiatalember egyéni fantáziáját bűn lenne az akadémikus követelményekkel gúzsba kötni. Legutolsó jelentéseinek egyikében a fiatal Chopint valódi géniusznak írta le.” (Világhíres zeneszerzők sorozat, 2. kötet – Frédéric Chopin, összeállította: Alberto Szpunberg, Iványi Franciska fordítása, sorozatszerkesztő: Szilágyi János, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.)

2 „Mi kevesebbet gondolunk a hatalmas hadi tettekre, hanem inkább a népre az ő nevezetes vallási és állami intézményeivel, amaz óriás embertömegek szívós kitartására, a kiknek együttműködése uralkodóik nyomása alatt az építésnek gigászi és elpusztíthatatlan emlékeit alkotta meg. Rágondolunk a hatalmas Izis-templomra, a különös szfinxekre, a merész obeliszkekre titokzatos hieroglifáikkal, mindenek fölött pedig az óriás piramisokra, melyek, úgy látszik, örökre daczolnak az idő fogával.” (Dr. Keller Konrád: A tenger élete, 271 ábrával és 10 szines táblával, Csopey László fordítása, a Természettudományi Könyvkiadó-vállalat és a Magyar Tudományos Akadémia segítkezésével kiadja a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1897.)


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége