2021. január 22., péntek

Irodalom à la carte

attila003


Tegye fel a kezét, aki még nem hallott székelyviccet!

Igen, ez valóban elenyésző, csendes kisebbség…

Nos, hát akkor mindenki tudja, hogy kikről beszélünk most: „Ők a hírhedt csíki székelyek.

Termetük szálkás és izmos, mellük szőrös, szemük vérben forog, zsebükben beretvaéles bicska, övükben fejsze.

Aztán a férfiakról ne is beszéljünk…”

Bevallom, nem néztem körül az elvárható alapossággal, mert épp a felolvasásra figyeltem, de úgy vettem észre, hogy a környezetemben szinte kivétel nélkül mindenki nagyon jól szórakozott – mondhatni: hülyére röhögte magát –, alig egy hete még, a zentai zEtna areális irodalmi fesztiválján. Orbán János Dénes kolozsvári költő és prózaíró (s talán nem lesz mellékes az adat sem, miszerint: a helyi Bulgakov kávéház és a Toldi étterem tulajdonosa…) olvasott fel részletet a kezdő Erdély-járóknak szánt Véres képeslap Erdélyből, avagy a gölöncséri veszedelem című rémtörténetéből. Mint a szerző mondta: „székelykedett” egy kicsit. „Iszonyatos, borzalmatos, zákhányos hely ez az Erdély” – mondja ő, s ha mi esetleg másmilyennek ismernénk, hát az már legyen a mi bajunk.

Negyedmagával – Fekete Vincével, György Attilával, Muszka Sándorral és Sántha Attilával közösen – ő jegyzi szerzőként azt a Kolozsvárott tavaly megjelent, Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című székely irodalmi antológiát (szerkesztette Gáll Attila), amelynek egyes szövegeihez, fejezeteihez valóságos kis szószedetet, szómagyarázatot kellett mellékelnie a kiadónak. Ebből tudhatjuk meg azt is, hogy a guruzsmás szavunk (s valóban a miénk volna?...) a varázserejű teremtményeket jelöli, a berbécs pedig – s ezt ma már a számítógépes helyesírás-ellenőrzők sem húzzák alá szemet szúróan piros, hullámos vonallal – egyszerűen csak kost jelent. Tehát (egy székelyről magyarra történő fordításban) így adhatnánk vissza az antológia címét: Futás a varázserejű kos elől.

A kötet egyik szerzőjével, Fekete Vincével, a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat főszerkesztő-helyettesével épp tíz évvel ezelőtt, a 2001-es Dunakeszi-Fóti Nyári Szabadegyetemen ismerkedtem meg, amikor a Rendhagyó Irodalmi Órák rendezvénysorozatának részeként együtt tartottunk felolvasást, illetve beszélgettünk a helybeli iskolásokkal. Ő akkor ott még nem „székelykedett”… Vagy csak tekintettel volt a kiskorú publikumra, a gyerekekre, és ezért visszafogta magát.  De lényegében mindegy is, hiszen az élmény nagyszerűségén – legalábbis számomra – mindez semmit sem változtat. S talán éppen ezzel magyarázható, hogy azóta is folyamatosan és érdeklődéssel kísérem, figyelem, olvasom, böngészem a különféle publikációit. Fekete Vince is több verssel és prózával van jelen a fent említett antológiában, s ahogy mostanában, még mindig a zEtna sorrendben nyolcadik irodalmi fesztiváljának hatása alatt, az elmúlt napokban a kötetet lapozgattam, egyik kedvencemmé vált a Bestiarium siculanae című írása. Hasznos tanácsok háziasszonyoknak – ahogy az alcímében is jegyzi. Ennek a szövegnek mintegy utószava, lezárása a „nagyanyáink zakuszkareceptje, anyaországiaknak” megjelöléssel közreadott leírás (mielőtt bárki máris fazekat ragadna, s belevágna ennek elkészítésébe, ajánlatos lesz felfrissíteni a passzív szókincs székely nyelvjárásra eső részét): „Hozzávalók: 3 kg vinete, 3 kg árdé, 3 kg gogos, 1 kg vereshagyma, 1,5 kg murok, 1 liter paradicsomszukk, szemes bors, babérlapi, szalicil, kurszás olaj. Megmosol, megpucolsz mindent, az árdét, gogost felekre vágva megdinszteled, a vinetét megsütöd, megtakarítod. Mindent esszeőrölsz, nagy lábasban kevergetve esszefőzöl, ízesíted, babérlapit teszel hezza, majd, mikor az olaj feljött a tetejire, az egészet borkányokba teszed, biciklibelső gumijából készült gumival lekötöd.” S ha már zEtna-fesztivál, s ha már kerékpár, akkor bizony ennek a biciklibelsőnek mindenképp Szajkó István festőművész egyik ott kiállított alkotásáról, egyik megfestett bringájáról kellenék származnia…

– Hát ezek után én elgondolkodnék azon is, hogy talán a tüttyölt ratyli receptje sem volt akkora marhaság, amekkorának első pillantásra tűnt – mondta feleségem, amikor felolvastam neki Fekete Vince írásának zárszavát, és néhány nappal később levegőhöz jutott a nevetéstől.

A tüttyölt ratyli története is pont idén ünnepli tízéves születésnapját közelebbi és távolabbi (jelentősen kiszélesített…) társasági, ismeretségi, haveri és baráti köreinkben. Ugyancsak 2001-et írtunk még, amikor egyfajta sajátságos lánclevélként terjedt ennek receptje (vagy inkább: receptszerű, ételreceptnek álcázott leírása…) elektronikus postaládákat nem kímélve, s járt e-mail címről e-mail címre, megállíthatatlanul, szaporodott osztódással, klónozással és szűznemzéssel, de végül már nyomtatással is. Nekünk ugyanis akkori topolyi középiskolások (azóta persze többen közülük már az egyetemi diplomájukat is megszerezték, s akad köztük talán olyan is, aki gyorsan férjhez ment, megházasodott, s néhány esztendeje már gyermekeket nevel…) küldték meg a szöveget, s a Képes Ifjúság 2011. március 7-i számában aztán le is hoztuk gyorsan. Így, tíz év távlatából talán nem árt feleleveníteni, mi okozott akkoriban általános derültséget a szerkesztőségben, és olvasóink körében:

Tüttyölt ratyli (ősi magyar étel)

„Hozzávalók: másfél kiló nyersratyli, egy jókora pese, 2 csobolyó gönyézde – ha lehet: pöcörgősi! –, 3 csipet cináta.

Az elkészítés módja: a nyersratylit fertályórát posvasztjuk, míg csurmot nem enged. Ha szépen kröttyen, kipicskázzuk. A nyesedékből apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek majd a koshadtba. Közben a pocadékot megpeccsentjük (zzzz peccs!), a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós (cupp). A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak löttyentgetjük, mert hamar odakap, ahova nem szeretnénk.

Persze akadhatnak olyanok, akiknek már odakapott. Ez nehéz étel. Nekik ajánljuk a rőt kercét rücskölt fittyes tekert vakarttal.”

Kellemes falatozást kívánok hát mindenkinek – nem is csak az anyaországiaknak, s nem is csak a vajdaságiaknak – erről a hagyományteremtő irodalmi étlapról.

Mindenesetre, akinek bármelyik recept alapján sikerül ehető, értékelhető ételt készítenie (vagy más élményekre serkentenék az itt közölt leírások…), kérem, mindenképp jelezze!